NYOLCADIK FEJEZET
A helyzet jobbra fordul
Igaz, hogy senki sem tudott róla, de a miniszterelnök látogatása a Fekete Felhõ epizódjának legrosszabb pillanatában történt. A helyzet javulásának elsõ bizonyítékait a rádiócsillagászok fedezték fel, akik egy pillanatig sem hagyták abba munkájukat, a Felhõ megfigyelését, pedig nagyon kedvezõtlen körülmények között, többnyire a szabadban kellett dolgozniuk. Október 6-án Marlborough értekezletet hívott össze. Gyorsan elterjedt, hogy valami fontos történt, így az értekezleten majdnem mindenki megjelent.
Marlborough elmondta, hogy megfigyeléseik szerint a Föld és a Nap közötti térben a gáz mennyisége az elmúlt tíz nap alatt fokozatosan csökkent. Úgy látszott, hogy a gáz mennyisége háromnaponként felezõdik. Ha így folytatódik, akkor két hét múlva a Nap újra teljesen kitisztul, bár nincs bizonyíték arra, hogy ez valóban így is történik.
Megkérdezték Marlborough-t, hogy teljesen elhagyja-e a Napot a Felhõ, mire azt válaszolta, hogy erre nincs bizonyíték. Egy ideje a Felhõ anyaga bizonyos területeken megritkult, átereszti a Nap fényét - de csak ebben az irányban, más irányban egyáltalán nem.
- Nem úgy néz ez ki, mintha a Felhõ kizárólag a mi irányunkba engedné át a napfényt? - kérdezte Weichart.
- Mindenesetre különös - válaszolta Marlborough. Én azonban csak a tényekrõl beszélhetek. Az értelmezés nem az én dolgom.
Ekkor történt, hogy Alexandrov megadta a helyes magyarázatot, ámbár érveit senki sem vette komolyan, talán azért, mert Alexandrov sajátságosan fejezte ki magát.
- Korong stabil konfiguráció - mondta. - Lehet, hogy Felhõ rendezõdik. . . korongnak.
Általános derültség lett úrrá a termen.
- Katonai jelzõket kell használnunk, Alexej? - kiáltotta valaki.
Alexandrov meglepõdött.
- Nem katonai. Vagyok tudós - mondta határozottan.
A rövid kitérõ után megszólalt a miniszterelnök:
- Ha szabad visszatérnem a parlamentáris stílusra, az elmondottak azt jelenthetik, hogy a jelenlegi válság két héten belül véget ér?
- Ha minden így folytatódik - válaszolta Marlborough.
- Akkor tehát további feladatunk figyelni és tudomásul venni a helyzet alakulását?
- Mesteri következtetés! - dörmögte Kingsley. Bizonyos, hogy a tudomány történetében még sohasem végeztek olyan pontos méréseket, mint a rádiócsillagászok a következõ néhány napon. A görbe, amely mérési eredményeiket rögzítette, a szó szoros értelmében az élet vagy halál görbéje volt. Ha továbbra is lefelé hajlik, akkor az életet jelenti, de ha felfelé ível, akkor a halált.
Néhány óránként egy-egy új pont jelent meg a grafikonokon. Mindenki, aki értette a grafikon pontjainak jelentését, éjjel-nappal ott ólálkodott a táblánál, és figyelte a görbe alakulását. Négy nap és négy éjszaka haladt lefelé a görbe, az ötödik napon az iránya megváltozott, a hatodik napon úgy látszott, hogy ismét felfelé kapaszkodik. Senki sem beszélt, az emberek csak néhány közömbös szót váltottak egymással. A feszültség leírhatatlan volt. Aztán a hetedik napon a görbe megállapodott, a nyolcadik napon pedig olyan hatalmas mértékben kezdett alászállni, mint még soha. Az intenzívfeszültséget kirobbanó reakció követte. A Nortonstoweban élõk magatartása általában nagymértékben eltért az emberi normáktól, különösen ebben az idõszakban, ámbár azok, akik ezt a kegyetlenül izgalmas hat napot átélték, semmit sem találtak érthetetlennek.
Ettõl kezdve a görbe folyamatosan lefelé szállt és vele párhuzamosan egyre inkább csökkent a Nap és a Föld közötti térben a gáz mennyisége is. Október 19-én sárga fénypont jelent meg a nappali égen. Még halvány volt, de látni lehetett, hogyan halad a pályáján. Kétségtelenül a Nap volt, amelyet augusztus kezdete óta most lehetett elõször látni. A fátyol, amely eltakarta, egyre vékonyodott. Október 24-én a Nap újból teljes fényével ragyogott a fagyos Földre.
Mindazok, akik átélték már a napkelte csodálatos élményét a hideg sivatagi éjszaka után, nagyjából megérthetik a boldogságot, amely 1965. október 24-én, hajnalban eltöltötte az embereket. Talán a vallásos áhítat a legjobb kifejezés. Amióta a Felhõ felbukkant, mindenfajta vallás iránt megnõtt az érdeklõdés. Tavasszal a Jehova Tanúi minden más szónokot kiszorítottak a Hyde Parkból. Az anglikán egyház hû szolgái nagyon elcsodálkoztak, amikor észrevették, hogy zsúfolt templomokban prédikálnak. Október 24-én mindennek vége lett. Mindenki, nõk, férfiak, minden vallás vagy felekezet hívei, keresztények, ateisták, mohamedánok, buddhisták, hinduk, zsidók mindnyájan megteltek azzal a bensõnkbõl fakadó érzelemmel, amelyet régen a napimádók érezhettek. Igaz, hogy a napimádat sohasem lett hivatalosán elismert vallás, központi szervezete sem volt soha, de az õsi hit, fojtottan és tompítottan, ott vibrált mindenkiben, és többé sohasem múlt el teljesen.
Az olvadás a trópusokon kezdõdött. A jégpáncél eltûnt a folyókról. Az olvadó hó árvizeket okozott, de hatásuk sokkal kisebb volt, mint az elõzõké. Észak Amerikában és Európában az olvadás csak részleges volt, mert ismerõs rendjében közeledett már a tél.
Az erõsen iparosított országokban is rettenetesen szenvedtek az emberek, bár hála az energia bõségének és a gépesítésnek, korántsem annyira, mint más, kevésbé szerencsés népek. Teljesen bizonyos azonban, hogy az eredmény másként alakult volna, ha a hideg tovább fokozódik, mert az ipari országok az összeomlás határán álltak, amikor az enyhülés bekövetkezett.
Furcsa paradoxon, hogy a nem iparosodott népek közül legjobban a trópusiakat sújtotta a megpróbáltatás, míg az eredetileg is nomád eszkimók egészen jól átvészelték a nehézségeket. A trópusokon és a szubtrópusokon minden második ember meghalt. Az eszkimók közül kevesen pusztultak el, alig többen, mint rendes körülmények között. Fönt, északon a hõség nem volt annyira elviselhetetlen. Az eszkimók is nagyon kellemetlennek találták, de nem kibírhatatlannak. Az olvadó jég és hó korlátozta ugyan mozgásszabadságukat, vadászterületük összeszûkült, de nem végzetesen. A hõség önmagában nem volt halálos. A nagy hideg sem. Egyszerûen beásták magukat a hóba, és vártak. Bizonyos szempontból jobb helyzetben voltak, mint Anglia lakosai.
Az események megrázkódtatták a kormányokat. Elérkezett az ideje annak, hogy ellenzéki csoportok megdöntsék kormányaikat. De semmi ilyesmi nem történt. Az október 24-ét követõ napokban mindenki annyira megkönnyebbült, és annyira elesett volt, hogy senkinek sem jutott eszébe ilyen jelentéktelen dolgokkal foglalkozni. November közepére pedig a lehetõségek elmúltak. Az emberiség kezdte újjászervezni magát régi, megszokott közösségeiben.
A miniszterelnök visszatért Londonba, sokkal kisebb haraggal Nortonstowe-val szemben, mint amilyenre számítani lehetett volna. Annyi bizonyos, hogy kellemesebben töltötte a kritikus idõszakot, mintha a Downing Streeten maradt volna. Másrészt Nortonstowe-ban osztozott a tudósokkal a kétségekben és vívódásokban, és azok között, akik osztoznak a közös feszültségben, mindig kialakul valami szövetség.
Mielõtt a miniszterelnök elutazott, figyelmeztették hogy a kivételes állapotnak még nincs vége. Az óvóhely egyik laboratóriumában, egy értekezleten együttesen megállapították, hogy Alexandrov prognózisa helyes volt.
-- Most már majdnem biztos - mondta Marlborough -, hogy a Felhõ korong alakba rendezõdik, amelynek elég magas az inklinációja az ekliptikához.
- Korong stabil konfiguráció. Nyilván - morogta Alexandrov.
- Lehet, Alexej, hogy neked nyilvánvaló - szólt közbe Kingsley -, de van itt egész csomó dolog, amely számunkra egyáltalán nem nyilvánvaló. Mit gondolsz, például mennyi a korong külsõ sugara?
- A földpálya sugarának körülbelül háromnegyede, majdnem azonos a Venus pályájának a sugarával - válaszolta Marlborough.
- Ez a korong alakká rendezõdés eléggé relatív meghatározás - kezdte Marlowe. - A magam részérõl úgy értelmezem, hogy a Felhõ anyagának nagyobbik része veszi fel a korong alakzatot. A többi azonban szétszóródott a Föld egész pályáján. Ezek a részecskék egész idõ alatt az atmoszféránkba ütköznek.
- Istentelen hideg van a korong árnyékában - közölte Alexandrov.
- Igen - mondta Parkinson -, de hál' istennek, nincs felettünk, mert akkor még mindig nem sütne a Nap.
- Jusson eszünkbe - szólt közbe Kingsley -, hogy nem fogjuk elkerülni az árnyékát.
- Mit akar ezzel mondani? - kérdezte a miniszterelnök.
- Csak azt, hogy Nap körüli pályáján a Föld ismét belekerül a korong árnyékába.
- Átkozott hideg árnyékban - mormolta Alexandrov.
A miniszterelnök némi joggal aggódni kezdett.
- És hányszor számíthatunk erre a rémületes visszatérésre?
- Évente kétszer. A korong jelenlegi pozíciója alapján februárban és augusztusban. A korong vastagságától függ, hogy mennyi idõre takarja el a Napot. A fogyatkozás valószínûleg két hétig, de legfeljebb egy hónapig tarthat.
- Akkor ez nagyon jelentõsen befolyásolhatja a jövõt - sóhajtotta a miniszterelnök.
- Végre egyetértünk valamiben - mondta Kingsley.
- Az élet ugyan nem válik lehetetlenné a Földön, de a körülmények lényegesen megnehezednek. Az embereket hozzá kell szoktatnunk például ahhoz, hogy nagy tömegben éljenek együtt. Nem lehet többé családi házakban elkülönülni.
- Ezzel nem értek egyet.
- Nos az épület a falakon át elvezeti a meleget. Világos, ugye?
- Igen, világos.
- Másrészt az épület vagy az óvóhely térfogatától függ az elszállásolható emberek létszáma. Ha növeljük a térfogatot, arányosan csökken a felület, és ebbõl az következik, hogy minél nagyobb házban laknak az emberek, annál kevesebb az egy fõre esõ fûtõanyag-fogyasztás. Ha az intenzív hideg vég nélkül ismétlõdik, tüzelõanyag-készletünk nem enged meg másféle elrendezést.
- Miért mondja azt, Kingsley, hogy "ha"? - kérdezte Parkinson.
- Mert annyi furcsaság történt már. Nem hiszek elõrelátásunkban mindaddig, amíg nem lesz világos képem arról, hogy eddig mi is történt.
- Szeretném megemlíteni, hogy hosszú távlatban megvan a lehetõsége az éghajlat megváltozásának - mondta Marlowe. - Lehet, hogy a következõ egy-két évben még nem lesz nagyon jelentõs, de perspektivikusan létfontosságúvá válik, ha feltételezzük, hogy évente kétszer várhatunk napfogyatkozást.
- Hogy érted, Geoff?
- Azt hiszem, hogy újabb jégkorszak elé nézünk. A legutóbbi jégkorszak megmutatta, hogy a Föld éghajlata mennyire finoman kiegyensúlyozott. Évenként két intenzíven hideg periódus, egyik télen, a másik nyáron, az egyensúlyt könnyen felboríthatja, úgy is mondhatnánk, hogy a plusz-jégkorszak irányában.
- Arra gondolsz, hogy a jégtakaró lehúzódik Európára és Észak-Amerikára?
- Nem tudok másra gondolni, persze, nem a következõ egy-két évben. Lassú, kumulatív folyamat lesz. Ahogy Kingsley mondta, az emberiségnek ki kell egyeznie a környezetével. Úgy érzem, hogy a következõ idõszak nem kedvez az embernek.
Tengeri áramlatok - szólt Alexandrov.
Nem értem - mondta a miniszterelnök.
- Azt hiszem, Alexej arra gondol, hogy nincs biztosítékunk hinni a mostani tengeráramlatok fennmaradásában. A változás hatása kétségbeejtõ lehet. És igen gyorsan bekövetkezhet. Hamarabb, mint a jégkorszak.
- Te mondtad - bólintott Alexandrov. - Golf-áramlat el, piszok hideg lesz.
A miniszterelnök úgy érezte, hogy éppen eleget hallott.
November folyamán az emberiség érverése meggyorsult. És ahogy a kormányok újra összeszedték magukat, az emberiség különbözõ csoportjaiban feléledt az érintkezés vágya. Kijavították a telefonvonalakat és a kábeleket. De az emberek fõleg a rádióra támaszkodtak. A hosszúhullámú adók hamarosan mûködni kezdtek, de ezek alkalmatlanok voltak a nagy távolságú közvetítésre. Ezért át akartak térni a rövidhullámú adókra. A rövidhullámú adók azonban nem mûködtek. A légkör ionizációja körülbelül ötven mérföldnyi magasságban abnormálisan megnövekedett. A rádiómérnökök azzal magyarázták, ,hogy rendkívüli méretû a kollíziós csillapodás. A szélsõséges ionizációt az atmoszféra felsõ rétegének óriási felmelegedése idézte elõ, amelytõl az éjszakai égbolt még most is állandóan kéken villogott. Röviden, rádió-fading lépett fel.
Egyetlen megoldás kínálkozott: áttérni a hullámhossz megrövidítésére. Megpróbálták egészen egy méterig, de a fading így is bekövetkezett; és ennél rövidebb hullámhosszra alkalmas készülékek nem voltak, mert a Felhõ érkezése elõtt ilyen rövid hullámhosszra nem volt szükség. Ekkor az illetékeseknek eszébe jutott, hogy Nortonstowe-ban létezik olyan adó, amely a méternél rövidebb, sõt az egy centiméteres hullámhosszúságú adásokra is alkalmas. Eszükbe jutott az is, hogy a nortonstowe-i adó hatalmas mennyiségû információt tud továbbítani, ahogy ezt Kingsley számtalanszor kihangsúlyozta. Elhatározták tehát, hogy Nortonstowe lesz a világ információ-elosztó és továbbító állomása. Kingsley terve tehát valóra vált.
Bonyolult számításokat kellett elvégezni, mégpedig gyorsan, így aztán az elektronikus számítógép mûködésbe lépett. Meg kellett találni a legalkalmasabb hullámhosszt. Ha a hullámhossz túlságosan hosszú, akkor a fading folytatódik. Ha túlságosan rövid, akkor a rádióhullám ahelyett, hogy az atmoszféráról visszaverõdve megkerülné a Földet, és így az információt eljuttatná - mondjuk Londonból Ausztráliába, kisugárzik az ûrbe. Két szélsõség között kellett megtalálni a megoldást.
Végül is a 25 centiméteres hullámhosszt gondolták alkalmasnak. Elég rövid ahhoz, hogy a fading problémáját megkerülje, ugyanakkor elég hosszú és az ûrbe való kisugárzással nem veszít túl sok energiát, ámbár ezzel a veszteséggel számolni kell.
A nortonstowe-i rádióadót december elsõ hetében kapcsolták be. Információhordozó kapacitása, ahogy azt Kingsley elõre megmondta, hatalmasnak bizonyult. Az elsõ nap elsõ fél órájában kiderült, hogy ennyi idõ éppen elegendõ az eddigi információkészlet közvetítéséhez. Kezdetben csak néhány kormánynak volt ilyen adója és vevõje, de a rendszer jól mûködött, és hamarosan minden kormány arra törekedett, hogy megfelelõ készüléket szerezzen. Részben ez okozta, hogy kezdetben lassan alakult ki a kapcsolat Nortonstowe-val. Azt is nehezen szokták meg, hogy körülbelül egy órai beszélgetést a másodperc tört része alatt továbbítani lehet. De az idõ haladt, a beszélgetések és üzenetek hosszabbodtak, és egyre több kormány kapcsolódott a hálózatba. Nortonstowe adásai a kezdeti néhány percrõl fokozatosan egy órára növekedtek.
Egyik délután Leicester, aki a közvetítõrendszer egészét megszervezte, felhívta Kingsley-t, és megkérte, hogy menjen át a stúdióba.
- Kitört a pánik, Harry? - kérdezte Kingsley.
- Fading.
- Micsoda?
- Igen, ez van. Nézd át. Ez az üzenet Brazíliából jött. Nézd meg, hogyan homályosult el az egész.
- Fantasztikus. Biztosan valami gyors ionizációs kitörés.
- Mit gondolsz, mit csináljunk?
Várjatok. Lehet, hogy átmeneti jelenség. Olyasminek látszik.
Ha folytatódik, akkor rövidítenünk kell a hullámhosszt.
- Igen, mi megtehetjük. De nem hiszem, hogy mások is. Az amerikaiak talán elég gyorsan átállhatnak az új hullámhosszra, talán az oroszok is. De a többieknél már erõsen kétséges. Nehezen tudtuk rávenni õket még erre is.
- Hagyjuk az egészet függõben?
- Igen, azt hiszem, nincs értelme az adással bíbelõdni, ha nem tudjuk, hogy megkapják-e üzenetünket. Kapcsoljátok át a vevõt magnóra. Így biztosan megkapjuk az anyagot, persze ha a viszonyok megjavulnak.
Ezen az éjszakán csodálatos, sarki fényhez hasonló jelenséget láthattak az égen az emberek. A nortonstowe-i tudósok a magas atmoszférában támadt ionizációnak tulajdonították a jelenséget. Az ionizáció okáról azonban semmit sem tudtak. Nagy zavarokat észleltek a Föld mágneses terében is.
Marlowe és Bill Barnett a látványban gyönyörködtek, s közben megtárgyalták az esetet.
- Szent isten! Nézd azt a narancssárga tûzfüggönyt - mondta Marlowe.
- Engem az lep meg, Geoff, hogy az egész jelenség olyan alacsony szinten játszódik. A színébõl is látható. Készíthetnénk néhány felvételt színképelemzéshez, de így is megesküszöm rá. Ötven mérföld magasságban van, vagy még annyira sincs. Úgy számítottuk, hogy körülbelül ennyi lehet az ionizációs folyamat magassága.
- Értem, mire gondolsz, Bill. Arról van szó, hogy hirtelen gázlökés érintkezett az atmoszféra felsõ rétegével. Akkor viszont sokkal magasabb szinten is zavarokat keltett volna. Nehéz elképzelni, hogy a jelenséget az ütközés okozza.
- Nem, nem is arra gondolok. Szerintem inkább elektromos kisülésnek látszik.
- A mágneses eltérések is erre vallanak.
- Tudod, mit jelent ez, Geoff? Nem a Naptól származik. A Nap sohasem okozott ilyet. Ha elektromos zavar, akkor a Felhõbõl érkezett.
Másnap reggeli után Leicester és Kingsley a stúdióba rohant. Hat óra húszkor rövid üzenet érkezett Írországból. Hét óra ötvenegykor hosszú üzenet indult az Egyesült Államokból, de három perc múlva kioltódott, és a semmibe veszett. Déltájban rövid üzenet jött a svédektõl, de két óra körül a kínaiak hosszú üzenete már elhomályosult.
Teánál Parkinson csatlakozott Leicesterhez és Kingsley-hez.
- Ez aztán a zavaros ügy - mondta.
- Én is úgy látom - válaszolta Kingsley. - És itt van egy másik furcsaság is.
- Kicsit unalmas már. Azt hittem, hogy a kommunikáció problémáját megoldottuk. Mi az a furcsaság?
- Az, hogy a közvetítés az idõ szeszélyétõl függ. Egyszer bejön a hír, másszor nem, mintha az ionizáció le és föl ingadozna.
- Barnett szerint elektromos kisülésekrõl van szó. Önök nem számítottak oszcillációra?
- Kedves Parkinson - nevetett Kingsley -, hamarosan kész tudós lesz magából. Csakhogy a kérdés nem olyan egyszerû. Oszcillációra számítottunk, de nem ilyenre, amit kaptunk. Hát nem tartja különösnek?
- Nem, nem mondhatnám.
- De hát a kínai és az amerikai üzenet! Mind a kettõt adás közben oltotta ki valami. Ez azt mutatja, hogy amikor az adás lehetséges, akkor is alig lehetséges. Úgy látszik, hogy az oszcilláció lehetõvé teszi a közvetítést, de hamarosan kioltja. Az ilyesmi, ha egyszer megesik, véletlen is lehet, de másodszorra már nagyon gyanús.
- Nem lehet valami mûszaki hiba, Chris? - Leicester a pipáját szopogatta, aztán mutogatni kezdett vele. - A kisülések utáni oszcillációnak gyorsan kellene következnie. De az amerikai és a kínai üzenet hosszabb volt három percnél. Lehet, hogy három percig tart az oszcilláció. Ebbõl érthetõ volna, hogy a rövid üzeneteket, például a brazilt és az írországit teljesen megkapjuk, de a hosszabb üzeneteket már nem.
- Harry, ez zseniális, csakhogy nem hiszem el. Megnéztem az amerikai üzenet szignálját. A kioltás kezdetéig teljesen nyugodt. Nem látszik mély oszcillációnak, mert ebben az esetben a szignálnak már a fading elõtt változnia kellett volna. Különben is, ha az oszcilláció minden harmadik percben következik be, miért nem kapunk meg sokkal több üzenetet, vagy legalább töredéket. Azt hiszem, hogy ez végzetes ellenérv.
Leicester megint szopogatni kezdte a pipáját.
- Úgy látszik. Átkozottul különös ügy.
- Mit javasol? - kérdezte Parkinson.
- Legjobb lenne megkérni Londont, hívják fel Washingtont és kérjék meg, hogy közvetítsenek minden óra kezdetekor öt percig. Ebbõl megállapíthatnánk, hogy milyen üzeneteket nem kapunk meg. Fel kellene hívni más kormányok figyelmét is erre a körülményre.
A következõ három napban egyetlen hír sem érkezett. Nem derült ki, hogy a fading miatt, vagy azért, mert leálltak a közvetítésekkel.
A kedvezõtlen körülmények hatására megváltoztatták a terveket.
- Elhatároztuk - mondta Marlowe Parkinsonnak -, hogy alaposabban megvizsgáljuk a dolgot, nem bízhatjuk magunkat a közvetítéseknél a véletlenre.
- Mi a szándékuk? .
- Minden antennánkat felfelé irányítjuk, és nem a horizontra, ahogyan most állnak. Így aztán felhasználhatjuk saját közvetítéseinket a szokatlan ionizációs jelenség vizsgálatára. Vagyis felvesszük visszaverõdõ adásainkat.
A következõ két napban a rádiócsillagászok keményen dolgoztak az antennákkal. December kilencedikén, késõ délutánra mindennel elkészültek. Valóságos tömeg gyûlt össze a laborba, hogy az eredményeket figyelje.
- O. K., hadd menjen - mondta valaki.
- Milyen hullámhosszal kezdjük?
- Kezdjük talán a méteresen - javasolta Barnett. Ha igaza van Kingsley-nek abban, hagy a közvetítés alsó határa a huszonöt centiméter, és nézeteink a rezgések összeütközésérõl helyesek, akkor ez a kritikus hullámhossz a vertikális terjedéshez.
Az adót a méteres hullámhosszra kapcsolták.
- Átment - mondta Barnett.
- Honnan tudja? - fordult Parkinson Marlowe-hoz,
- Nagyon gyengén jött vissza a szignál - válaszolta Marlowe.
- Látható az oszcillográf ernyõjén. Az energia legnagyobb része abszorbeálódott, vagy az atmoszférán át egyenesen kiment az ûrbe.
A következõ félóra azzal telt, hogy bámulták az elektromos mûszereket, és mûszaki kérdésekrõl beszélgettek. És ekkor hirtelen izgalom lett úrrá a csoporton.
- A jelzések visszajönnek.
- Nézzétek - kiáltott Marlowe. - Rohamosan emelkedik.
A visszatérõ jelek körülbelül tíz percig emelkedtek.
- Telítõdött - mondta Leicester. - Teljes visszatükrözést kapunk.
- Úgy látszik, igazad volt, Chris. Nagyon közel járunk a kritikus frekvenciához. A visszaverõdés ötven mérföld körüli magasságból jön, ennyire is számítottunk. Az ionizáció százszorosa vagy ezerszerese a normálisnak.
A következõ félórát mérésekkel töltötték.
- Nézzük meg a tíz centiméterest - javasolta Marlowe.
Különféle gombokat nyomogattak.
- A tíz centiméteresen vagyunk - szólt Barnett -, teljesen átmegy, ahogy vártuk.
- Ez már elviselhetetlenül tudományos - mondta Ann Hasley. - Megyek, fölteszek egy teát. Gyere, Chris, légy szíves, segíts, ha itt tudod hagyni pár percre a mûszereidet.
Rövid idõ múlva, éppen teáztak és általánosságokról társalogtak, amikor Leicester megdöbbenten felkiáltott.
- Szentséges isten! Odanézzetek!
- Lehetetlen !
- De ott van!
- A tíz centiméteres visszaverõdése is emelkedik. Ez annyit jelent, hogy az ionizáció kolosszális méretû - magyarázta Marlowe Parkinsonnak.
- Ez az átkozott, már megint telítõdött.
- Egy óra alatt százszorosára nõtt az ionizáció. Ez hihetetlen !
- Jó lenne bekapcsolni az egy centiméterest, Harry
- mondta Kingsley Leicesternek.
Így a tíz centiméteres adásról átváltottak az egy centiméteresre.
- Rendben, ez úgy látszik, átmegy - mondta valaki.
- De nem sokáig - mondta Barnett. - Félóra múlva ez is bedöglik: jobb ha tõlem tudjátok.
- Ha nem vagyok indiszkrét, milyen üzenetet küldtek - kérdezte Parkinson.
- Semmilyet - válaszolta Leicester -, csak folyamatos hullámokat küldtünk, moduláció nélkül.
Mintha tudnám, hogy mi az - gondolta Parkinson. A tudósok még néhány órát ügyködtek a készülékek körül, de semmi figyelemre méltó nem történt.
- Még mindig átmegy. Majd meglátjuk, mi lesz vacsora után - dörmögte Barnett.
Vacsora után az egy centiméteres még mindig nyugodtan átment.
- Érdemes volna visszakapcsolni a tízcentisre - javasolta Marlowe.
- O. K., próbáljuk meg. - Leicester nyomogatta a gombokat. - Nagyon érdekes - mondta. - Most a tízcentis is átmegy. Úgy látszik, hogy az ionizáció csökkent, mégpedig elég gyorsan.
- Talán negatív ion-információ? - szólt Weichart. Tíz perc múlva Leicester izgatottan felugrott.
- Nézzétek, a jelek megint visszajönnek!
Igaza volt. A következõ néhány percben a jelzések visszajöttek, és gyorsan a maximális értékre ugrottak.
- Már megint tökéletes visszatükrözés. Mi a fenét csináljunk? Menjünk vissza az egy centire?
- Nem, Harry - javasolta Kingsley. - Van egy forradalmi ötletem. Menjünk föl a társalgóba, igyunk egy kis kávét, hallgassunk valami zenét, amit Ann majd elõvarázsol tündéri ujjaival. Szeretnék egy-két órára kikapcsolódni. Aztán majd visszajövünk.
- Micsoda ötleteid vannak, Chris!
- Õ, inkább csak elõérzetem, valami bolondos ötlet, azt hiszem. De egyszer talán elnézitek.
- Egyszer? - csuklott Marlowe. - Azt hiszem, Chris, hogy neked a születésed óta mindent elnéznek.
- Lehet, Geoff, de azért nem nagyon illendõ ilyesmit megjegyezni. Gyere, Ann. Most kipróbálhatod rajtunk a Beethoven opus 106-ot. Itt az alkalom.
Körülbelül másfél órával a nagy szonáta kezdõ akkordjainak felcsendülése után a tudósok, fülükben a melódiával, visszamentek a laboratóriumba.
- Próbáld elõször az egyméterest - mondta Kingsley -, hátha szerencsét hoz.
- Lefogadom, hogy a méteres tisztára dög - mondta Barnett, miközben a gombokat nyomogatta.
- Az anyja köcsögit - kiáltotta pár perc múlva, amikor a készülék már bemelegedett. - Átmegy! Ez egyszerûen hihetetlen, pedig olyan világos, mint a vakablak.
- Na, mi lesz a fogadással, Harry, most mire fogadjunk?
- Semmire, Chris. Ennél még az ötös találat is könnyebb.
- Lefogadom, hogy telítõdni fog.
- Milyen alapon?
- Ha valóban telítõdik, akkor majd megmondom. De ha nem telítõdik, akkor nincsenek érveim.
- Óvatos duhaj vagy, mi?
- Emelkedik! - ordítatta Barnett. - Nézzétek Chrisnek megint igaza van. Telítõdik!
Öt perc múlva az egyméteres telítõdött. Az ionoszféra tökéletesen visszaverte a sugarakat, semmi energia nem tudott kijutni a Földrõl.
- Most a tíz centiméterest - parancsolta Kingsley. A következõ húsz-harminc percben a társaság a mûszereket figyelte, mindenki hallgatott. Az elõbbi modell megismétlõdött. A visszatükrözõdés elõször nagyon gyenge volt, aztán a visszavert jelek intenzitása hirtelen megnõtt.
- Hát ez van. A jelek elõször áthatolnak az ionoszférán. Azután néhány perc múlva az ionizáció felemelkedik, és mindent tökéletesen visszaver. Mit jelent ez, Chris? - kérdezte Leicester.
- Menjünk vissza és gondolkozzunk még egy kicsit. Ha Yvette és Ann jószívûek lesznek, és fõznek egy adag kávét, akkor talán sikerül ezt a zûrzavart valamilyen formában rendeznünk.
Mialatt a kávé készült, McNeil is megérkezett. Egy beteg gyereknél volt, és így az eseményekbõl kimaradt.
- Mi ez a rettenetes ünnepélyesség? Mi történt?
- Jókor jöttél, John. Éppen most térünk a lényegre.
De megfogadtuk, hogy nem kezdjük, míg a kávé ide nem ér.
A kávé végre megérkezett, és Kingsley magyarázatba kezdett.
- John kedvéért kicsit elöbbrõl indítok, mint ahogy akartam. Mi történhet a rádióhullámokkal, amikor továbbításuk két dologtól, a hullámhossztól és az atmoszféra ionizációjától függ? Tegyük fel, hogy kiválasztjuk a közvetítéshez a megfelelõ hullámhosszt, és tapasztaljuk, hogy közben az ionizáció foka felemelkedik. Kezdetben, alacsony ionizációnál a rádióenergia áttöri az atmoszférát, és csak nagyon kis része verõdik vissza. Ahogy az ionizáció foka emelkedik, egyre több és több energia verõdik vissza, míg végül majdnem az egész refIektálódik, semmi sem hagyja el a Földet. Ekkor azt mondjuk, hogy a jelzések telítettek. Világos, John?
- Részben. Azt nem egészen értem, hogy mindehhez mi köze van a hullámhossznak?
- Minél alacsonyabb a hullámhossz, annál nagyobb ionizációs fok szükséges a telítettséghez.
- Eszerint tehát bizonyos hullámhosszúságot teljesen visszaver az atmoszféra, míg más, rövidebb hullámhossz majdnem teljesen áthatol rajta, és kimegy az ûrbe.
- Pontosan így van. De most térjünk vissza az említett hullámhosszra és hatására az ionizáció emelkedésében. Az egyszerûség kedvéért ezt a helyzetet "A-modell"nek nevezem.
- Minek nevezi? - kérdezte Parkinson.
- A következõre gondolok:
l. Alacsony ionizáció teljes áteresztést biztosít. 2. Emelkedõ ionizáció a jelzéseket egyre fokozottabban visszaveri.
3. Amikor az ionizáció magas, a visszaverés teljes. Ezt nevezem "A-modell"-nek.
- És a "B-modell" micsoda? - kérdezte Ann Halsey.
- Semmiféle "B-modell" nincs.
- Akkor minek vacakolsz az "A"-val?
- Ments meg, uram, az asszonyi együgyûségtõl. Azért nevezem "A"-nak, mert így akarom. Na és?
- Értem, drágám. De miért akarod?
- Gyerünk már, Chris. Nem látod, hogy ugrat?
- Nos, itt van a délutáni és az esti események jegyzéke. Hadd mutassam be táblázaton.
Közvetítés Idõ Esemény hullámhossza
1 méter du. 2.45 Az A-modell kialakulása fél óra
10 centiméter du. 3.15 Az A-modell kialakulása fél óra 1 centiméter du. 3.45 Az ionoszféra kb. 3 órán keresztül
átengedi az adást
10 centiméter du. 7.00 Az A-modell kialakulása fél óra 7.30-tól 9.00-ig nem volt közvetítés
I méter du. 9.00 Az A-modell kialakulása fél óra
10 centiméter du. 9.30 Az A-modell kialakulása fél óra
- Ha így egybevetjük, rém szisztematikusnak látszik az egész - mondta Leicester.
- Ugye, hogy annak?
- Attól félek, hogy ezt sem értem - mondta Parkinson.
- Én sem - csatlakozott McNeil. Kingsley lassan beszélni kezdett.
- Amennyire én látom az ügyet, ezeket a jelenségeket csak egyetlen, nagyon egyszerû hipotézissel lehet megmagyarázni, de ez a hipotézis talán nevetségesnek tûnik.
- Légy szíves, Chris, hagyd abba a dramatizálást, és mondd el egyszerû szavakkal azt a nevetséges hipotézist.
- Rendben van. Vegyünk mély lélegzetet. A következõrõl van szó. Minden hullámhossz, már a néhány centiméteres is, amelyet közvetítésre használunk, automatikusan felemeli a légkör ionizációját, egészen odáig, hogy telítõdéshez vezet.
- Ez egyszerûen lehetetlen - rázta fejét Leicester.
- Nem mondtam, hogy lehetséges - válaszolta Kingsley. - Csak azt mondtam, hogy megmagyarázza a tényeket. És ez igaz is. Megmagyarázza azt, ami a táblázaton van.
- Félig értem már, hogy mit akarsz kihozni belõle - jegyezte meg McNeil.
- Feltételezhetõ, hogy amikor a közvetítést beszüntetjük, az ionizáció foka is esik?
- Igen. Amikor a közvetítést beszüntetjük, az ionizáló ágens kikapcsol, bármi legyen is az, az is lehet, hogy Bill elektromos kisülései. Ekkor az ionizáció nagyon gyorsan visszaesik. Az az ionizáció, amellyel itt foglalkozunk, az atmoszférában abnormálisan alacsony, mert csak ott lehetséges a negatív oxigén-ionok ennyire rendkívül gyors kialakulása, ahol a gáz sûrûsége megfelelõ. Ha ez a feltétel megszûnik, akkor az ionizáció nagyon gyorsan kisül.
- Menjünk csak bele egy kicsit részletesebben - kezdte Marlowe, de jóformán csak ánizsos füstfelhõ látszott belõle. - Az az érzésem, hogy ennek a feltételezett ionizáló ágensnek meglehetõsen magas fokú az értelmi képessége. Tegyük fel, hogy bekapcsoljuk a tízcentis hullámhosszt. Akkor szerinted, Chris, ez az ágens, bármi is legyen, felemeli az ionizációt, mindaddig, amíg a tíz centiméteres hullám belül marad a légkörön és visszaverõdik. Ezek után jön a fordulat, az ionizáció foka nem emelkedik magasabbra. Hát ezt nagyon szépen kitalálták. Az a bizonyos ágens tudja, hogy meddig mehet, és nem megy tovább.
- Ettõl még egyáltalán nem válik valószínûvé az eset
- mondta Weichart.
- Más nehézség is van. Vajon miért tudtunk olyan sokáig kijutni a huszonöt centiméteres hullámhosszal? Napokig ment, zavartalanul, nem csak fél óráig. És miért nem következik be a telítettség, azaz az általad "A-modell"-nek nevezett jelenség, amikor az egy centiméteres hullámhosszon adunk?
- Állati rossz filozófia - mordult fel Alexandrov. Kár a gõzért. A hipotézis próbája a jóslás. Csak egészséges módszert.
Leicester az órájára nézett.
- Az utolsó közvetítés óta egy óránál jóval több idõ múlt el. Ha Chrisnek igaza van, és most rákapcsoljuk a tíz centiméterest, és esetleg az egy méterest, akkor az A-modell"-nek ismét be kell következnie. Próbáljuk meg.
Leicester és még legalább hat ember elindult a laborba. Fél óra múlva visszajöttek.
- Az egyméteresen még mindig teljes a visszatükrözés. A tízcentisen pedig bejött az "A-modell" - közölte Leicester.
- Ezek szerint Chrisnek van igaza.
- Nem vagyok benne biztos - jegyezte meg Weichart. - Az egyméteres miért nem adja az "A-modell"-t?
- Tudnék valamit erre is, de az annyira fantasztikus, hogy jobb, ha elhallgatom. Az viszont tény, és ehhez a tényhez ragaszkodom, hogy amikor a tíz centiméterest rákapcsoljuk, az atmoszférában mindig hirtelen felemelkedik az ionizáció, amikor pedig kikapcsoljuk, az ionizáció csökken. Van valaki, aki ezzel nem ért egyet?
- Mindaddig egyetértek - mondta Weichart -, amíg arról beszélsz, hogy mi történt. A tényeknek nem lehet nemet mondani. Azt azonban nem helyeslem, hogy okozati összefüggést tételezel fel közvetítéseink és az ionizáció fluktuálása között.
- Azt hiszed, Dave, hogy ma délután és este csupa véletlen volt, amit észleltünk? - kérdezte Marlowe.
- Igen, az a véleményem. Elismerem, hogy a véletlenek ilyen sorozata rendkívül különös, de Kingsley okozati értelmezése elfogadhatatlan, akár elölrõl nézem, akár hátulról. Azt hiszem, hogy a valószínûtlen megtörténhet, de a lehetetlen soha.
Lehetetlen?" Ez talán túlzás - mondta Kingsley.
- Biztos vagyok abban, hogy Weichart nem tudja megvédeni szóhasználatát. Választás elõtt állunk. Két valószínûtlenség között választhatunk. Az én hipotézisem, mint ahogy említettem, már akkor is valószínûtlennek látszott, amikor elõször elmondtam. Egyetértek Alexejjel abban, hogy a hipotézis próbája a jóslás. Körülbelül háromnegyed órája, hogy Harry Leicester leadta az utolsó közvetítést. Javaslom, hogy menjen vissza és újból kapcsolja be a tízcentist.
Leicester felmordult :
- Most már ne. . .
- Azt jósolom - folytatta Kingsley -, hogy az "Amodell" megismétlõdik. Csak azt szeretném tudni, hogy mit jósol Weichart?
Weichartnak nem nagyon tetszett az ellene fordított érvelés, védekezni próbált. Marlowe nevetett.
- Csak ugrat, Dave! Ne hagyd magad. Ha azt állítod, hogy eddig csupa véletlenrõl volt szó, akkor nem fogadhatod el, hogy Kingsley jóslata bekövetkezik.
Természetes, hogy valószínûtlen, de éppen úgy meglehet, hogy bekövetkezik.
- Na gyerünk, Dave! Ki vele, mit jósolsz? Mire teszed a pénzedet?
Végül Weichartot rákényszerítették, hogy Kingsley jóslata ellen rakja be a pénzét.
- Rendben van - mondta Weichart -, gyerünk, nézzük meg, mi van odafönn?
Miközben a társaság kivonult, Ann Halsey Parkinsonhoz fordult.
- Segíthetne egy kis kávét fõzni, Mr. Parkinson. Biztos, hogy kávét kérnek, ha visszajönnek.
Feltették a kávét.
- Látott már életében ilyen bõbeszédû embereket? - kérdezte Ann. - Mindig azt hittem, hogy a tudós hallgatag ember, de ilyen szóáradatot még nem hallottam. Mit is mond Omar Khájjám az orvosokról és a szentekrõl?
- Úgy emlékszem - mondta Parkinson -, hogy valami effélét :
"Hallgattam én is, ifjan és sokat, vitázó Szenteket s Doktorokat: körülmagyarázták a Semmit és, de sose lettem tõlük okosabb."
Nem is annyira a beszéd terjedelme lep meg - nevetett Parkinson. - Nekünk, politikusoknak jócskán kijut belõle. Inkább az lep meg, hogy milyen gyakori a tévedés, egészen másként történnek a dolgok, mint ahogy kiszámítják.
Amikor a társaság visszatért, elég volt egy pillantást vetni rájuk, és már világos volt, hogy mi történt a laborban. Marlowe elvett egy csésze kávét Parkinsontól.
- Köszönöm. Ez van. Chrisnek igaza volt, Dave tévedett. Most aztán valóban össze kell dugni a fejünket, és megtudni, hogy mi ez.
- Te lépsz, Chris - mondta Leicester.
- Tegyük fel; hogy az én hipotézisem helyes, tehát a mi adásaink okozzák az atmoszféra jelentõs ionizációs változásait.
Ann Halsey egy bögre kávét nyomott Kingsley kezébe.
- Valamivel boldogabb volnék, ha tudnám, hogy mi az ionizáció. Itt van, idd meg.
- Õ, az azt jelenti, hogy az atomok külsõ részecskéi leválnak az atomok belsõ részecskéirõl.
- Hogyan?
- Sokféleképpen, például elektromos kisüléstõl, mint a villanófényben vagy a neoncsõben, ilyen ívfény formájában, mint ami itt van. Ezekben a csövekben a gáz részben ionizált állapotban van.
- Azt hiszem, hogy a nehézség az energiával van - mondta McNeil. - A ti adásaitok túlságosan kevés energiát hordoznak ahhoz, hogy ilyen mértékû ionizálást váltsanak ki.
- Igaz - válaszolta Marlowe. - Abszolút lehetetlen, hogy a mi adásaink elsõdleges okai legyenek az atmoszférában lejátszódó fluktuációnak. Uram isten, micsoda fantasztikus energia kell ehhez.
- Akkor hogyan lehet helyes Kingsley hipotézise?
- Helyesen mondtad, Geoff, a mi közvetítéseink nem szerepelhetnek elsõdleges okként. Ez lehetetlen. Ebben egyetértek Weicharttal. Hipotézisem szerint a mi adásaink trigger-hatásúak, és így szabadítanak fel valami óriási erõforrást.
- Mit gondolsz, Chris - kérdezte Marlowe -, hol van ez az óriási erõforrás?
- Természetesen a Felhõben.
- De hát az fantasztikus, hogy a mi adásaink következtében a Felhõ állandóan megismétli a reakciót - érvelt Leicester. - Akkor azt is fel kell tételezned, hogy a Felhõnek visszacsatolási rendszere van.
- Hipotézisem szerint ez a következtetés helyes.
- Lásd be, Kingsley - kiáltotta Weichart -, hagy ez a gondolat tiszta örültség!
Kingsley az órájára nézett.
- Mindjárt itt az ideje, lehet újra próbálkozni, ha valaki akarja. Akarja valaki?
- Az isten szerelmére, most már ne! - mondta Leicester.
- Mehetünk is, maradhatunk is - állapította meg Marlowe. - Ha maradunk, akkor elfogadtuk Kingsley hipotézisét. No, fiúk, megyünk vagy maradunk?
- Maradunk - mondta Barnett. - Hadd lássuk, milyenek az érvek. Jelenleg ott tartunk, hagy a Felhõben visszacsatolási rendszer mûködik, és ez a rendszer óriási mennyiségû energiát vet be abban a pillanatban, amint saját rendszerét kívülrõl rádiósugárzás éri. Szerintem a következõ lépés kispekulálni, hogyan és miért mûködik ez a visszacsatolásos rendszer. Van valakinek valami ötlete?
Alexandrov a torkát köszörülte. Ritkán szólt és ezért mindenki feszülten figyelt, hogy megértse mondatait.
- Fattyú van Felhõben. Ezt mondtuk elõbb. Yvette Hedelfort hangosan felkacagott.
- Emlékszem erre a megjegyzésre - mondta Kingsley egész komolyan. - Mondd csak, Alexej, ezt már akkor is komolyan gondoltad?
- Fene egye, mindig komoly vagyok - mondta az orosz.
- Mondd meg már, Chris, nagyképûség nélkül, hogy mire gondolsz pontosan? - kérdezte valaki.
- Arra gondolok, hogy a Felhõnek értelme van. Még mielõtt bárki is kritizálni kezdene, hadd mondjam meg, tudom, hogy ez a gondolat abszurd, és nekem eszembe sem jutott volna errõl beszélni, ha ki nem derül, hogy a másik alternatíva sokkal nevetségesebben abszurd. Nem tûnt fel senkinek, hogy hányszor tévedtünk a Felhõ viselkedésével kapcsolatban?
Parkinson cinkosan Ann Halsey-re mosolygott.
- Minden tévedésünk erre az elgondolásra utal. Ezek a tévedések ugyanis sohasem következtek volna be, ha a Felhõ élettelen volna.
A következő fejezet