- Kész az uzsonna! - szólt be Eszter a szobába, ahol Albert a tévét nézte. A feleségére nézett, bólintott, és a készüléket kikapcsolva kisétált az étkezőbe.
- Mi finomat eszünk ma? - kérdezte, nem túl hangosan, nehogy a késő délután nyugodni vágyó szomszédai közül megorroljon rájuk valaki.
- Szintetikus... - húzta a szót Balázs, a tíz éves csemetéje, ujjával bökdösve a hamburgert.
- Tudod Balázs, hogy nem ehetünk minden nap húst, mert az pazarlás lenne. Amúgy is finom. - mosolyodott el, miközben helyet foglalt az aszal mellett, és beleszagolt az előtte fekvő zsemlébe csomagolt hússzerűség valódinak tűnő illatába.
- Nem akarod, ugye, hogy azt mondják rád, hogy pazarlod az ételt? - nézett rá az anyja, miközben kitöltötte neki egy pohárba a természetazonos szörpjét.
- Persze hogy nem... - bámult a fiú a tányérjába.
Albert beleharapott a zsemlébe, jó példával járva elől, és épp akart egy vidámító megjegyzést tenni a benne található, teljesen igazinak kinéző salátára, amikor dörömböltek a bejárati ajtó vékony plasztiklapján. Az asztal körül űlők megdermedtek, egymást nézték, mintha attól a dörömbölés egy meg nem történt rémálom távoli fenyegetésévé szelídűlne.
Ismét dörömböltek, és egy rekedt férfihang fennhangon megszólalt a folyosón:
- Nyissa ki. Tudjuk hogy odabent vannak.
Albert fáradt, beletörődött modulatokkal felállt, csendben a tányérjára helyezte a zsemlét, feleségére nézett, reménytelen tekintettel, majd odalépett az ajtóhoz. Maga előtt látta a képet, amint kint néhány barna foltos zöld ruhás, gépfegyveres ember, vagy kékes-zöld ruhás kézifegyveresek állnak, és remélte, hogy nem fekete ruhás, maszkos csapat. Nem nyugtatta magát azzal, hogy esetleg csak egy dühös szomszéd éli ki mérgét az ajtó lapján, vagy egy részeg pálinkagőzben felbátorodott férfiassága zuhant délutáni nyugalmukra; a hang határozott volt, kétséget nem tűrő, olyan ember hangja, aki tudja, hogy engedelmeskednek neki.
Kinyitotta az ajtót. Kékes-zöld ruha, sapka, kézifegyverek és vasalt gumibotok. Öt ember, testes, izmos férfiak, három tüskés, rövid hajjal, egy kamerát tart a kezében. Mélyet lélegzett.
- Jónapot.
- Magor Albert? - kérdezte a borotvált, ragyás arcú, alacsony férfi, aki elől állt, és nyilvánvalóan a vezetőjük volt.
- Én vagyok. - tagadni felesleges is lett volna, saját otthona ajtajában állva.
- Bemegyünk. - mondta a férfi, és betolta Albertet a lakásba, maga előtt, a nappali felé, miközben a másik négy követte őket, és az utolsó becsukta az ajtót. Albert leült az egyik kopott fotelbe, ahova a férfi irányította. Az ajtóban megjelent a feleségének rémült arca, és Albert egy intéssel mutatta, hogy menjen, menjen minél messzebb attól a szobától, az emberektől, és vigye a gyereket is. A vezető azonban másképp gondolta.
- Hívja be a feleségét, és a gyerekét.
Albert a feleségére nézett, és ők beléptek, és leültek a heverőre, ahova az egyenruhás mutatott.
- Maguknak is tudniuk kell, hogy okuljanak belőle. - magyarázta az egyenruhás, miközben Eszterék a helyükre értek. - Így törvényes.
Majd vett egy levegőt, és beszélni kezdett, gyakorlottan, folyékonyan mondta a szöveget, melyet valószínűleg minden ilyen alkalommal elmond.
- Orbán bíró vagyok a Tanácsadástól, és azért jöttem, mert maga, Magor úr megszegte a törvényt. Bűncselekményt követett el.
Albert tudta, hogy ez egy Felelősségrevonás, de mégis remegni kezdett, mikor megtudta, hogy Bűncselekményről van szó. A Szabályszegések rendszerint előfordulnak, még akkor is, ha az ember nagyon vigyáz, hiszen a törvények oly bonyolultak, hogy már csak a bírók és az ügyvédek képesek azt átlátni. De Bűncselekmény? Mindig azt hitte, hogy ez csak másokkal történhet meg, azokkal, akik nem ügyelnek eléggé, azokkal, akik szabadjára engedik magukat, vagy családjukat. De ő nem, mindig nagyon óvatos volt, és a feleségét is mindig óvta bármilyen meggondolatlanságtól, nem jártak este az utcán, nem beszéltek hangosan, nem néztek soha egyenruhások szemébe, nem mentek olyan helyekre melyeken nem volt kint a KÖZNÉP sárgászöld táblája...
Talán rémülete adta neki a bátorságot arra, hogy majdnem arcátlanul meg merje kérdezni:
- Mit követtem el...?
- Adócsalás.
A szó halálosan, fenyegetően zuhant rá, belebokszolt az agyába és aláhulló önbizalmát rugdosta visszhangjának csengésével.
Orbán bíró folytatta:
- Mint maguk is tudják, a Tanácsadás célja a társadalmi rendet fenyegető törvénysértések megakadályozása, illetve ezek elkövetőinek jobb útra térítése. Bejelentés érkezett hozzánk, hogy maga a legsúlyosabb bűncselekményt követte el, és viselnie kell ennek következményeit.
Az egyik majdnem kopasz, izmos, rossz arcu Tanácsadó hümmögve, vigyorogva bólogatott. Albert nyelt egyet. Hallgatott, nem kapott engedélyt arra, hogy szóljon, és nem akarta az amúgy is súlyos helyzetét még jobban rontani.
- Igaz-e az a tény, miszerint maga tegnap lenyírta a szomszéd kertjében a füvet? - csattant a kérdés.
Albert megdöbbent, és nem értette a dolgot. Mit követhetett el? Halkan válaszolt, nem nézve a bíróra.
- Igen, lenyírtam neki, de nem fizetségért.
A bíró gúnyosan hümmögött.
- A bejelentés szerint maga a fűnyírás után két üveg sört kapott ezért a tevékenységéért, melyet hazavitt, és valószínűsíthetően elfogyasztott.
Albert nem tudott szólni.
- A sörök értéke darabonként, a tanúvallomások alapján feltételezhetően ezer forint körül mozgott. Mivel ma délutánig nem érkezett meg az ennek megfelelő adó, azonnal riszatották az Igazságszolgáltatást, és a nyomozás után minden adat a rendelkezésemre áll ahhoz, hogy ítéletet hirdessek. Megkérdezem, Magor Albert, befizette a jövedelme utáni, feltételezhetően legalább ezerötszáz forintnyi adót és járulékot?
Albert szinte suttogva bírt csak válaszolni:
- Nem voltam tudatában annak, hogy jövedelmem volt. Nem tudtam. Nem tudtam, - hajtogatta, arcát kezébe temetve.
- Vallomását tudomásul vettem. - bólintott a bíró.
Albert felemelte fáradt tekintetét, a bíróra nézett, most először, mint akinek már mindegy, tudja hogy elérte a törvény keze.
"Nem szabad könyörögni!" - mondogatta magában. Jól emlékezett rá, mi történt Lápossal, akit csak sima Egészségügyi Szabálysértéssel vádoltak, amikor ellenőrzés folyamán kiderült, hogy a hőmérséklete a bejelentett 38.5 fok helyett csak 37.2 fok. Szegény Láposon segített a felesége gyógyteája, de senki nem számított az ellenőrzésre, és mivel a 38 fok alatti hőmérséklet nem jogosít fel betegségre, a bíróság kimondta a bűnösséget. A felesége ostoba módon nem zavarta el szemrevaló huszonéves lányukat, és persze nem volt meglepő az ítélet, ami egyszeres nemi erőszak volt a lányán, nevelő célzattal. Lápos kétségbeesésében arcátlanul kegyelemért könyörgött, verésért, vagy megbélyegzésért, csak ne bántsák a lányát... A bíró persze jogosan dühös lett, hogy hogyan feltételezheti azt, hogy az ítélet nem tökéletes, és hogy hibásan lett a büntetés kiválasztva, és ezért a Hatóság megsértése miatt elrendelt egy fenyítést.
A gumibotos, öt percnyi ütlegelést majdnem egy hónap alatt heverte ki, de természetesen eközben dolgoznia kellett, amikor már képes volt mozogni. A lányán végrehajtott büntetés pedig örök emlékeztetője lett az óvatosságnak, törvénytiszteletnek. Albert hálát adott az Elnöknek, hogy nem leánya született.
De ez nem Szabálysértés volt. Az adócsalás Bűn.
- Köszönöm a megértését, bíró úr. - mondta.
- Semmiség. - hessegette el magától a kötelező hálát a bíró. - Figyelembe véve őszinteségét, valamint azt, hogy először követ el bűnt, nem szabom ki a maximálisan kiadható büntetést.
Akaratlanul is megkönnyebbült sóhaj tört fel Albertből, hogy megmenekült a kivégzéstől, s valószínűleg Eszter is hasonlóan érezhette magát, tudván, hogy ő is ivott a bűnösen szerzett italból.
- Figyelembe véve a tényeket tehát nem kivégzés, vagy otthontalanítás a bűntetés - mondta megfontoltan -, hanem elkobzás. Remélem, hogy az enyhe ítélet segít maguknak megtalálni a helyes utat. Maga, fiatalember - nézett Balázsra, aki rémült gombszemeivel és összeszorított szájjal hallgatta az egész tárgyalást - tanuljon az apja hibájából, és igyekezzen azon, hogy törvénytisztelő állampolgár váljék magából. Soha ne mulassza el adóját azonnal befizetni, mellyel a társadalom jobblétét biztosítjuk.
Ékesszólására büszkén intett az embereknek, akik eddig kézben tartott gumibotjaikat övükre akasztva kezdték összeszedni a lakásban található értékeket, televíziót, Eszter olcsó ékszereit, a falról a képeket. Komoran ültek, miközben a nevetgélő férfiak kihordták az apróbb, majd a nagyobb tárgyakat a ház előtt álló furgonba.
- Szép fotel. - mondta rekedt hangon az egyik nagy darab, alkoholfelhőben úszó egyenruhás arra mutatva, melyben Albert ült. Albert felállt, odasétált a felesége mögé, annak vállára téve kezeit figyelte, amint a két fickó a fotelt megragadta és kicipelte a kocsiba. - Jó nehéz! - röhögtek.
A lakás majdnem üres volt már, csupán a nagyobb bútorok, valamint néhány takaró maradt a fal mellé dobva, és számtalan fiókokból kidobált ruha, apró csecsebecse. A bíró körbetekintett, megköszörüle a torkát.
- A Bűn helyetelen dolog. Éljen becsületesen, és érezze a társadalom megbecsülését. A becsületes élet: boldog élet. - kászálódott fel a szemközti fotelból, majd ünnepélyesen, szája sarkában ferde mosollyal azt mondta:
- A Tárgyalást ezennel berekesztem.
Kisétált az ajtón, miközben belerúgott az előszobában álló műanyag játékautóba. A furgon motorja felberregett, és gumisírással elszáguldott.
Még eltelt pár perc, amíg bizonyos lett, hogy elmentek, és hogy nem történhet egyelőre semmi baj abból, ha Eszter sírva fakad. Halkan, nyögve és szipogva, nehogy csendháborítást kövessen el a békés délutánjukat töltő szomszédokon.
(grin; 99/08/08)