Ebszemek

Nem tudom, lehetnek-e szomorak a kutyk.

Ha elgondolkozom azon, hogy a kutyk - amennyire a vilgot ismerni hisszk - nem gondolkoznak, s csak egyszer rzelmeket reznek, mint a szeretet, a gyllet, vagy az hsg, akkor persze szomorsgot, ezt a magasabb szint rzelmet, a "tudomny mai llsa szerint" a kutyk szerencssek nem ismerni.

s mgis... A kutya ilyen barna, nagy, lg fl volt, nem tudom, hogy hvjk ket, de szerintem a kutyt sem igazn rdekelte volna. Az t melletti kis parkol fekete bitumenjn fekdt, a laktelep s egy kis zletsor kztt. A hasn fekdt, fejt a mancsra tve, s nzte az utat, ahol jttem.

Taln nem is az utat nzte. Ahogy nztem, olyan rzsem volt, mintha gondolkodna valamin, valami fontos dolgon, amire nem jutott id az egsz heti ugats s farokcsvls kzepette. Nem engem nzett, ahogy elhaladtam lassan mellette, a szeme nem kvetett, s meg sem mozdtotta a fejt, hogy ellenrizze, nem akarom-e esetleg az emberekre oly jellemz mdon esetleg piszklni, vagy akr megrugdosni. Nem az utct nzte, nem a krltte ll sivr, poros, szrke hzakat, nem a sehova sem siet, kznys embereket... Taln az emlkeit nzte, egy boldog fiatal klykkorbl, amikor Valaki vrta, hogy visszhozza az elhajtott fadarabot, amikor nztk, hogy jtszik a szttpett papuccsal, vagy ahogy jtkosan kergette a lepkt a parkban.

Valami szomorsg volt ezekben a barna, sehova sem nz szemekben, ebben a mozdulatlan kutyatestben, a nyugodtan hever kutyafarokban.

Elmentem mellette s nztem, s nem nzett vissza rm. Sem rm, sem msra, csak hevert ott, egy nem ltez kutyamltra figyelve.

Lehet, hogy csak n voltam, a gondolataim formltk a kutyt szomorv s magnyoss, talaktottk olyann, amilyennek ltni akartam... mgis, az a semmivel sem trd, mancson hever kutyafej, azok a nz, de nem lt kutyaszemek most is nznek felm, majd tnznek rajtam, a semmibe, a mltba, az elmlt szeretet, kihnyt rdeklds s a cltalan let emlkekbe mart kpeiknt agyam vgtelen folyosjnak faln.

grin - 2000/9/3 16:50