A RÓKA ÉS A HOLLÓ
(Téma és variációk)
Róka és a holló,
Megírta Aesopus
Mindannyiunk előtt ismerős ez opus.
Mégis elismétlem e témát pár szóval,
majd megtoldom néhány variációval.
A TÉMA
Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán,
csőrében jó nagy sajt, fogyasztásra várván.
Arra kószált búsan a ravaszdi róka,
Ki nem jutott sajthoz fagyosszentek óta.
Hogy a fára nézett, elszállt komor kedve,
felujjongva tört fel mohó gyomornedve.
És szólt álnok bájjal: -Tollad ó be ékes,
hogy madárkirály légy, régen esedékes!
És a neved, "Holló", oly olvadó-omló.
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.-
A dicséret szép szó, ámde a bírálat
már olyasvalami, mit nem bír ki állat.
Így hát a holló, hogy meggyőzze a dőrét,
vad rikácsolással tátotta ki csőrét.
A sajtja lehullott, erre várt a róka,
ezúttal elnyerte tetszését a nóta.
ELSŐ VARIÁCIÓ
A róka szájában egy jó darab rokfort.
Megette a felét, de már az is sok volt.
Komoran ült ott fenn a holló a hársfán,
s megakadt a szeme mesebeli társán.
Nosza ő is ravaszkodni kezdett,
fondorkodott, tervelt, s az eredmény ez lett:
Ha ez nem ismeri Aesopus meséjét,
megadta a sors a sajtszerzés esélyét.
És máris megszólalt, cifra ódon módon:
-Ó, rókám, ne hidd, hogy tán csak gúnyolódom!
Királyi palástnál szebb vörhenyes bundád,
le is nyúzzák rólad, mielőtt megunnád,
mégis tekintélyed csorbítja a szégyen,
hogy hangod megcsuklik fenn a magas cé-ben.
Rókánk e sértésre tágra tátva száját,
cáfolatul tüstént üvöltött egy skálát.
De meg kell jegyeznem erről az esetről,
hogy a sajt a fára azért nem esett föl.
MÁSODIK VARIÁCIÓ
Fenn csücsült a holló,
falt sok pusztadőrit,
annyi maradt mégis,
majd lehúzta csőrit.
Lent a rókánál egy jó nagy ementáli,
de már falánk gyomra kezdett ellenállni.
Hogy látta a hollót ez a megcsömörlött,
-Brr, még egy sajt!-morgott.-Vigye el az ördög!
-Hogy vagyunk?-szólt oda a holló ásítva,
s a sajtja lehullott a selymes pázsitra.
-Fujj, vidd el!-nyöszörgött undorral a róka,
s amitt tett, azóta nevezték el róla.
HARMADIK VARIÁCIÓ
Éhesen gubbasztott hollónk a hárs ágán,
s töprengett az idők változandóságán.
Éppen arra kószált a bús, sovány róka.
Sajtlikat sem evett húshagyókedd óta.
Meglátva a hollót könnyesen sóhajtott:
-Mit ér ravaszságom, ha neked nincs sajtod?
-Nincs-felelte a holló.-Rég nem ettem sajtot,
viszont dalolhatok, hogyha óhajtod.
Tudom, kedvedre volt múltkor is az ének.
-Sajttal!-szólt a róka.-így kell a fenének!...
NEGYEDIK VARIÁCIÓ
Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán.
Csőrében trappista hivalkodott sárgán.
Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet
megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett.
Szólt hát álnok bájjal:-Tollad ó be ékes,
hogy primadonna légy, régen esedékes!
És a neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló!
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
De hiába várta a ravaszdi róka,
hogy sajtesőt hullat majd a holló-nóta.
Mi volt eme nem várt, különleges, ritka,
szerény, józan, okos hallgatásnak titka?
Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort?
Nem!... Az igaz viszont, hogy a holló fehér volt...
ÖTÖDIK VARIÁCIÓ
Fenn a hollócsőrben egy szép kicsi kvargli.
Gondolta a róka, jó lesz kicsikarni.
S bár az aesopusi helyzet elétárult,
csak felnézett szótlan, ácsorgott és bámult.
Bámult sóvár szemmel, csendben, pedig tudta,
ravasz hízelgéssel könnyen sajthoz jutna.
A holló csak várt, várt odafenn a hársfán,
szeme kérdőn függött mesebeli társán.
Miért hallgat a holló? Miért nem szól a róka,
holott más a szokás kétezer év óta?
A róka néma volt, a holló meg süket.
-Kérem elnézésüket...