Egy sivatagban megyek, napok, hetek óta. A lábam a mély, apró szemű, forró homokban gázol, és a homokszemek befolynak cipőmbe, és vörösre marják a lábam, és beszállingóznak ingem alá, és a tűző naptól fakadt izzadtságommal keveredve tapadnak testemre és viszketnek, égetnek. Megyek előre. Emlékszem, hogy a vizem két napja fogyott el, azóta csak a forró nappalok és a hideg éjjelek váltják egymást. Szomjas vagyok, meg fogok halni.
Egy nagy házhoz érek, olyan régi angol stílusú talán, három emeletes kőház, a tetején vízköpő szörnyek, zöld futónövény a falán. Az ajtó előtt hatalmas kupacban fehér műanyag dobozok. Odavánszorgok, és látom, hogy a dobozok előtt egy lány áll. Épp az egyik dobozt próbálja két kézre fogva bevinni a házba, látom, hogy jó nehéz. Közelebb érve rájövök, hogy a dobozok víztartályok, talán húsz literesek lehetnek, mindegyik gondosan lezárva egy fém kupakkal.
Rám néz, és én nyögök, hogy szomjas vagyok. Mondja, hogy a dobozokban víz van, amit fel kellene vinnie a házba. Ott állok és nézem, ahogy erőlködik a cipekedéssel. Megfogok két tartályt, és elkezdtem cipelni a házba, miközben ő mutatja az utat fel az emeletre, ahol egy hatalmas táncterem, bíbor bársonyfüggönyökkel és egy éjfekete zongorával áll, annak a sarkába mutatja, hogy tegyem le. Miközben mentünk a következő adagért, beszélgetett velem, majd ahogy vittük fel a tartályokat sorban, egymás után; én cipelve őket, ő pedig mesélve mindenfélét, mint például azt, hogy hogyan választották meg az arab sejkeket, vagy mesélt magáról, meg a királyi származásáról; néha énekelt nekem gyönyörű dalokat, és megmutatta, hogy tudom a tartályokat úgy lerakni, hogy ne boruljanak le.
Beesteledett, és elfáradt a sok sétálásban, és mondta, hogy nem lenne jó ha a víz reggel még kint lenne, mert a rablók észrevehetik, de ő már fáradt. Elment aludni, én pedig hordtam a tartályokat, melyek hűs érintésükkel és belül lötyögő tartalmukkal majdnem az őrületbe kergettek, de nem nyúltam hozzá, hiszen nemsokára készen vagyok, és akkor biztos ad belőle.
Pontosan száz tartály volt, ezt tudtam azonnal. Egész éjjel hordtam őket, miközben a kezemen fehér hólyagok keletkeztek, majd múltak el, és a cipőm talpa teljesen elkopott és mezítláb jártam a lépcsőket, és az ingem elszakadt.
Eljött a reggel, és ő felkelt és elkísért az utolsó két tartállyal a helyükre. Lerogytam, halálosan fáradt, és halálosan szomjas voltam. "Szomjas vagyok..." - akartam nyögni, de nem jött ki hang kiszáradt torkomon. Ő mesélt közben, épp az aranyhalakról. Majd azt mondta, hogy látja, hogy elfáradtam, nyugodtan aludhatok itt, amíg ő fürdik. "Víz..." akartam mondani, de képtelen voltam, csak néztem rá, miközben rám mosolygott és kiment egy hatalmas, díszes ajtón. Hallottam a víz csobogását, és láttam, hogy a tartályokból valahol alul kifolyik a víz. Pancsikolt, és a víz kicsorgott az ajtó alatt. Odavánszorogtam, és kezemmel a tócsába nyúltam, de az felszáradt, mire az ujjam odaért, és csak a port markoltam.
Kijött, és rám nézett, majd tüsszentett egy kecseset és elmosolyodott. Szomjamat mondtam volna, de képtelen voltam. Nézte, hogy mit akarok, de nem értette. Végül azt mondta, hogy úgy látja, hogy meg fogok halni, és ez nagyon elszomorítja, de ő segít elmenni a temetőbe.
Megfogott, felsegített, és elindultunk. Próbáltam a kezemmel egy tartály felé nyúlni, de erőtlenül hanyatlott le. Mentünk, miközben ő nyugtatott, hogy nem olyan szörnyű érzés, és hogy ne féljek semmitől. Kimentünk, át egy zöld bokrokból álló labirintuson, egy fákkal övezett kerti tóig, aminek a partján volt a temető. "VÍZ!" akartam sikoltani, de csak egy sóhajt tudtam kinyögni, ő rám nézett, és mondta, hogy ne féljek, ő segít. Odasétáltunk a síromhoz, ami ki volt ásva, és a közepén egy takaros koporsó, benne kispárna, meg meleg, vastag paplan. Izzadtam és szomjas voltam, és néztem a tavat, a mérhetetlen mennyiségű vizet... és ő odakísért a sírhoz. Ne féljek, mondta, segít, és beültetett a koporsóba.
Ott ültem, és néztem őt, sárga fürdőruhában volt, szalmakalappal a fején, és engem nézett. Azt mondta, énekelne szívesen egy altatódalt, de megfázott és most fáj a torka. Lassan a szomjúság tűzzé vált bennem, lecsúsztam a forró paplan alá, és ő betakart, és én meghaltam.
És halálomban is ott feküdtem, és izzadtam és szomjas, halálon túli szomjúsággal szomjas voltam, és próbáltam magamról letépni a tűzként égető takarót és a torkomról a bénaságot,
És kinyitottam a szemem, ledobtam magamról a takarót és sóhajtottam egyet. Ismét reggel van.
grin, 2000/4/26 05:30