bocs de (egyenlore) e'kezetlenul...
Edmond Hamilton : A szamkivetett
Barcsak ne kezdtunk volna el aznap este a tudomanyos-fantasztikus irodalomrol beszelgetni! Mert akkor nem kisertene azota is az a keptelen, hatborzongato tortenet, melyet soha,senki sem tudhat mar bebizonyitani vagy megcafolni.
Mivel azonban mind a negyen fantasztikus tortenetek irasaval kerestuk a kenyerunket, alighanem elkereulhetetlen volt, hogy elobb-utobb a szakmara terelodjek a szo. De azert a vacsora, sot a rakovetkezo poharazgatas kozben is melloztuk a temat; Madison elvezettel ecsetelte vadaszkalandjait, aztan Brazell kezdte el elemezni a Dodgers-csapat eselyeit. Es utana eppen en voltam az, aki a fantasztikumra terelte a beszelgetest!
Nem volt szandekomban. De eggyel tobb whiskyt ittam meg a kelletenel, s olyankor mindig feltamad bennem az elemzo kedv. Es valahogy mulatsagosnak talaltam, hogy mind a negyen tokeletesen ugy festunk, mint a normalis, hetkoznapi emberek.
- Nem mas, mint alcazas - mondtam. - Mimikri! Milyen kemenyen iparkodunk, hogy ugy viselkedjunk, mint a tobbi rendes ember!
Brazell ram pillantott, kisse neheztelve a felbeszakitasert.
- Mirol beszelsz?
- Rolunk - valaszoltam. - Hogy milyen csodalatos utanzatat adjuk az elegedett, megallapodott polgarnak! De tudjatok, hogy nem vagyunk am elegedettek - egyikunk sem! torkig vagyunk a Folddel, lakoival es viselkedesukkel, azert toltjuk az eletunket azzal, hogy egyik kepzeletbeli vilagot almodjuk meg a masik utan.
- Gondolom, semmi koze sincs ahhoz az aprosaghoz, hogy megfizetnek erte, ugye? - kerdezte szkeptikusan Brazell.
- Dehogy nincs - ismertem el. - De mindegyikunk mar joval azelott megalmodta a maga keptelen vilagat es lakoit, hogy akar egy sort is leirt volna, igaz? Meg gyermekkorunkban! Espedig azert, mert nem erezzuk itthon magunkat...
Madison felhorkant.
- Meg sokkal kevesbe ereznenk magunkat otthon egyik-masik vilagban, amelyikrol irunk...!
Ekkor Carrick, a tarsasag negyedik tagja is beleszolt a tarsalgasba. Addig a maga megszokott, csondes modjan, borongva uldogelt az italaval, ugyet sem vetve rank.
Carrick fura szerzet volt.
Keveset tudtunk rola, de rokonszenves volt, es nagyra becsultuk a muveit. Csodalatos torteneteket irt egy kepzeletbeli bolygorol, mivesen, aprolekos kidolgozassal.
Madisonhoz szolt:
- Velem is ez tortent.
- Mi tortent veled? - kerdezte Madison.
- Amit emlitettel. Egyszer megirtam egy elkepzelt vilagot, aztan benne kellett elnem - valaszolta Carrick.
Madison folnevetett.
- Remelem lakajosabb hely volt, mint azok a liderces bolygok, ahol az en meseim jatszodnak!
- Carrick arca komoly maradt.
- Egeszen maskepp alkottam volna meg - mormogta -, ha tudom, hogy valaha is ott kell elnem.
Brazell jelentosegteljes pillantast vetett Carrick kiurult poharara, rank kacsintott, aztan nyajasan azt mondta:
- Halljuk, Carrick, hogy tortent?
Carrick nem vette le merev tekintetet az ures poharrol, lassan forgatta ujjai kozott, ahogy beszelt. El-elakadt a szava.
- Rogton azutan tortent, hogy odakoltoztem a nagy eromu szomszedsagaba. Ez ugy hangzik, mintha valami zajos kornyek lett volna, de ellenkezoleg, nagyon csondes volt ott, a varos szelen. Es nekem nyugalomra volt szuksegem az irashoz.
Tustent munkahoz is lattam. Egy uj sorozaton dolgoztam, mindegyik tortenet ugyanabban az elkepzelt vilagban jatszodott. Azzal kezdtem, hogy reszletesen kidolgoztam annak a vilagnak, sot a foglalatat ado vilagegyetemnek az anyagi szerkezetet, kulso megjeleneset. Egesz nap arra koncentraltam. Es ahogy befejeztem, az agyamban valami kattant!
Kulonos, rovid ideig tarto szellemi elmeny volt, fura modon olyan erzes, mintha valami kikristalyosodott volna. Csak alltam ott, es tunodtem, vajon elment-e az eszem. Mert hirtelen az a meggyozodesem tamadt, hogy az a vilagegyetem es vilag, amelyet aznap kiagyaltam, most egyszeriben anyagi valosagga materializalodott valahol.
Termeszetesen elhessegettem a bizarr gondolatot, elmentem szorakozni, es megfeledkeztem az egeszrol. Masnap azonban megismetlodott ugyanaz!
A masodik napot javareszt azzal toltottem, hogy megalkottam irott vilagom lakoit. Egyertelmuen emberi alakot adtam nekik, de ugy dontottem, nem lesznek kulonosebben civilizaltak - hiszen akkor hova lenne mindaz a konfliktus, mindaz az eroszak, ami kellett a tortenethez?
Ugy alkottam meg tehat az elkepzelt vilagot, hogy lakoi felig barbarok voltak meg. Felruhaztam oket minden szukseges kegyetlenseggel, tudatlansaggal, babonasaggal. Gondolataimban felepitettem barbar pompaju varosaikat. Es ahogy befejeztem - megint az az eles
katt! viszhangzott a fejemben.
Ezuttal mar igencsak megijedtem. Mert most meg hatarozottabban ereztem azt a kulonos meggyozodest, hogy aznapi fantazialasom kezzelfoghato valosagga valt. Tudtam, hogy elmebeteg gondolat, megis hihetetlen bizonyossagkent elt bennem. Nem tudtam megszabadulni tole.
Megprobaltam jozan logikaval vegiggondolni, hogy szetfoszlassam ezt a keptelenseget. Ha csakugyan letrejott egy vilag es egy vilagegyetem attol, hogy en kitalaltam, ugyan hol? Semmi esetre sem az en kozmoszomban. Nem ferne meg benne ket, egymastol mindenben kulonbozo vilagegyetem.
De nem lehet-e, hogy a kepzeletem szulte vilag es vilagegyetem egy masik, ures kozmoszban lett anyagi valosagga? Egy olyan kozmoszban, amely mas dimenzioban letezik, mint az enyem? Amelyben csak szabad atomok voltak mindaddig, rendezetlen anyag, emly nem oltott format, mig koncentralt gondolataim valamikeppen bele nem kenyszeritettek a megalmodott alakzatokba?
Igy gondolkodtam, azon a furcsa , alomszeru modon, ahogy az ember a logika szabalyait alkalmazza a keptelensegekre. Hogyan tortenhetett, hogy az elkepzeleseim korabban sohasem materializalodtak, csak most? Erre bizony megvolt a lehetseges magyarazat: a nagy eromu a szomszedsagban! Valami belole kisugarzo ismeretlen energiafajta kozvetithette szugesztiv elkepzeleseimet, merhetetlenul felerositett erokent koncentralhatta oket egy ures kozmoszra, ahol a kaotikus anyagot az altalam megalmodott formakba rendeztek.
Hogy elhittem-e mindezt? Nem , nem hittel el - de tudtam! A tudas es a hit tavolrol sem ugyanaz, amint mar elmondta valaki, aki ramutatott, hogy mindenki tudja, hogy meg fog halni, am senki sem hiszi el. En is igy voltam vele. Tisztaban voltam azzal, hogy nem lehetseges, hogy elkepzelt vilagom anyagi valosagga valjek egy mas dimenzioju kozmoszban, ugyanakkor azonban furcsa modon bizonyos voltam benne, hogy ez tortent.
Eszembe otlott egy erdekes es mulatsagos gondolat. Mi lenne, ha belekepzelnem magamat abba a masik vilagba? Vajon enbelolem is testi valosag valna odaat? Kiprobaltam. Leultem az iroasztalhoz, elkepzeltem magamat, mint a kepzelt vilag sok millio lakojanak egyiket, megalkottam magamnak egy jozanul realis kornyezetet, csaladot, multat abban a vilagban. Es azagyamban valami kattant!
- Es persze odaat ebredtel fol - osztokelte Madison -, egy gyonyoru lany hajolt foled, es te azt kerdezted: "Hol vagyok?"
- Nem igy tortent - mondta tompan carrick. - A legkevesbe sem. Abban a masik vilagban ebredtem, igen. De nem olyan volt, mint a felebredes. Egyszeruen csak ott voltam, benne.
Sajat magam voltam - de az a sajat magam, akit elkepzeltem abban a masik vilagban. Az a masik en mindig is abban a vilagban elt - akarcsak minden ose. Tudjatok, reszletesen megirtam...
Es ugyanolyan valosagos voltam onmagamnak abban az altalam teremtett, kepzeletbeli vilagban, mint korabban a sajatomban. Ez volt a legrosszabb az egeszben. Abban a felig civilizalt vilagban minden olyan kozonsegesen, hetkoznapian valosagos volt!
Egy darabig megint elhallgatott.
- Eloszor keptelen erzes volt. Elindultam, bejartam azoknak a barbar varosoknak az utcait, beleneztem az emberek arcaba, es szerettem volna felorditani: "en talaltalak ki benneteket! Nem leteztetek, amig meg nem almodtalak titeket!"
De nem tettem. Nem hittek volna nekem. Az o szemukben csak fajtajuk egy jelentektelen tagja voltam. Honnan sejthettek volna, hogy ok mindannyian, egesz hosszu tortenelmuk, vilaguk, vilagmindenseguk az en kepzeletemnek koszonheti a letrejottet?
Miutan elso felindulasom elmult, nem tetszett a hely. Tul barbarnak alkottam meg. Az adaz eroszak es kegyetlenseg, ami oly vonzo irodalmi nyersanyagnak tetszett, kozelrol rut volt, visszataszito. Nem vagytam masra, csak hogy visszajussak a sajat vilagomba.
De nem tudtam visszajutni! Egyszeruen nem volt ra mod. Az iroasztalom mellett valami bizonytalan elkepzelesem volt rola, hogy majd visszakepzelhetem magam a sajat vilagomba, ugyanugy, ahogy belekepzeltem magam emebbe. De nem igy mukodott a dolog. Az ismeretlen, varazsereju energia visszafele nem sugarzott.
Nagyon megviselt, amikor rajottem, hogy ott ragadtam abban a rut, aljas, barbar vilagban. Eloszor ongyilkos akartam lenni. De nem tettem. Az ember mindenhez alkalmazkodni tud. Alkalmazkodtam hat a legjobb tudasom szerint a vilaghoz, amelyet teremtettem.
- Mihez kezdtel ott? Ugy ertem, mibol eltel? - Kerdezte Brazell.
Carrick vallat vont.
- Nem ismertem az altalam letrehozott vilag szakmait, nem ertettem semmihez, csak egyvalamihez - a meseleshez.
Lassan mosolyra huzodott a szam.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy fantasztikus torteneteket kezdtel irni?
Komolyan bolintott.
- Muszaj volt. Masra nem voltam jo. Torteneteket irtam a sajat, igazi vilagomrol. Az ottaniak szemeben a csapongo fantazia szulemenyei voltak - es tetszettek nekik!
Folnevettunk. De Carrick komoly maradt.
Madison keszseggel adta neki a lapot.
- Es vegul hogy jutottal vissza abbol a masik vilagbol, az altalad teremtettbol?
- Vegul nem jutottam vissza - mondta mely sohajjal Carrick.
- Ne trefalj - meltatlankodott mosolyogva Madison. - Szemlatomast visszakerultel valamikor!
Carrick komoran megrazta a fejet, folkelt es elindult az ajto fele.
- Nem, nem kerultem vissza - mondta szomoruan. - Azota is itt vagyok.