A szoba nyugalmas volt a koraesti félhomályban, Dr. James Graham, egy nagy fontosságú tudományos vállalkozás vezetô tudósa, gondolataiba merülve ült kedvenc karosszékében. Olyan csend volt, hogy tisztán hallotta, amint a szomszéd szobában fia egy képeskönyvet lapozgat.
Gyakran születtek itt legjobb munkái, alkotó gondolatai, miközben a napi munka végeztével egyedül üldögélt lakása sötét szobájában. De ma este nem pattantak ki agyából ilyen teremtô gondolatok. Egyre csak szellemileg visszamaradott fiára - egyetlen fiára - gondolt, aki ott volt a másik szobában. Szeretettel gondolt rá, nem azzal a keserû fájdalommal, amelyet évekkel ezelôtt érzett, amikor elôször szerzett tudomást fia állapotáról. A fiú boldog volt; hát nem ez a fontos? És hány embernek adatott olyan gyermek, aki örökké gyermek maradt, aki soha nem fog felnôni, hogy elhagyja apját? Ez bizonyára nem más, mint a dolog ésszerûsítése, de hát mi rossz van abban, ha az ember ésszerûsít? Megszólalt az ajtócsengô.
Graham felállt, s mielôtt az elôszobán át az ajtóhoz ment volna, felgyújtotta a villanyt az immár teljesen sötét szobában. Nem érzett bosszúságot: ma este, ebben a pillanatban örömmel fogadott szinte bármit, ami megzavarhatja gondolatait.
Kinyitotta az ajtót. Az idegen, aki az ajtóban állt,
megszólalt:
- Dr. Graham? A nevem Niemand; beszélni szeretnék önnel.
Bejöhetek egy pillanatra?
Graham megnézte. Alacsony ember volt, bizonytalan egzisztenciának látszott, nyilvánvalóan ártalmatlan figura - talán egy riporter vagy valami biztosítási ügynök.
De nem is volt érdekes, hogy kicsoda ez az ember. Graham
hallotta saját szavait:
- Természetesen. Jöjjön be, Mr. Niemand.
"Egy pár perces beszélgetés - mentette magát gondolatban
- elterelheti a figyelmemet, és felfrissítheti a
gondolataimat."
- Foglaljon helyet - mondta a nappaliban. - Valami italt?
- Nem, köszönöm - mondta Niemand. Leült egy székbe; Graham
a heverôre telepedett. A kis ember egymásba kulcsolta az
ujjait; elôrehajolt. Megszólalt:
- Dr. Graham, éppen ön az, akinek a tudományos munkája
bárki másénál könnyebben lehetetlenné teheti az emberi faj
kilátásait arra, hogy tovább élhessen.
Egy ôrült, gondolta Graham. Már késô, eszmélt rá, mielôtt beengedte, meg kellett volna kérdeznie tôle, mivel foglalkozik. Kellemetlen beszélgetésnek néz elébe - utált gorombán viselkedni, mégis egyedül a gorombaság látszott célravezetônek.
- Dr. Graham, a fegyver, amin ön dolgozik...
A látogató itt megállt, fejével odafordult, ahogy az egyik hálószobába vezetô ajtó kinyílt, és egy tizenöt éves forma fiú lépett be rajta. A fiú nem vette észre Niemandot; odafutott Graham-hez.
- Papa, olvasol nekem most?
A tizenöt éves fiú olyan édesen kacagott, mint egy négyéves.
Graham karjával átölelte a fiút. Ránézett a vendégre, vajon tud-e a fiúról. Abból, hogy Niemand arcán nyoma sem volt meglepetésnek, megértette, hogy mindent tud.
- Harry - Graham hangja tele volt gyengédséggel -, a papa
el van foglalva. Csak néhány perc. Menj vissza a szobádba;
én is jövök hamarosan, és olvasok neked.
- A Kiscsibét? A Kiscsibét fogod nekem olvasni?
- Ha akarod. Most eredj. Várj csak, Harry, ez Mr. Niemand.
A fiú szégyenlôsen mosolygott a vendégre. - Szervusz, Harry - mondta Niemand, visszamosolygott rá, intett a kezével. Graham, aki figyelte, most már biztos volt benne, hogy Niemand tudja: a mosoly, a mozdulat a fiú szellemi és nem a fizikai állapotának szólt.
A fiú kezet fogott Niemanddal. Egy pillanatra úgy tûnt, mintha fel akarna mászni Niemand ölébe, és Graham gyengéden visszahúzta.
- Most menj a szobádba, Harry - mondta. A fiú visszaszökdécselt a hálószobába, az ajtót nyitva hagyta. Niemand tekintete találkozott Grahaméval.
- Tetszik nekem - mondta a vendég, s a hangja egész ôszinte volt. - Remélem, hogy mindig igazat fog neki olvasni - tette hozzá. Graham nem értette. - A Kiscsibére gondolok - mondta Niemand. - Kedves történet, de én azt hiszem, a Kiscsibének semmiképpen nem lehet igaza, ha arról van szó, hogy leszakad az ég.
Graham hirtelen megkedvelte Niemandot, látva, hogy Niemandnak tetszik a fiú. Most eszébe jutott, hogy gyorsan véget kell vetnie a beszélgetésnek. Felállt, mozdulata elutasító volt.
- Attól tartok, Mr. Niemand, hogy csak vesztegeti mindkettônk idejét - mondta. - Valamennyi érvét ismerem, akármit is mond, én azt már százszor hallottam. Lehet, hogy van abban igazság, amit ön hisz, de ez nem tartozik rám. Tudós vagyok, és csupán tudós. Igen, köztudomású, hogy egy fegyveren dolgozom, egy meglehetôsen nagy hatótávolságú irányított lövedéken. De számomra, személy szerint nekem, ez csak egy mellékterméke annak, hogy elôreviszem a tudományt. Végiggondoltam, és úgy döntöttem, hogy énrám egyedül ez tartozik.
- De Dr. Graham, vajon _készen áll-e_ az emberiség egy ilyen fegyverre?
Graham összeráncolta a szemöldökét.
- Elmondom önnek az én álláspontomat, Mr. Niemand.
Niemand lassan felemelkedett a székbôl.
- Nos, jó, ha nem hajlandó errôl beszélgetni, akkor nem folytatom - mondta. Kezével végigsimított a homlokán. - Elmegyek, Dr. Graham. De azért én... megkínálna mégis egy itallal?
Graham bosszúsága elpárolgott.
- Persze - mondta. - Whisky vízzel megfelel?
- Nagyszerû.
Graham elnézést kért, és kiment a konyhába. Elôvette a Whiskys üveget meg a másikat, amelyben a víz volt, jeget, poharakat.
Amikor visszatért a nappaliba, Niemand éppen kilépett a fiú szobájából. Hallotta, amint azt mondja: "Jó éjt, Harry!" S Harry boldog hangját: "Jó éjt, Mr. Niemand".
Graham elkészítette az italt. Egy kicsit késôbb Niemand elhárította a második poharat, és készülôdni kezdett.
- Vettem a bátorságot, és megajándékoztam a fiút egy aprósággal, doktor - mondta Niemand. - Akkor adtam oda neki, amikor ön az italt készítette. Remélem, megbocsát. - Természetesen. Köszönöm. Jó éjszakát.
Graham becsukta az ajtót; a nappalin keresztül bement Harry szobájába.
- Rendben van, Harry - mondta. - Most pedig elolvasom neked...
Hirtelen verítékcseppek jelentek meg a homlokán, de erôt vett magán, hogy arcvonásai és hangja kedves maradjon, miközben odalépett az ágyhoz.
- Megnézhetem, Harry? - Amikor minden baj nélkül átvette, remegett a keze, ahogy megvizsgálta.
"Csak egy elmebeteg képes töltött revolvert adni egy bolond kezébe" - gondolta.