Janus Pannonius

ORSOLYA LIKÁRÓL

Csábos a nyelved, a húsod lágy, arcod gyönyörűség,
míg bele nem fogtunk, mindened elragadott.
Ám amidőn lefeküdtünk, annyira tágas üregbe
csúszott fütykösöm: el sem hiszi, hogy hüvely az.
Oldala sincs, sem vége, csaponghat, mint szabad égen
benne, vagy úszkálhat, mint hal a tengereken.
Ámde hiába rugózna szegényke a parttalan űrben,
gyengének bizonyul, céljához sosem ér.
Rázhatnám faromat, tárhatnék kart ölelésre,
nyomhatnám magasan hátra a combjaidat:
mit se segít. Veritékes mellem tépi zihálás,
szétreped ágyékom, fájnak a csontjaim is.
Fosszanak isteneink meg bájadtól, ami vonz, vagy
adjanak azt, amivel Orsolya, baszni lehet.

Szepes Erika fordítása

DE VULVA URSULAE

Blanda est lingva tibi, mollis caro, vultus honestus,
    Ante opus et nobis, Ursula, tota places;
Cum vero incubui, tam laxo mentula cunno
    Incidit, ut cunnum nec subiisse putet.
Non latus aut fundum sentit, velut aëre nudo
    Palpitet, in liquidis vel spatietur aquis.
Sed vasto infelix late bacchatur hiatu,
    Ac frustra in votum nititur aegra suum.
Nec vibrare nates, aut stringere brachia prodest,
    Alta nec in scapulas tollere crura juvat.
Conatus pereunt, perit omnis sudor anheli
    Pectoris, et ruptis ilibus ossa dolent.
Dii tibi vel tollant quo digna videris amari,
    Vel tribuant possis, Ursula, quo futui.