Minden jog fenntartva.(Grin, 1993/12)
Barheim professzor megköszörülte a torkát, amire a szobában a zajos beszélgetés alig hallható mormogássá szelídült.
- Hölgyeim - a mellette álló laborköpenyes nôre mosolygott - és uraim! Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Dr. Steven Barheim vagyok, én vezetem ezt a kutatási programot. Bemutatnám még az asszisztensnômet, aki a technikai megvalósítást koordinálta egyben: Dr. Marlene Serbinski; valamint intézetünk igazgatóját - itt egy távolabbi, kényelmes székben ülô öltönyös férfire mutatott - Dr. Henk Strikert.
- A jelenlevôk egy része jól tudja, mirôl van szó, de a sajtó jeles képviselôi kedvéért röviden összefoglalnám.
A terem másik felében eddig halkan sustorgó társaság egy pillanat alatt halálos csendbe meredt, csak a rögzítôik kattantak csendben. Elég vegyes társaság - gondolta Barheim -, talán mégis kár volt Henknek idecsôdítenie ezt a bandát. A legtöbbjük megint valami szenzációra éhezik, és akár sikerül a terv, akár nem, ezek mindenképp egy oldalas vezércikket fognak belôle gyártani. De legalább itt van az értelmesebbje is - somolygott magában, amikor kutató szeme elérkezett a szûkebb körök által olvasott tudományos lap szolidan öltözött munkatársához. - Talán ô fel képes fogni azt, hogy milyen korszakalkotó is a munka, amit már lassan tíz éve végzünk. - Abbahagyta a szemlélôdést, és folytatta:
- Gondolom önök közül sokan tudják, hogy ez itt mögöttem egy számítógép. - mutatott arra a teljes falat beborító képernyôkkel, gombokkal és lámpácskákkal borított szerkezetre, ami elôtt állt. Néhányan udvariasan kuncogtak, de a professzor folytatta.
- Azt gondolom már kevesebben hallották, hogy csoportunk milyen munkát végez ezekkel a gépekkel. Nos, a munkánk nem kevesebb, mint hogy megpróbáljuk szimulálni a világot!
A bejelentést meghökkent hangzavar kísérte. Barheim elégedetten elmosolyodott.
- Az uralkodó! - mondta a hopmester érces hangon, és szavai visszhangzottak a hatalmas teremben. Mindenki, aki éppen valamit nyomkodott, iratokkal szaladgált vagy a képernyôk elôtt ült felpattant, és meghajtott fôvel tisztelgett az alacsony, rugalmas léptekkel belépô férfinek. Miután belépett, négy jól megtermett ôr társaságában, besétált a terem közepére, és megállt. Szemeivel szótlanul végigmérte az elôtte lehajtott fejjel álló Kerrost, a mögötte elterülô óriás méretû fémkockát, a többi álldogálót, majd ismét odafordult Kerroshoz, és megszólalt:
- Doktor Kerros? - a hangja termetéhez képest bársonyosan, majdhogynem behízelgôen zengett bele a teremben lebegô csendbe.
- Uram, üdvözlöm a laboratóriumunkban. - emelte fel a fejét a doktor, amire a többiek befagyasztott mozdulatai kiengedtek, és mindenki ott folytatta munkáját, ahol abbahagyta. Azonban azt a tíz méteres kört, ahol Kerros, az uralkodó és a testôrök álltak, gondosan elkerülték. - Nagy megtiszteltetés, hogy személyesen óhajtja megtekinteni a Harmadik Indítást.
- Tanácsadóim szerint - nézett rá szúrósan az uralkodó - ez az indítás talán az utolsó lehet, és megtudhatjuk végre a választ a Kérdésre. Ön is bízik a sikerben, doktor?
- Igen, uram. - válaszolt a doktor tettetett könnyedséggel. - Amint felséged is tudja, az elsô két indításnál is szinte minden rendben zajlott...
- Szinte. - jegyezte meg az uralkodó.
- Amint nyilván felségednek is elmondták, a baj a kapacitás volt. A mostani kapacitásunk a Második Indítás kapacitásának a húszbilliószorosa. - várakozóan nézett az alacsony férfire, hogy ez a szám milyen hatást tesz rá.
- Szép. - bólintott az uralkodó, majd figyelmesen a doktor szemébe nézett.
- Tehát becsléseink szerint ezúttal a kapacitás kicsivel még túl is lépi a szükségest. Mondanom sem kell, hogy ezt a nagyszerû eredményt soha nem érhettük volna el felséged nemes támogatása nélkül.
- Persze! - legyintett az uralkodó. - Mégis, doktor, mi volt az oka, hogy az Elsô és a Második Indítás nem sikerült? Akkor azt mondta, hogy a kapacitás valószínûleg kielégítô. Teszteket is mutatott...
- Tudja felség, a tesztek szerint a kapacitás már az elsô esetben is többszöröse volt a szükségesnek. - zavartan kezdte szemlélni a padló illesztéseit. - Mégis, az Elsô szinte az elsô másodpercben hihetetlen sebességgel felemésztette a gép lehetôségeit. A Második néhány perc múlva mondott csôdöt. Mûszereinkkel annyit el tudtunk dönteni, hogy a Galaxis már többet fordult, a teljes rendszer perdület- és sebességkomponensei...
- Hagyja a részleteket, doktor. - szakította félbe egy kézmozdulattal a férfit. - Azt mondja meg: most mûködni fog?
- Igen, uram. - mondta Kerros elszántan. - Most végre megtudjuk az életünk értelmét!
Mikor a suttogás elhalkult, a professzor köhintett egyet-kettôt. Ránézett az igazgatóra a jellegzetes "már-megint-mibe-rángattál-bele" tekintetével, majd az ismét elhallgató újságírók felé fordult.
- Gondolom, olvasóikat is érdekli, hogy milyen eredményeket értünk el eddig. Nos, az eredeti terv az volt, hogy szimuláljuk a világot. Nyilván önök is tudják, hogy a világ nagy. A világ bonyolult. Ezen felül nem ismerünk olyan módszert, amivel az ismert világot teljesen feltérképezhetnénk. Mi ezért úgy döntöttünk, hogy a minket körülvevô világ helyett teremtünk magunknak egy hasonlót, a számítógépünkben. - kis szünetet tartott.
- Kezdetben vala a sötétség - mosolyodott el, - majd Isten durrantott egyet, amit mi Nagy Bummnak nevezünk. - Hátulról kuncogás hallatszott. - Tehát mi is fogjuk az anyagot, az összes elméleti, képzeletbeli anyagot, és képzeletben betesszük a képzelt világunk képzelt közepére. Minden egyes atomnak, protonnak, kvarknak és az önök által is jól ismert egyéb összetevôknek gépünk minden egyes fizikai jellemzôjét tárolja. Amit mi csinálunk, az egy immár teljesen ismert világ létrehozása - a gépben. Ugyanúgy fejlôdnek a galaxisok, a bolygók; ugyanúgy keringenek és forognak, mint a valóságban. És - emelte fel a hangját - feltételeztük, hogy a tökéletes hasonlóság miatt létre fog jönni... - hatásszünetet tartott, és szemével végigszántott az ujságírók várakozásteli arcain - az Élet!
- Jó, mi? - súgta oda az egyik firkász a másiknak, mire az szakértôen bólogatott.
- Mondja, professzor, - szólalt meg az egyik jól ismert, az egész országban megjelenô tudományos hírlap embere - Úgy hallottam, hogy a kisérlet nem most jut el elôször a próba stádiumába. Voltak már elôzô próbák is?
- Igen, jól hallotta. - mondta Barheim. - Az elsô modellünk nyolc éve készült el, a már akkor is idejétmúlt elektronikus elven mûködô központi egységünkkel. Akkoriban még az ellenôrzési módszereink sem voltak igazán kidolgozva, így hát a futtatás közben szinte az egyetlen útmutatónk a terhelésmérô volt. Pontosan ugyanaz, mint ez itt. - mutatott rá a gép szélén levô képernyôre, aminek az alján egy recés vonalat lehetett látni, az oldalán pedig egy skálát, aminek az alján "0%", a tetején pedig "12.5%" állt. A vonalon a recék lassan haladtak balra, miközben a képernyô sarkában létható felirat szerint a project nulla perce fut, és a terhelés nulla százalék.
- Az elsô futtatáskor elég kellemetlen meglepetés ért minket. Nyilván önök is sejtenek annyit, hogy ehhez a feladathoz nem mindennapi gépet kellett beszereznünk. Nos, az akkori elektronikus gépek közül a lehetô legjobbat választottuk, felszereltük szinte tökéletesre, és elindítottuk. Maga a gépi program, ami a világot irányította, nem volt sem hosszú sem bonyolult, viszont a rengeteg adat a világ fejlôdésével arányosan egyre több és több tárolót igényelt.
- Nem arról volt szó, hogy mindig ugyanannyi kis bigyó van benne? - kérdezte egy torzonborz ujságíró az álldogálló csoport közepébôl.
A professzor bólintott. - Igen. Csakhogy az elején, mondjuk úgy, hogy összevissza vannak hajigálva a darabkák. Ám az idô teltével az anyag kapcsolatba kerül más anyagokkal, fokozatosan deformálja az N-teret és az idôtereket, újabb és újabb terhelést okozva gépünknek. Ahogy egyre inkább kialakulnak az összetett rendszerek, egyre bonyolultabbá válik a világ, és egyre több és több kapacitást emészt fel. Íme, az elsô próba grafikonja. - mutatott a szemközti falra, amire valami láthatatlan forrásból egy grafikont vetítettek. A grafikon vonala a bal oldal aljáról indult, és nagyjából a közepéig lent is haladt, nem haladva meg az öt százalékot. Onnantól kezdve azonban egyre meredekebben emelkedett, míg a négy és fél perccel jelzett jobb oldalon elérte a 100%-ot.
- Amint láthatják, a próba négy perc harminckét másodpercig tartott, amikor is a gépünk túlterhelôdött. - Látta, hogy többen is kérdezni akarnak, ezért gyorsan folytatta: - természetesen van fogalmunk róla, hogy mi okozhatta. A kontroll szerint a világunk létrejött, és nagyjából négy perc húsznál, ahol a meredek emelkedés elindult, kollégáimmal egyetértésben azon a véleményen vagyunk, hogy az addigiaknál valami sokkalta bonyolultabb dolog keletkezett.
- De mégis van valami fogalmuk arról, mi lehet az?! - kérdezte az egyik értetlen arcú fiatalember.
- Természetesen van. Véleményünk szerint akkor jött világunkban létre az Élet.
Kerros az uralkodó felé bólintva odafordult a kocka végébe beszerelt fôpanelhez, megnyomott egy gombot, mire a termet tompa búgás töltötte be. Kihúzott egy kis lapot a gomb alól, és beleszólt.
- Figyelem! A Harmadik Indítás következik. Ismétlem: Harmadik indítás, mindenki foglalja el a helyét, és ellenôrizze a készülékeit. A jelentéseiket azonnal küldjék. - Hangja végigzengett a termen, a folyosókon, és a terembôl minden irányban átlátszó mûanyagfalakkal elválasztott szobákon. A lapot visszacsúsztatta a nyílásába, és beütött valamit a billentyûzeten. A képernyôt ellepték a kék négyzetek, néhányuk már naracssárga volt, a többiek folyamatosan váltottak át kékrôl. Kerros ránézett az uralkodóra, aki érdeklôdô tekintettel figyelte a színváltó négyzetmintát a képernyôn. Úgy tûnt, hogy végtelenül türelmes, de a doktor sejtette, hogy ha bármilyen nagyobb probléma hátráltatná az Indítást, akkor a Százezer Birodalom Ura nagy valószínûséggel ugyanilyen érdeklôdô tekintettel kísérné a kudarcot vallott tudós lassú halálát. Kerros visszafodult a képernyôre, ahol az utolsó kék négyzet is narancsszínre váltott. Megjelent az "ellenôrzés kész" felirat. Lenyomott pár gombot, amire a képernyôrôl eltûnt a sárga négyzetes ábra, és helyét a "Harmadik Indítás, startra kész" felirat váltotta fel.
- Uram, kegyeskedjék az indítást megejteni. - fordult ismét az uralkodóhoz. Az odalépett. Kerros egy kéz nagységú sárga lapra mutatott.
- Ezt kegyeskedjen bekapcsolni. - mondta.
Az uralkodó körbenézett, majd határozott mozdulattal megérintette a lapot, amitôl az kékre váltott. A kocka többi oldalát beborító matt lapok életre keltek, és mindenféle adatok suhantak rajtuk keresztül. A kocka nem adott ki egy hangot sem, még halk búgás sem hallatszott, de mindenki tudta, hogy már szinte elképzelhetetlen mennyiségû adat lódult meg.
Kerros egy, a kéken fénylô lap fölött látható remegô vonalra mutatott: - Ez, uram, a teljesítmény mutatója. - Miközben nézték, a vonal lassan elindult felfelé.
Barheim-et mulattatta az, ahogy az újságírók reagáltak a bejelentéseire. Izgatottan beszélgettek, a fali grafikonra mutogattak, lapkamerájukkal pásztázták, hogy minden egyes részletet vissza tudjanak majd adni az olvasóiknak. A professzor ismét elmosolyodott, és magában elgondolkozott, hogy vajon milyen lenne az, amikor nem akkor kezdenének el meglepôdni, amikor az elvárható. Ez az egész felhajtás nem tesz jót a tervnek, de hát ahogy Henk is mondta: kell a pénz, kell a támogatás, kellenek az adományok. De mi lesz, ha megint nem sikerül?
Elhessegette magától ezt a gondolatot. Miért ne sikerülne? A két évvel ezelôtti támogatásból végre megvehették, létrehozhatták a legmodernebb felszerelést, ami a Szövetségben létezett.
Elmélkedésébôl felriasztotta, hogy a beszélgetés újra lecsendesedett, és várakozásteli szemek fürkészték. Na, folytassuk a majomparádét - gondolta magában, és sóhajtott egy nagyot.
- Uraim, egy kis figyelmet. Köszönöm. - mondta, amint az utolsó fecsegô is elhallgatott.
- Tehát az élet a maga bonyolultságával kinôtte az elektronikus gépeinket. Az elsô kísérlet mindenesetre sikeres volt, hiszen maga a program tökéletesen futott, és intézetünk csillagászai sok érdekes adathoz juthattak. Mi meg nekiláttunk, és növeltük a kapacitást. Amint azt mondtam, az elektronikus elvû gépeinkbôl mindent kihoztunk, amit csak lehetett. Tovább kellett lépnünk. Hála az Einstein Alapítvány, valamint az Egyesült Észgép cég anyagi támogatásának, intézetünk megvásárolhatta az akkori kommersz csúcstecsnológiát képviselô molekuláris központi egységet. Amit elvártunk tôle, az nem a nagy sebesség volt, - hiszen mint önök is tudják, ezek a gépek némileg még lassabbak is elektronikus gépeinknél, - hanem az óriási kapacitás. Amint önök nyilván jól tudják, - mondta, miközben magában hozzátette: tudják egy fenét - a molekuláris egység nem az elektronok áramával tárolja az adatokat, hanem egy térrészben elhelyezkedô atomokkal, és azok kapcsolatával. Ezt különbféle módszerekkel befolyásolhatjuk, illetve leolvashatjuk. - benyúlt a zsebébe, és zsebkendôjével letörölte izzadó homlokát. - Nincs is meleg - gondolta, - de ezek a hülyék teljesen kikészítenek. Mintha fatuskóknak beszélnék. - majd hangosan folytatta:
- Azt is tudják, hogy ennek a kapacitása több milliószor nagyobb, mint elôzô gépünknek. A második próba mégsem hozott sikert.
Egy villanás a szemközti falon adta tudtukra, hogy újabb grafikon érkezett. A tetején a "Második futtatás" felirat állt, majd alatta egy, az elôbbihez nagyon hasonló grafikon, ami lentrôl indulva a vége felé egyre meredekebben emelkedve éri el a 100%-ot jelzô felsô egyenest. A görbén két törés volt látható, valamint több kis ugrás vagy hullámzás; azonban a felfelé törô jelleg állandó volt. Az újságírók ismét megfordultak, és a grafikont kezdték szemlélni.
- Amint láthatják - folytatta Barheim - az eredmény az óriási kapacitás ellenére hasonló. Jóval lassabban értük el a határokat, de sajnos elértük. Az elsô törést, ahol meglódul felfelé, ott láthatják a hatodik perc körül. - Világító vörös fénypötty mutatta a törés helyét.
- Nézzék meg, hogy ez a gép kapacitásának még húsz százalékát sem érte el, az elôbbi hatvanöt helyett! Ha a terhelés lineárisan nôtt volna, ma már a sikert ünnepelhetnénk, azonban - amint látják - az emelkedést egy második pont szinte megtízszerezte. - Szavaira egy vörös pont jelent meg a grafikon jobb oldalához közel, a második törésnél. - Itt történt tehát valami. Az élet - mint tudjuk, létrejött, és az elsô törést valóban ez okozta; ahogy azt a második futtatás fejlettebb kontroll-mûszereitôl végül megtudhattuk. De vajon mi okozhatta a második törést? - hangja kérdôn felszökött, majd csend lett.
Barheim magában elmosolyodott: - Na, használjátok már egy kicsit azt a szürke pépet, ami a fejeteket kitölti! - gondolta.
- Talán létrejöttek az állatok? - kérdezte bátortalanul az értetlen arcú fiatalember.
- Nem. - válaszolt a professzor kelletlenül. - Amint mondtam, az elsô törés az Élet létrejötte volt. Az állatok - már amennyiben ezeket annak nevezzük - szintén az élet fejlôdésébe tartoznak, amit az elsô törés utáni egyenes mutat. Abban az emelkedésben benne van az fejletlen, és a fejlett állatok kialakulása is. Más ötlet...?
- Logikus következtetés lenne az, hogy az értelem, az intelligencia alakult ki ekkor. - jegyezte meg elgondolkodva a tudományos lap képviselôje.
- Kiváló ötlet! - lelkesedett Barheim, magában újabb jópontot osztva a kedvenc lapjai egyikének. - Az intelligencia. Igazából nem tudtuk meghatározni, hogy a törés az értelem megjelenésének, vagy pedig a tevékenységének a hatása, de mindenesetre az biztos, hogy ekkor indul meg a világunkban az értelmes élet, és annak szellemi alkotásai. - Elismerôen nézett az újságíróra, aki hálásan elmosolyodott.
Az uralkodó érdeklôdve szemlélte a kocka egyik oldalát betöltô képernyôn száguldó adatokat, miközben Kerros aggódva nézte a teljesítményt jelzô vonalat. Szerencsére aggodalomra semmi ok, bár még nagyon az elején járnak. Gyorsan átfutotta a helyzetjelentéseket, és megkönnyebbülve látta, hogy minden a terv szerint halad. A világ létrejött, elindult az útján, melynek végén meglelik a Célt, azt a Célt, aminek ismeretére az uralkodó, népét is megtestesítve oly annyira vágyott.
A felség szemlélôdését egy halk pengô hang szakította meg, majd a kép tetején megjelent a "Második Szakasz, Élet" felirat. Kerros odasétált, és magyarázni kezdett.
- Tudja, uram, az egység ilyenkor jutott el a Sagran elmélet szerinti élet kialakulásához. Létrejöttünk. - mosolyodott el. - És megindultunk a Cél felé.
- A Cél. - suttogta maga elé az uralkodó elmerengve. - Meddig vártunk rá, és most, hogy végre íly közel kerültünk hozzá, vágyunk nem csökken, és a homály nem oszlik. - felnézett a lelkes tudósra. - Kerros, ez nagyrészt a maga érdeme lesz. A siker esetén számíthat a hálámra. - a tudós nyelt egyet, elgondolva azt a lehetôséget, amit az uralkodó jótékonyan nem említett meg.
- És most? Mi történik? - nézett vissza a tudósról a képernyôn futó adatokra.
- Az élet fejlôdik, uram. Nemsokára elérjük a harmadik szakaszt, ahol a fejlett lény alkotni kezd.
- Mint önök is sejtik - emelte fel a hangját Barheim - a jelenlegi kisérlet gépe valami új. Több mint nyolcvan kollégám két évi munkája fekszik ebben a gépben, ami mai világunkban egyedülálló. Kisérletünk akár sikerrel jár, akár nem, - itt sóhajtott egyet -, ez a fejlesztés már hatalmas eredmény. Az elôzô, molekuláris elvû géphez képes hatalmas elôrelépést jelent az a technika, amit belôle kifejlesztettünk. Kollégáim pozitronikus ötdimenziós tértárolásnak nevezik, amibôl már nyilván sejtik, hogy nem is próbálom meg öt perc alatt elmagyarázni. Az egyik okom erre az, hogy én sem teljesen értem! - nevetett, és vele együtt jólnevelten nevettek az újságírók is.
- Mindenesetre egy biztos: szerény számítások szerint is a kapacitása százezerszerese az elôzô gépünknek, ami az elsô géphez képest már olyan hatalmas, hogy nevetségesnek tûnik, hogy valaha azzal akartunk kezdeni. Ez a kapacitás minden bizonnyal elég lesz ahhoz, hogy a kialakult élet egyre nagyobb bonyolultságával is megbirkózzon! - Magában hozzátette: - De ha mégsem, akkor Henk letépi a fejemet, az már egyszer biztos.
Elhallgatott, és ezt látva az újságírók is elcsendesedtek. Mindenki sóvár szemekkel figyelt, sejtve, hogy a nap attrakciója közeleg. Barheim megköszörülte a torkát, és ünnepélyesen kijelentette:
- Nos, így tehát készen állunk a harmadik próbára! Amint látják az önök idejével való takarékosság jegyében már beüzemeltük a gépet. - jegyezte meg fanyar mosollyal - Már csak az indításra vár.
Erre mozgolódás támadt, többen elôvették az eddig zsebben, vagy nyakláncon tartott kameráikat, és egyéb rögzítôberendezéseiket, és minden emberi és elektronikus szem a falnyi gép felé fordult.
- Felkérem Dr. Strikert, intézetünk igazgatóját, hogy indítsa be a projectet! - odafordult Henk felé, aki eddig a testhez simuló székben üldögélve hallgatta a szónoklatot. Ekkor felállt, lassan odasétált a központi klaviatúrához, és lenyomott egy gombot. A gép a kíváncsi tekintetektôl kísérve megelevenedett, a képernyôket ellepték a betûk, számok és ábrák. A szélsô képernyôn a terhelés grafikonján egy nagy függôleges csík jelent meg, ami után az eddigi recés vonal volt látható a grafikon alján. Mellette a feliratok mutatták, hogy a project 3 másodperce fut, a terhelés 1%. Az újságírók csomoportja felôl megkönnyebbült sóhaj hallatszott. A professzor csak gondolatban sóhajtott. A neheze még hátravan.
- Amint látják, a terhelés egy pillanatra maximumra ugrott. - mutatott a grafikonra. - Nem kell megijedni, ilyenkor került az anyag a gépbe, ez volt a teremtés. A lényeg inkább most jön... - nézett a grafikonra, ahol a lenti vonal elkezdett felfelé terjeszkedni, emelkedni, és egy fél perc múlva már úgy nézett ki, mint ahogy egy jólnevelt terhelési grafikonnak ki kell néznie. Emelkedett. Egy perc telt el, és a terhelés lassan elérte a három százalékot. Két perc, nyolc százalék. Két és egynegyed percnél kettôt sípolt a gép, és az egyik sötét monitoron megjelent a felirat: "Második fázis". A terhelés elérte a tíz százalékot, és kissé meredekebben elindult felfelé.
- Élet. - suttogta a professzor maga elé.
Egy ideje már nem történt semmi, ezért az uralkodó odafordult Kerroshoz, és megkérdezte:
- Most mi történik?
- Ilyenkor kissé lelassul a folyamat, mivel a nagyobb adatmennyiséget el kell helyezni, és ez több és több idôt igényel. Ezáltal...
- Nem úgy értettem! - szakította félbe Kerrost. - Mi történik az élôkkel, ott bent? - és a kockára mutatott.
- Ja? Elnézést. Most fejlôdik az élet, fajok alakulnak ki és tûnnek, el... És nemsokára megjelenik az... - egy fémes pengés elnyomta az utolsó szavát, és megjelent a "Harmadik Szakasz, intelligencia" felirat. Az uralkodó felnézett a feliratra, és elégedetten bólintott.
A hatodik perc kezdete után kis idôvel következett be a második pittyegéssel kísért ugrás a grafikonban. Mindenki árgus szemekkel leste a monitorokat. Az eddigi "Második fázis" feliratot felváltotta a "Harmadik fázis" felirat, amire a professzor halkan megjegyezte:
- Amint látják, az értelmes élet megindult szerte a világunkban. A terhelés huszonkét százalék. - hangja magabiztosan csengett, de belül egy kérlelhetetlen hang gúnyosan megkérdezte: - Vajon mi jöhet még, ami felrúghatja a terveimet? Mi jöhet az intelligencia után? Mi...?
- Az élet megindult a technika útján, uram! - mondta boldogan Kerros, amikor látta, hogy a teljesítményt jelzô vonal még az egytizedét sem érte el a skála hosszának. - Elkezdôdött az eszközök fejlôdése. Kialakulnak a jármûvek, elôször a bolygókon, majd a bolygóközi jármûvek, végül a mélyûri közlekedés. - Nem is próbálta titkolni elégedettségét. - Fejlôdnek a mûvészetek. Fejlôdik a tudomány. Feltalálják a távközlést, a számítógépeket. Az elvek finomodnak, az információk mennyisége növekszik. És haladnak a Cél felé!
Barheim meredten nézte a teljesítményjelzôt. A kijelzô már egyszer váltott, és most nullától 25%-ig volt a beosztás, de a hetedik percre elérte a 25%-ot, és ismét váltott, és a skála tetején az 50% felirat jelent meg. Az egyenes emelkedett, egyre meredekebben.
- Istenem... - suttogta magában. - Sikerülnie kell!
- És az életük milyen? Mivel foglalkoznak? - kérdezte az uralkodó.
- Mindenfélével! - válaszolt a lelkes tudós - Olyanok is vannak köztük, mint mi! Vannak tudósok, akik kutatnak; vannak filozófusok, akik az élet értelmét fürkészik; és vannak uralkodók, akik népüket vezetik a Cél, az Élet Célja felé!
- Na igen. - mondta az uralkodó elgondolkodva. - De akkor lehet egy olyan birodalom is, mint a miénk? És lehet olyan uralkodó, mint én?
- Lehetséges... - mondta bizonytalanul Kerros, mert nem tudta, mire akar ura kilyukadni. - De mi...
Az uralkodó egy kézlegyintéssel elhallgattatta.
- És ugye lehetséges, hogy egy magához igen hasonló lángelme - itt fejet hajtott a tudós felé - létezzen?
- Hát... lehetséges, elvben, persze... de... - gondolkozott, hogy mi az a gondolat, ami már egy ideje mintha kimondatlanul is ott lüktetne agya mélyében, és amit ez a kérdés, mint az ággal megpiszkált tüzet, felszított. De nem tudott rájönni, és a felség válaszra vár. - Minden megtörténhet felség, ami a valódi világban. - Elhallgatott, és mindketten csendben nézték a teljesítményt jelzô vonalat, amint az egyre gyorsabban kúszott felfelé, immáron a skála közepénél tartva.
Kilenc perc. A teremben teljes csend, az emberek egy része a terhelési grafikont nézi, ahogy egyre kúszik feljebb, áttöri az 50%-os határt, újra vált, és a felsô sarokban megjelenik a rettegett 100%. Az emberek másik része a professzort figyeli, aki viszont szinte rátapad szemeivel a grafikonra. Már hatvan százalék, és újabb kis rándulás. Hetven. A fiatal asszisztensnô lehajtja a fejét, hogy ne kelljen látnia az újabb kudarcot. Az igazgató halk sóhajjal leül a székbe, és maga elé néz.
Tizenegy perc. Terhelés nyolcvanöt százalék.
Minden tekintet rátapad a skálára. A panelon kigyullad az elsô piros lámpa, majd azt követik sorban a többiek. És a terhelés nô, tovább nô...
- És ôk is keresik a Célt?? - kérdezte az uralkodó nyugtalanul.
- Gondolom, igen.
- És gépet készíthetnek erre a célra?
- Persze, hiszen ismerik a.... - Kerros hirtelen úgy érezte, hogy elájul, amikor a gondolat berobbant az agyába, és egész lényét elborította. A rettegés végigszáguldott egész testén, egész lelkén, és mindössze annyi ereje maradt, hogy szótlanul rátámaszkodjon a pultra, és az uralkodóra ügyet sem vetve a szemével a teljesítményt lesse. A narancsszín, rezgô vonalat.
- És - kérdezte kétségbeesetten az uralkodó - ha kikapcsolnánk a gépet, vagy leállna a gép, vagy.... Akkor velük mi történne? MI TÖRTÉNNE?! - kiáltott rá Kerrosra, aki azonban csak a vonalat nézte, amint eléri a skála kétharmadát, és rezegve halad felfelé.
Valami történt, a vonal remegni kezdett. Egyre jobban, míg Kerros rájött, hogy valami nincs rendjén. A vonal narancsszíne szétterült a skálán, és a gép búgása is felerôsödött... Illetve... Ez a gép nem búg! Kerros rémülten felnézett, és amit látott, azt agya már nem tudta befogadni. A terem egyik fala lemállott, szétázott az ûrben, ami a lyukakon keresztül befolyt. A folyosók a semmibe vezettek, és sorban sötétedtek el a termet övezô szobák. A gép monitorai megremegtek és összefolytak a padló fekete csillogásával, és az uralkodó sikolyával, amikor a feketeség egyik szippantására eggyé vált a végtelen, mindent elborító sötétséggel. Kerros utolsó gondolata az volt, hogy a Gép, az élete munkája talán még pár pillanattal túléli ôt, meg az uralkodót, és talán az utolsó lesz, ami eltûnik ebbôl a birodalomból, ebbôl a világból. Egy sóhajjal ô is szétfoszlott, és belemosódott a csillagtalan ûr semmijébe.
Az utolsó piros lámpa is kigyulladt, és egy újabb sípjel hallatszott. A monitorok megüresedtek, a lámpák kialudtak, és a grafikon újra nullán állt. Még látszott a csúcs, amikor egy ôrült rándulással elérte a 100%-ot jelzô határt, majd visszaesett nullára.
Mindenki csalódott volt, az újságírók még vártak egy ideig, aztán elkezdtek kiszállingózni a terembôl. Végül már csak hárman maradtak. Henk, az asszisztensnô és a professzor.
Barheim csak állt, szomorúan.
- Megint nem sikerült - mondta Henknek. - Mi megpróbáltuk, de valami megint információs robbanást okozott. Valami óriási fejlettségû dolog jelent meg... Valami... Valami, ami több, mint egyszerû intelligencia... Valami.... - bizonytalanul, segítséget kérve elhallgatott.
- Valami hatalmas tudás, vagy információtömeg. - jegyezte meg az asszisztensnô szomorúan. - Ne keseredj el. Meg fogjuk találni.
- Igen! - mondta Barheim - Nem adom fel. Továbbfejlesztjük az elvet. Megépítjük a következô gépet. Ami meg fog birkózni ezzel a feladattal is.
- És ha sikerül - mert sikerülni fog, - tette hozzá egyre lelkesebben - akkor talán megláthatjuk a jövôt is!
- És ez a kudarc nem akadályozhat meg bennünket, hiszen mi képesek vagyunk fellebbenteni a fátylat a világ titkairól. És a megismert titkok boldoggá fogják tenni az embereket.
Minden jog fenntartva.(Grin, 1993/12)