Ä Bunkók vagyunk bammeg (69:362/3) ÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄ FUCK-CULTURESUX Ä Msg : #812 [555] Felad: Mr. Bungle 69:361/1 94 Dec 14,Sze 11:02 Címz : All 94 Dec 17,Szo 02:02 Téma : Scanned by me... ÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄÄ Na itt van, scanneltem nektek egy kis "kultúrát", végül is azért Culture Sux, hogy Culture Sux. Értitek, ugye? Azért remélem, érdekes lesz nektek is... Különös perek ------------- Négylábúak a bíróság előtt 1457-ben a franciaurszági Lavegny-ben egy kocát és hat kismalacát állították bíróság elé azzal a váddal, hogy megöltek és részben megettek egy gyereket. A kocát bűnösnek találták, és halálra ítelték, a malacokat azonban felmentették, figyelembe véve korukat, az anyjuk által mutatott rossz példát, valamint a közvetlen bizonyítékok hiányát, melyek alapján kapcsolatba lehetett volna őket hozni a bűnténnyel. Figyelemreméltó eset, de egyáltalán nem egyedi a jogi krónikákban. A középkori Európában az állatokat gyakran citálták bíróság elé. Csupán Franciaországban 92 esetet jegyeztek fel 1120 és 1740 között. (Az utolsó per egy tehén kivégzésével végződött). A korrekt jogi formákat mindig betartották. A háziállatokat és a haszonállatokat általában közönséges büntetőbíróságok elé állították, míg a vadállatok fölött az egyházi igazságszolgáltatás ítélkezett. Az egyházi per esetenként ördögűzési vagy kiközösítési szertartás közepette történő halálbüntetést jelentett, ami gyakran hosszas procedúrával járt. Ha a helybéli embereket állati gonosztevők zaklatták, az elkövetőket három alkalommal idézték bíróság elé. Amennyiben nem jelentek meg, mulasztás miatt ítélték el őket. Ezután elrendelték, hogy az állat adott időn belül hagyja el a területet. Ha ezt sem tette meg, ünnepélyesen bejelentették az ördögűzést. A jogi eljárás az esetek nagy részében meglehetősen lassú volt, s mivel az egyházi bíróság sohasem volt elég biztos abban, hogy az ördögűzés hatásos-e, nagyon vonakodott az ilyen irányú ítélet meghozatalától. A 15. században St. Julien népe és egy bogárkolónia közti jogi per 42 éven át tartott. A probléma részben abból adódott, hogy az állatok nem engedelmeskedtek a bírói felszólitásnak. Általában mindent elkövettek, hogy a vádlottakat pontosan azonosítsák; egy híres esetben, Autumban a helyi patkányokat szándékos károkozással vádolták, és így írtak róluk: "Szürkés szinű, lyukakban élő, piszkos, patkány formájú állatok". Az 1521-ben lezajlott per elsősorban azért vált híressé a francia jogtörténetben, mert a nagy jogászt, Bartholomew Chassanée-t ekkor ismerte meg az ország. A patkányok védűügyvédjeként nagy ügyességgel és szenvedéllyel vetette magát a harcba. Miért nem jelentek meg kliensei a bíróság előtt a kijelölt napon? Chassanée először azzal a kifogással élt, hogy a felszólítást nem pontosan fogalmazták meg, hiszen azt a megjelölést kellett volna használni, hogy az egyházmegye össze patkánya. Aztán sikerült a hataridő meghosszabbítását kérnie azon az alapon, hogy több kliense idős és beteges, akik számára speciális elbánást kell biztosítani. Amikor a vádlottak a harmadik alkalommal sem jelentek meg, azzal a magyarázattal állt elő, hogy a patkányok valójában nagyon szeretnének megjelenni a bíróság előtt, de elriasztják őket a felperes macskái. A bíróság feladata, hogy megvédje a vádlottakat. Zárják be az összes macskát, s biztosítsák, hogy azok ne molesztálhassák a klienseit, és akkor a patkányok biztosan meg fognak jelenni. A bíróság elfogadta a kérelmet. Autum lakói azonban nem egyeztek bele abba, hogy rendreutasítsák a macskáikat, így a vádat elejtették - Chassanée győzött. 1499-ben Németországban egy medve perét többször is elnapolták azzal az indokkal, hogy a vádlottnak joga van saját főnemesi bírósága elé állni (azaz más medvék elé). Itáliában 1519-ben vakondokat állítottak bíróság elé a termény pusztításának vádjával, és távollétükben számüzetésre ítélték őket. De a bíróság előzékeny volt a várandós anyák és bébi vakondok esetében, ők 14 nap haladékot kaptak. A bíróságok azonban nem voltak mindig ilyen megértőek. Ha a boszorkányság vádja merült fel, az állat nem számíthatott könyörületre. Baselben 1474-ben egy kakast azért állítottak bíróság elé, mert tojást rakott. A védelem hiába állította, hogy ez a cselekedet ártalmatlan és akaratlan volt, s mint ilyen nem büntethető a jog által, a bíróság fenntartotta, hogy ilyen esemény csak a sátánon keresztül történhetett. A madár az álruhába öltözött ördög, közölték, és a szerenesétlen kakast tojásával együtt, megfelelő formaságok és ünnepélyeség mellett máglyára vetették. Az állatokat nem csak vádlottként, hanem tanúként is beidézhették. Savoyban, még mielőtt egyesült volna Franciaországgal, létezett egy törvény, mely szerint, ha az ember éjszaka megöl egy betolakodót az otthonában, akkor ez a cselekedet igazolható gyilkosságnak tekinthető. Ám a hatóságok felkészültek arra is, hogy valaki esetleg gyilkos szándékkal csábít egy másik embert a házába. Ezért a tulajdonost csak akkor lehetett ártatlannak tekinteni, ha valamilyen állat - kutya, macska vagy kiskakas - tanúvallomást tesz mellette. A ház gazdájának a tanú előtt kellett megesküdnie ártatlanságára. A törvény azt feltételezte, hogy az Isten a néma állatot inkább megszólaltatná, minthogy a gyilkos megússza a felelősségre vonást. Az üvegtörő Mindenki egyetért abban, hogy a világ legértékesebb üvegkészítménye a híres portlandi váza, amely kb. Krisztus idején készült Olaszországban, s amely jelenleg a British Múzeumban van kiállítva. Az alig 25 cm magas váza értéke szó szerint felbecsülhetetlen; annyira egyedülálló, hogy semmilyen értékkel nem lehet összehasonlítani. És ha a világ művészeti kincseinek erre a hihetetlenül finom darabjára nézünk, nehéz elképzelni, hogy több mint száz évvel ezelőtt apró darabokra törték. Az eset 1845. február 7-én 15.45-kor történt. Sok látogató nézelődött a múzeum Hamilton termében, amikor hirtelen fület sértő csörömpölést hallottak. Mindenki az előszobába rohant, ahol a váza egy nyolcszögletű asztalra helyezett vitrinben volt kiállítva. A portlandi váza azonban nem volt ott - apró darabokban hevert a földön. Ki tette? A kijáratokat azonnal lezárták, majd Mr. Hawkins főfelügyelő kikérdezte a rémült látogatókat. Amikor egy bizonyos William Lloydhoz, egy dublini színházi díszletfestőhöz ért, megdöbbentő választ kapott. "Egyedül én csináltam!" - kiabálta büszkén a gazember. Egy közelben kiállított kis szoborral sújtott le, és amikor a Bow Street-i rendőrörsön tovább faggattak, a "szokásos, iszákosságból fakadó delíriummal" mentegetőzött. Azaz részeg volt, mint mindig. Ám az eset elképesztő aspektusa az volt, hogy a törvény szinte tehetetlenül állt a vandállal szemben. A hatályban lévő jogszabályok szerint a szándékos károkozás csak az öt fontnál kisebb értékű vagyontárgyak szándékos megrongálása esetére vonatkozott, és öt fontos büntetést vagy két hónapos börtönbüntetést írt elő. Most azonban a kár, - akármilyen nehéz is volt megállapítani a portlandi váza árát - öt fontnál bizonyosan nagyobb volt. A joghézag lehetetlenné tette, hogy Lloydot felelősségre vonják a portlandi váza összetöréséért. Ehelyett öt fontot kellett fizetnie az üvegvitrinért, amelyben a műkincset kiállították! Lloydnál azonban csak kilenc penny volt, így a börtönbe került. Ám alig egy hetet ült le kéthónapos büntetéséből, amikor egy névtelen jótevő öt fontot küldött a börtön megváltására. A vandált kiengették, és miután a történelem reflektorfényében röviden, de szégyenletesen eljátszotta szerepét, eltűnt a színfalak mögött. A vázát a következő hónapok folyamán fáradságot nem kímélve restaurálták, és a parlament nemsokára külön törvényt hozott, hogy megmentse a műalkotásokat a hasonló gaztettektől. "Csak hazudtam, hogy megerőszakolt!" A 22 éves Gary Dotsont bíróság elé állították 1979-ben azzal a gyanúval, hogy megerőszakolta a 16 éves Cathy Crowellt egy autó hátsó ülésén. A fiatalember több mint 20 évet kapott, és az illionisi Dixonban kezdte meg büntetése letöltését. Hat évvel később azonban Dotsont szenzációs körülmények között szabadon bocsátották. Feltételezett áldozata bejelentte, hogy ő találta ki a támadást. Mrs. Cathy Webb, aki már férjnél volt, és két gyermeket is szült, kijelentette egy illionisi bíróság előtt, hogy a megerőszakolási történetet ő találta ki, mivel attól tartott, hogy terhes lesz, miután lefeküdt barátjával. S mivel nem akarta, hogy nevelőszülei tudomást szerezzenek az ügyről, felsértette magát, elszakította a ruháját, majd jelentette a támadást. Gary Dotsont egyszerűen kiválasztotta a fényképek alapján, melyeket a rendőrök mutattak neki. A nő elmondta, hogy vallásos hite kényszeríti az igazság felfedésére. A kiszabadult férfi, miután találkozhatott boldog édesanyjával és testvéreivel, kifejezte háláját korábbi vádlójával szemben, és kijelentette, hogy nem érez keserűséget a történtekért. Akkor, a nagy öröm és megbékélés közepette úgy tűnt, hogy az ügy végleg lezárult. De nem így történt. Mindössze nehány héttel a férfi kiszabadulása után, 1985 áprilisában az illionisi Markham egyik bírója visszautasította a Dotson elleni ítélet megváltoztatását, és visszarendelte a börtönbe. Richard Samuels bíró, aki az 1979-es per során elnökölt, szintén elutasította Dotson kérelmét az ítélet érvénytelenítesére, mondván, hogy ő és az esküdtszék 1979-ben meg voltak győződve a bűnösségéről, és nem lát okot arra, hogy most megváltoztassa a véleményét. A tanúvallomás visszavonását, jelentette ki a bíró, mindig megbízhatatlannak tekintik, kivéve, ha nagyon erős bizonyíték is megtámogatja. "Nem tudom, hogy Cathy Webb miért mondta, amit mondott. Ezt csak ő tudja" - közölte a bíró. Amikor Dotson meghallotta az ítéletet, ökleivel az asztalra csapott, családja pedig hangos zokogásban tört ki. Cathy Webb, miközben kivezették a tárgyalóteremből, könnyek közt ismételgette: "Ártatlan, 1979-ben hazudtam." A probléma rendkívül kényes volt. A törvény gyanakvással kezeli a vallomások visszavonását, mivel a tanúkat meg lehet vesztegetni, meg lehet fenyegetni, de lehet valami rejtett indokuk is a tanúvallomás megváltoztatására az ítélet után. A nemi erőszak esetében a kérdés még érzékenyebb. Sok tanú, akiket traumatizál a rossz élmény és attól fél, hogy nem hisznek neki, még tanúvallomást is vonakodik tenni. Mennyivel jobban vonakodna, ha a per lezárása után ismét a nyilvánosság elé kellene lépnie. Másrészről tévénézők milliói látták a fiús foglyot, és korábbi vádlóját, s ők elhitték a történetet. Az emberek kérvények és levelek áradatában juttatták kifejezésre felháborodásukat az Egyesült Államok minden részében. A kegyelemért folyamodó fellebbezés hamarosan az állam kormányzójának asztalára került. És május elején Dotsont 100 000 dolláros óvadék ellenében szabadon bocsátották. A háromnapos kegyelmi tárgyalás Chichagoban zajlott le, és az egész ország figyelemmel kísérhette a televízió közvetítése révén. Formai szempontból ez nem volt perújrafelvétel - James Thompson kormányzó csak arra jogosult, hogy kegyelmet gyakoroljon - de a felsorakoztatott, mintegy 18 tanú, valamint Dotson és Webb az ártatlanság teljes kijelentését sürgette. Thompson kormányzó végül kijelentette, hogy ő nem hiszi el a visszavonás során elmesélt történetet. Gary Dotsont, mondta, megfelelő formában elítéltek, és a pert levezető bírónak igaza volt, hogy visszautasította az új pert. Mindazonáltal a kormányzó az ítéletet hatévi börtönre változtatta, amit Dotson már letöltött. "Akármi volt is Mrs. Webb indítéka tanúvallomása visszavonására" - magyarázta a kormányzó "bizonyosan nem akarja, hogy a férfi egy nappal is tovább üljön. Azt hiszem jogom van rá, hogy ezt figyelembe vegyem." Azok után, ami elhangzott, s ahogyan a per lezárult, az eset még mindig problematikusnak tűnt. "Nagyon összetett ügy, s végül nem is tudjuk pontosan mi az igazság." Gary Dotson, már szabad emberként kijelentette, hogy tovább harcol neve tisztázásáért. Nem sokkal később nyilvánosan is megjelent Mrs. Webbel. Igazi amerikai szokás szerint kezet ráztak egy tévé-show-ban. --- FidoPCB v1.4 [fb34e/D] * Origin: Certain Kretenity - Pirates of The Dark (69:361/1)