Nem tudom, lehetnek-e szomorúak a kutyák.
Ha elgondolkozom azon, hogy a kutyák - amennyire a világot ismerni hisszük - nem gondolkoznak, és csak egyszerű érzelmeket éreznek, mint a szeretet, a gyűlölet, vagy az éhség, akkor persze szomorúságot, ezt a magasabb szintű érzelmet, a "tudomány mai állása szerint" a kutyák szerencsések nem ismerni.
És mégis... A kutya ilyen barna, nagy, lógó fülű volt, nem tudom, hogy hívják őket, de szerintem a kutyát sem igazán érdekelte volna. Az út melletti kis parkoló fekete bitumenjén feküdt, a lakótelep és egy kis üzletsor között. A hasán feküdt, fejét a mancsára téve, és nézte az utat, ahol jöttem.
Talán nem is az utat nézte. Ahogy néztem, olyan érzésem volt, mintha gondolkodna valamin, valami fontos dolgon, amire nem jutott idő az egész heti ugatás és farokcsóválás közepette. Nem engem nézett, ahogy elhaladtam lassan mellette, a szeme nem követett, és meg sem mozdította a fejét, hogy ellenőrizze, nem akarom-e esetleg az emberekre oly jellemző módon esetleg piszkálni, vagy akár megrugdosni. Nem az utcát nézte, nem a körülötte álló sivár, poros, szürke házakat, nem a sehova sem siető, közönyös embereket... Talán az emlékeit nézte, egy boldog fiatal kölyökkorból, amikor Valaki várta, hogy visszhozza az elhajított fadarabot, amikor nézték, hogy játszik a széttépett papuccsal, vagy ahogy játékosan kergette a lepkét a parkban.
Valami szomorúság volt ezekben a barna, sehova sem néző szemekben, ebben a mozdulatlan kutyatestben, a nyugodtan heverő kutyafarokban.
Elmentem mellette és néztem, és ő nem nézett vissza rám. Sem rám, sem másra, csak hevert ott, egy nem létező kutyamúltra figyelve.
Lehet, hogy csak én voltam, a gondolataim formálták a kutyát szomorúvá és magányossá, átalakították olyanná, amilyennek látni akartam... mégis, az a semmivel sem törődő, mancson heverő kutyafej, azok a néző, de nem látó kutyaszemek most is néznek felém, majd átnéznek rajtam, a semmibe, a múltba, az elmúlt szeretet, kihúnyt érdeklődés és a céltalan élet emlékekbe mart képeiként agyam végtelen folyosójának falán.
grin - 2000/9/3 16:50