George Gilder: Sötét Kábel, Buta Hálózat

Fordítás ©Copyright Gervai Péter, grin kukac grin potty hu. A kommentek meg már a telekommunikációs történelem szerves részei, így a file-on azóta sem változtattam semmit. Sajnos, ahogy látom, a világ sem változott sokat.

Figyelem! A lapra szabadon lehet linkelni, de annak innen való lemásolása csak előzetes, írásbeli engedéllyel lehetséges!


Sötét kábel, buta hálózat
George Gilder / MCI ID: 409-1174

Fordította:
Gervai Péter / Grin
  Fidonet:  2:370/15.1
  VirNet:   9:361/103
  InterNet: p1f15n370z2@gw1-x203.uibk.ac.at
A fordítás (C)Copyright 1993, Gervai Péter.



 Az itt következő cikket - "Irány a Fénykábeltér" - először kissé
eltérő és rövidebb formában a Forbes ASAP publikálta 1993 december
hetedikén. Ez a "Telekozmosz" (Telecosm) c. könyvem egy részlete, ami
jövőre fog megjelenni Simon & Schuster-nél, mint a "Mikrokozmosz"
(Microcosm) (amit 1989-ben publikáltam) és az "Élet a televízió
után" (Life After Television) (amit a Norton publikált 1992-ben)
folytatása. A "Telekozmosz" következő fejezetei sorozatban kiadva a
Forbes ASAP márciusi, a vezeték nélküli kommunikációs elméletekkel
foglalkozó számával kezdődően lesznek kiadva.



	 Küldd fel ezt a cikket bármilyen hálózatra,
	aminek a témájához illeszkedik.


		   A KÁBELTÉR ELJÖVETELE

	A buta terminálok és telefonok világában
	a hálózatoknak okosaknak kellett lenniük.
	De az okos terminálok világában
	a hálózatoknak butáknak kell lenniük.


			   IRTA

		       GEORGE GILDER

 Philip Hope-nak, az EDS nevű cég rendszertervezési részlegének
alelnökének problémája volt az intelligenciával. A fő üzletfele és
tulajdonosa, a General Motors össze akart kötni több ezer 3-D és CAE
(computer aided engineering) munkaállomást a mainframe-ekkel és a
központ szuperszámítógépeivel, a lordstowni, indianai és a detroiti
automatizált összeszerelő üzemmel, a warreni műszaki központ egyéb
nagyteljesítményű rendszereivel, az Opel üzemmükkel Ruesselheimban,
Németországban és a tervező központjukkal San Diego mellett. Egy
másik ügyfél megbízásából Hope össze akart kötni multimédia
állomásokat távdiagnosztikához, röntgen-analízishez és
gyógyszerészeti modellezéshez az országszerte megtalálható
kórházakkal és egyetemekkel.

 Minden probléma, ami 3-D grafikát, CAE-t, szuperszámítógépes
megjelenítést, veszteségmentes képfeldolgozást és bonyolult orvosi
szimulációkat foglal magába megköveteli a nagy sávszélességet vagy
kommunikációs teljesítményt. A grafikus munkaállomások gyakran több
millió képelemet (pixel) tartalmazó képekkel dolgoznak, és
másodpercenként legalább 60 képpel (frame). Ez gyorsan kiad több
milliárd bitet (gigabit) másodpercenként. És ezért a számítógépipar
igyekszik évről évre megduplázni a gépek teljesítményét és
hatékonyságát.

 Amire Hope-nak szüksége volt az sávszélesség és összeköttetés. A
vezető sávszélességet és összeköttetést adó emberek mindig a
telefontársaságok voltak. De amikor Hope elment a
telefontársaságokhoz, ők az intelligenciáról akartak neki beszélni: a
Továbbfejlesztett Intelligens Hálózatuk, ami néhány évtizeden belül
megvalósul, meg fogja oldani minden problémáját. Mostanra a DS-3-nak
nevezett szolgáltatásuk érhető el több területen, T-3 vonalak
használatával 45 megabit (millió bit) sebességgel. Ezek a lehetőségek
bőségesek a legtöbb számítógépes feladathoz és együttműködnek sok
különböző Helyi Bell Üzemeltető Társasággal (RBOCs, Regional Bell
Operating Companies), és Hope még időben megszerezheti ezt a
lehetőséget hogy a General Motors átvegye a hatalmat a Toyotától.

 Hope egyszer már átment ezen. A nyolcvanas évek elején
tulajdonképpen neki D-3 szolgáltatásokra lett volna szüksége.
Összeköttetésekre Délkeletről, Michiganből az indianai és ohioi
gyárakkal. De a Michigan Bell társaság nem tudta a vonalat időben
átadni. Az EDS-nek saját mikrohullámú toronyhálózatot kellett
kiépítenie a 45 megabit sebesség eléréséhez. Később ugyanebben az
évtizedben a telefontársaságok még nagyobb sebességeket is
felkínáltak fénykábelekkel, azzal a feltétellel hogy az optikai
biteket időről időre lelassítsák és periodikusan átküldjék egy
elektronikus interface-en hogy a társaság meg tudja számolni a
használt csatornákat.

 Amire Hope-nak és a többieknek a rendszer-integrációs szakmában
szüksége van az nem egy intelligens hálózat holnap, hanem buta
sávszélesség, amit ők tudnak leszállítani rugalmasan az ügyfeleiknek,
olcsón és most. A jövő elvárásainak megfelelően azt akarják, hogy a
hálózat fénykábeleket használjon. Ugy adódott hogy Amerika
telefontársaságainak nagyjából kétmillió mérföldnyi többnyire nem
használt fénykábele van a föld alatt, a jövő szükségleteinek
fenntartva mint redundáns kapacitást. Hope ezen a sötét kábelen
szerette volna elérni az üzletfeleit.

 Az EDS, mint a folyamatosan terjedő számítástechnikai szolgáltató
cégek egyik vezetője testesítette meg az informatikai gazdaság iránti
igényt. 22 milliárd dollárnyi megkötött szerződéssel az EDS jelenleg
egy hétmilliárd dollár bevételű társaság évi tizenöt százalékos
bevétel-emelkedéssel, nagyjából a telefontársaságok háromszorosával.
Az EDS egyedül 1992-ben egymilliárd dollárnyi eladásra számít. Ha a
társaság folytatni akarja a vezető szolgáltatásainak nyújtását az
ügyfeleinek, akkor irányítania kell a vezető kommunikációs ipart. Az
EDS-nek ez buta és sötét hálózatokat jelent.

 A SÖTÉT KÁBEL ESET

 Ez a szükség hajtotta az EDS-t a felperes szerepébe (Federal Case
911416) abban az ügyben, ami jelenleg megfeneklett a Columbiai
Szövetségi Fellebbezési Bíróságnál, és amit az úgynevezett sötét
kábel esetként emlegetnek. A felszínen az eset, ami úgy ismert, mint
a Southwestern Bell és mások kontra FCC (Federal Communications
Commission) és az USA Igazságügyi Hivatala, szembeállított négy
Regionális Bell társaságot az FCC-vel. De a törvényes hadmozdulatok
valójában az egyre növekvő konfliktust tükrözik a Bell társaságok és
több nagy szervezet között a jövőbeli kommunikáció megoldásában.

 A hivatalos álláspontokon túl a problémás kérdés az, hogy vajon a
hálózatok sötétek, buták és olcsók legyenek-e, ahogy az EDS és a
többi üzletfél szeretné. Vagy vajon inkább fényesek és okosak
legyenek, stratégiailag megszabott árakkal, ahogy a telefontársaságok
szeretnék.

 Az intelligencia és a fény oldalán vannak a telefontársaságok; a
Southwestern Bell, az U.S. West, a Bell South és a Bell Atlantic. A
sötétség erői magukba foglalják az FCC kulcspozícióban levő
tisztségviselőit és olyan társaságokat mint a Shell Oil, a McDonald
Douglas információ-szolgáltató részei; a Wiltel távolsági hálózatokat
szolgáltató részeit éppúgy, mint az EDS-t.

 A négy évnyi küzdelem nagy része nem volt megemlítve a médiákban.
Összefoglalva a probléma nem néz könnyű idők elé. A nagy társaságok
sötét szálakat akarnak; az FCC kijelentette hogy ezt nyújtaniuk kell;
a Bell-ek pedig ki akarnak szállni a dologból. Emiatt a hozzáállás
miatt az eljárás az elkövetkezendő húsz év központi problémájává fog
nőni, a kommunikáció törvényi szabályozása és technológia területén.
Az ügy - ha nem a probléma maga - fogja alakítani mind a
számítástechnikai, mind a telefontársaságok jövőjét azalatt az idő
alatt, amíg ezek együtt összeolvadnak az új információs gazdaság
élcsapatává.

 A sötét kábel egyszerűen egy üvegszál magában (amikor nem küldenek
át rajta fényt). Ebben a meg-nem-világított állapotban alkalmas a
telefontársaságok vagy titkosszolgálatok elektronikái által meg nem
zavart használatra.

 A nyolcvanas évek közepén a Bell társaságok bérbe adták sötét
kábeleik egy részét nagy társaságoknak egyéni esetekként. Ezek a
társaságok megtanulták szeretni a sötét kábeleket. De amikor
megpróbálták a bérletüket megújítani, a Bell nemet csilingelt!
Miért nem hagyjátok az összeköttetéseket és a protokollokat ránk?
Miért nem használjátok a varázslatosan okos hálózatunkat az összes
betűszavunkkal és az intelligens szolgáltatásainkkal? Miért nem
hagyjátok ránk a kábelhasználatotok mérését, és hogy elküldjük nektek
a lehető legkényelmesebb módon minden egyes elküldött bitcsomagotok
után a havi számlát?

 Az EDS és a többi rendíthetetlen megtagadta a felkínált lehetőséget;
ők a sötét kábeleket részesítették előnyben az intelligens
hálózatokkal szemben. Amikor a Bell kitartott amellett, hogy
megtagadja az új bérbeadásokat, a társaságok az FCC-hez
fordultak, hogy követelje meg a Belltől, mint közszolgálati
telefontársaságoktól a sötét kábelek további szolgáltatását.

 1990 őszén az FCC kimondta, hogy a telefontársaságok kötelesek
minden igénylőnek sötét kábeleket szolgáltatni az általános díjak
szerint. Ahelyett, hogy elfogadták volna ezt az új terhet, a
társaságok beadványt nyújtottak be a dologból való kiszállásukhoz a
214-es kérvény (rule 214 application) néven ismert dokumentummal.
Mivel az FCC nem működött közre ebben a beadványban, a Bell
felkészült a bíróságra vitelhez, hogy az ügyet megoldja. Az ügyfeleik
ugyanígy felkészültek a pereskedésre.

 Azt biztosan állíthatjuk, hogy a résztvevők egyike sem fogta fel
teljesen a bírósági szembesítésük fontosságát. A Bellnek végülis a
kulcsproblémája valószínűleg az ár. A jelenlegi tarifa szerint
kötelesek lennének ezt a szolgáltatást felkínálni bárkinek, aki
igényli, átlagosan kb. 150 dollárért egy hónapra szálanként. Mint
versenytársa a T-3 45 megabites (millió bit) hálózatuknak és az
összes jövőbeli csodájuknak, a sötét kábel felfalással fenyegeti azt
a jövőjüket, hogy az irodák szélessávú kommunikációs
szolgáltatójaként, vagy akár a kábel-TV első számú szolgáltatójaként
működjenek. Amióta a Bell adatforgalmi profitja nagyjából tízszer
olyan gyorsan növekszik, mint a telefonos forgalmáé, a sötét
kábeleket a legígéretesebb piacaik ellen irányuló fenyegetésként
látják.

 A technológiai előjelek viszont messze fontosabbak a jogi vagy
üzleti vitáknál. A sötét kábel eljövendő győzelme nem csak a
hagyományos telefon-ipar végét jelenti, hanem jelenti az elképzelt
telefon-ipar végét is: az információs szolgáltatások hatalmas,
intelligens szövevényét. Ez jelentheti az egyre okosabb hálózatokra
orientált számítógép-ipar teljes átalakulását. Sőt, a világ legtöbb
telefontársaságának, információelméleti professzorának és az új
hálózatok tervezőinek a sötét kábel győzelme a visszatérést jelentené
a rajztáblához, ha nem az őskorhoz.

 De az új, sötét kor nem tartható vissza.

 Az IBM hatalmas Watson Laboratóriumából előugrott egy erőteljes, új
fejlesztés: a tiszta optikai hálózat, ami őslényekké minősíti az
összes fényes és okos vezetőt, és a sötét kábelt teszi a nyertes
módszerré a kommunikációban.

 A PRÉS EFFEKTUS

 Időről időre a nemzetek és a gazdaság struktúrája egy műszaki présen
halad át. Egy új fejlesztés radikálisan lecsökkenti a termelés egy
kulcstényezőjének árát, és belesodródik egy ipari forradalomba.
Hamarosan minden gazdasági versenyben levő szereplőnek ki kell
préselnie az összes régebbi termékéből és gyakorlatából a
régi költségek utolsó maradványait.

 A gőzgép például drasztikusan lecsökkentette a fizikai erő árát. A
hajdan drágán kinyerhető emberi és állati izmok ereje olcsón és
fáradhatatlanul lüktet a szenet és olajat égető gépekből. Szerte a
világon a fölény feltartóztathatatlanul eltolódott azon cégekhez és
nemzetekhez, akik átszervezték magukat úgy, hogy kiaknázhassák az új
és olcsó erőforrást. Végső soron az emberi tevékenységeknek és az
iparnak, a mezőgazdaságtól a tengeri közlekedésig, a nyomtatástól a
háborúkig mind-mind arra kellett összpontosítania, hogy az új
technológia előnyeit kihasználja.

 Az utolsó három évtizedben a világot a technológiai prés alá az
integrált áramkör, az IC tette. Megalkotói Robert Noyce (Intel) és
Jack Kilby (Texas Instruments), 1959-ben. Az IC egy kis áramköri
lapka, amely tranzisztoros kapcsolókat, kondenzátorokat,
ellenállásokat, diódákat és egyéb valaha költséges elektronikai
egységeket tartalmaz. A főleg szilíciumból, alumíniumból és
oxigénből, a Föld legközönségesebb elemeiből álló microchip az
elektronikus áramköri egységek gyártási költségeit a milliomodrészére
csökkentette.

 Andrew Rappaport, egy ipari szakértő kimutatta, hogy az elektronikát
tervező mérnökök a tranzisztort gyakorlatilag ingyenesnek tekintik. A
memória chipeken például a költségük nagyjából négyszáz-milliomod
cent. Az idő, az energia vagy a rádiófrekvenciák pazarlása egy
meggyónnivaló bűn, míg a tranzisztorok pazarlása a takarékosság
alapja. Manapság milliókat használsz belőle, hogy kissé javítsd a TV
képét, hogy játssz egy pasziánszot vagy hogy elfaxolj egy üdvözletet
Nagyanyónak. Ha nem használsz tranzisztorokat az autódban, az
irodádban, a telefon rendszereidben, a tervező részlegedben, a
gyáraidban, a mezőgazdasági felszerelésedben vagy a bombáidban,
kiesel az üzletből. Ha nem pazarlod a tranzisztorokat, a
költségeid megnyomorítanak. A terméked vagy túl drága lesz, túl
lassú, túl későn vagy túl rossz minőségben.

 Minden információ-kori mérnököt vagy hackert egy múltbéli
gyártulajdonos tervezési lehetőségeivel felruházva a microchip
megfordította az előző kor központosítási törekvéseit. Az összes
nemzetnek és vállalatnak alkalmazkodnia kellett a mikrokozmosz
centrifugális erejéhez, megindult a hierarchiák lebontása, a
szolgáltatások széleskörűvé tétele, a mérnökök felszabadítása, a
közép-vezetés elhullajtása. Ha nem alkalmazkodott az üzleti
rendszered az új rezsimhez, nem voltál többé tényező a világ
gazdasági és katonai egyensúlyában.

 Nagyjából az elkövetkező évtizedben az ipar egy új technológiai
présen fog keresztülmenni, és behódol egy új törvénynek: a
telekozmosz törvényének. Az új prést, az új integrált áramkört tiszta
optikai hálózatnak hívják. Egy kommunikációs rendszer ami teljesen az
üvegben folyik. Ellentétben napjaink fénykábeles hálózataival, ahol a
fényjeleket elektronikus formába alakítják, hogy felerősítsék vagy
irányítsák őket, a tiszta optikai hálózat teljesen a fotonokon
alapul. A kezdeti átalakítástól, amikor a telefonból vagy a
számítógépből származó jelet átalakítják, a végső átalakításig,
amikor a célnál visszaalakítják hanggá vagy adattá, az üzeneted az
üvegen keresztül száguldó fénycsóvákon utazik.

 Ahogy a jó öreg integrált áramkör egész elektronikai rendszereket
helyezett egy falat szilíciumra, az új IC egész kommunikációs
hálózatokat fog áttenni a szilikon megszakítás nélküli hálóira.
Ez a hajszálvékonyságú szálakból húzott szilikon olyan tiszta, hogy a
belőle készült több mérföld vastag ablakon is át tudnál látni. De
mindezek előtt az, ami az új prés szerepére alkalmassá teszi a
microchip erejéhez hasonlatosan, az nem a tisztasága, hanem az ára.
Ahogy a jó öreg IC gyakorlatilag ingyenessé tette a tranzisztort, az
új IC, a tiszta optikai hálózat a kommunikációs teljesítményt fogja
gyakorlatilag ingyenessé tenni.

 Egy másik szó a kommunikációs teljesítmény kifejezésre a
sávszélesség. Ahogy egykor az egész világnak meg kellett tanulnia
pazarolni a tranzisztorokat, úgy kell most megtanulni azt, hogy
hogyan pazaroljuk a sávszélességet. A kilencvenes években és azokon
túl minden ipar és gazdaság át fog újra haladni a présen.

 A hatás a vállalatok és gazdaságok szerveződésére mindenesetre már
világossá vált. Mi a telekozmosz törvénye? Meg fogja-e az új
technológia fordítani a microchip forradalmának centrifugális
erejét... vagy tökéletesíti? Ahhoz, hogy megértsük az új rendszer
üzenetét, követnünk kell a mikrokozmosz prófétájának, Carver Mead-nek
a szabályát: Halgass a technológiára... és vedd észre, hogy mit mond
nekünk.

 A SHANNON-SHOCKLEY RENDSZER

 A tiszta optikai hálózat apja az a férfi, aki kiötlötte a
kifejezést, megépítette az első teljesen működőképes rendszert és
megírta a téma végérvényes könyvét, ő Paul E. Green, Jr., az IBM
Watson Laboratóriumából. És Robert Lucky volt az, aki olyan hét évvel
ezelőtt egy Cornell-i konferencián először adta azt az ötletet
Green-nek, hogy a tiszta optikai hálózat talán lehetséges.

 Mint vezető telefonos szakértő, Lucky nemrég sokkolta az ipart
azzal, hogy átment az ATC Bell Labs-tól, ahol a kutatási részleg
vezetője volt Bellcore-ba, a Regionális Bell Üzemeltető Társasághoz.
Itt hamarosan szembe kell kerülnie Green fejlesztésének hatásával.

 Az új technológiát szemlélve Lucky felidézte azt az adathálózatokról
szóló előadást, ahol évekkel ezelőtt Green-nel tanított. Mint
számítógépes ember, Green megízlelhette az ellentétet a folyamatban
levő technológiai igyekezetek és a kommunikációban lappangó
lehetőségek között. Huszonöt év alatt, amíg a számítógépek
teljesítménye milliószorosára emelkedett, a hálózati kapacitások csak
mintegy ezerszeresükre. Ez nem volt probléma a nyolcvanas évek
végéig, amikor már a legtöbb nagytávolságú adathálózat sokszorosan
felülmúlta a Pentagon ARPANET hálózatát, amely 50 kilobites (ezer
bit) sebességgel üzemel a hatvanas évek közepe óta.

 Ez volt a kor, amit Claude Shannon (MIT és Bell Labs) elméletei és
erőteljes matematikai látomásai határoztak meg. Shannon volt az a
remeteszerű géniusz, aki megalkotta az Információ Elméletét, hogy
megállapíthassa bármely kommunikációs csatorna abszolút átviteli
kapacitását.

 Legyen vezeték vagy levegő, a csatornák szűknek és zajosnak voltak
feltételezve, ahogy az Isten őket megteremtette (néhol az AT&T
segítségével) [American Telephone and Telegraph company]. Azok a
rézvezetékes telefonvonalak voltak tipikusak, melyek azóta is
összekötik a háztartásokat a telefonhálózattal, és a levegőben
száguldó hullámok, amik azóta is hordozzák a rádió és televízió
jeleit és sercegését.

 A mindenható orvosság ezeknél a szűk, zajos csatornáknál a
nagyteljesítményű elektronika volt. A William Shockley (Bell
Laboratories) által vezetett csoport fejlesztéseként és Robert Noyce
(és Shockley egyéb protezsáltjai) által a Szilíciumvölgyben
elkészített szilícium tranzisztorok és integrált áramkörök idézték
elő a számítási teljesítmény exponenciális előretörését.

 A minden problémára még több milliónyi, egyre gyorsabb és olcsóbb
tranzisztort előkapva a mérnökök gyors számítógépeket készítettek,
multiplexereket és elosztókat, amik leküzdeni látszottak minden
sávszélességi határt vagy túljártak a vezetékek korlátainak eszén. Ez
a folyamat folytatódik ma hősies új tömörítési eljárásokkal, amik
lehetővé teszik teljes video-konferenciák létrejöttét 64 kilobites
telefon-kapcsolatokon. A Bellcore-i tudósok manapság még azt is
tervezik, hogy az MPEG (Motion Picture Engineering Group) tömörítési
eljárást használva teljes mozgóképes filmeket küldjenek át
1.5 megabit másodpercenkénti sebességgel a 4 kilohertz-es csavart réz
érpáron az otthonokba. Egyre gyorsabb számítógépeket használva a
telefontársaság azt mondja, hogy tud adni filmenként
fizetett mozifilmeket (pay-per-view) fénykábel vagy akár koaxiális
kábel lefektetése nélkül, egyenesen az otthonodba.

 Shannon-Shockley korában a kommunikáció lehetett zajos és hibára
hajlamos, de az okos elektronika képes volt kódolni és dekódolni az
üzeneteket olyan komplex módszerekkel, amik lehetővé tették az összes
hiba hatékony felfedezését és javítását. A Shannon csatorna lehet
szűk, de a gyors multiplexerek feloszthatóvá tették időszeletekre,
amik lehetővé teszik a nagyszámú párhuzamos felhasználást az
időosztásos multiplexelés nevű rendszerben. A csatorna beragadhat, ha
sok felhasználó próbál meg egyszerre egymással kommunikálni, de az
ütközés-figyelő és irányító rendszerek nanoszekundumok alatt meg
tudnak mindent oldani. A grafika és a video bitek hatalmas áradatát
képes a rendszerre önteni, de a tömörítési technikák le tudják a
folyamot csökkenteni egy patakocskára a képminőség kis
veszteségeivel, esetleg veszteségek nélkül.

 Ha minden csődöt mond, nagy teljesítményű elektronikus elosztók
tudnak kompenzálni szinte bármilyen sávszélességi korlátot. Az
elosztás felszabadíthatja a hálózatot a nemkívánatos sávszélesség
lefoglalása alól azáltal, hogy nem kell a jeleket minden egyes
végpontra közvetíteni. Ellenkezőleg, a központi elosztó rendszer
képes venni az összes jelet, majd azokat eljuttatni a megfelelő
címre.

 Napjainkig ez a telefontársaságok alapvető stratégiája: kompenzáljuk
a szűk, zajos sávszélességet minél nagyobb teljesítményű és
intelligensebb digitális elektronikával. A szakértelem magja az
elosztás, igyekszik a Bell elmondani. Ök készítettek a
rézvezetékek fogyatékosságai miatt okos, nagy teljesítményű
digitális elosztókat.

 A látomásuk a jövőről az, hogy kövessék a számítógép-ipart
mindenben, és hogy ezeket az elosztókat a még kidolgozottabb
információs szolgáltatások előhírnökeivé tegyék. Az elosztók egyre
okosabbakká és kifinomultabbakká válnak, míg képesek lesznek egyre
többet nyújtani az intelligens hang és fax szolgáltatások
bőségszarujából, a hívó azonosításától és a hanggal feladott
levelektől a személyes kommunikációs rendszerekig, amik követnek
téged és a számodat bárhová a világon, a munkahelyre menő autókázástól
a tengerparti vakációd rejtekhelyéig. Végül, ezek az intelligens
hálózatok képesek lesznek gyakorlatilag az egész világ információs
szükségét ellátni, a moziktól, játékoktól és közlekedési
információktól a könyvtárakig, a pénzügyi szolgáltatásokig, az
újságokig, az időjárásjelentésig, az összes szerelő utáni keresgélés
élvezetéig, és az egész át fog alakulni egy gigantikus, egységes
sétálóutcává, ami tele lesz olyan videofilmekkel, amiket csak az
ujjaid kiválasztanak (vagy ami a kimondott parancsaidra jelenik meg),
és megkapsz bármit, megkapod a huszonegyedik századot anélkül, hogy a
karosszékedből felállnál.

 Azokban az időkben, amikor Green és Lucky az előadásaikat tartották,
ez az egész jövő csak egy halovány fénysugár volt a telefonos
álmodozók elméinek.

 De az egész lényege már a helyén volt. Ahogy Green rámutatott: a
telefontársaságok válasza a kommunikációban tapasztalható tunyaságra
a számítógépiparba való belépés volt, ahol a fejlődés gyorsabb volt.
A digitális elektronika kreativitása megmenthette a telefon-ipart a
technikai stagnálástól.

 Lucky mindenesetre felemelte a szavát Green ellen, hogy igazságtalan
összehasonlítani a két iparágat. A számítógépek és a
telekommunikáció - ahogy Lucky magyarázta - teljesen eltérő
méretekben működnek. A számítógépek az IC-k mikroméretű világában
dolgoznak, ahol egyre több és többezer vezetéket és kapcsolót kell
bezsúfolni egy kis darab szilíciumba.

 Ezzel ellentétben a telekommunikáció a makrovilágban működik,
lefektetve vezetékeket és kapcsolóállomásokat szerte a tájakon és
tengermélyeken. Ez szükségszerűen együtt jár a kontinensnyi, vagy
akár kontinensek közötti kábelek kihúzásával, mikrohullámú
tornyokkal, kapcsolóállomásokkal és telefon-oszlopokkal. Hogy lenne
lehetséges - kérdezte Lucky - egy ilyen nagy méretű rendszert olcsón
elkészíteni? Az egész rendszer belső felépítése, a számítógépek
fizikája és a telekommunikáció az, - látszott Lucky számára két
évtizeddel ezelőtt, - ami a szűk keresztmetszetet jelenti.

 Ahogy Lucky visszaemlékszik rá, Green sohasem volt elégedett Lucky
nézőpontjával. Green hitte, hogy valamikor a kommunikáció
olyan csodákra lesz képes, mint az integrált áramkör az
elektronikában...

 A SÁVSZÉLESSÉG BOTRÁNY

 Napjainkban - amint azt Lucky elsőnek bejelentette, - az üvegszálas
optika teljesen megdöntötte a gyors számítógépek és a lassú vezetékek
közti régen fennálló viszonyt. Most a számítógép-technológia jelenti
a szűk keresztmetszetet a sötét kábelek óriási távlataival szemben.

 Egy szilícium tranzisztor egy másodperc alatt nagyjából 2.5
milliárdszor tudja megváltoztatni az állapotát a foton-érzékelőt érő
fényimpulzusok hatására (fotonok csomagjai). Mivel egy embernek két
milliárdig elszámolni körülbelül ezer évig tartana még akkor is, ha
napi tíz órát számolna, két milliárd ciklus egy másodpercben (két
gigahertz) elég fürgének látszik. De az üvegszálas optika világában,
ahol a fény sebességével és frekvenciájával működik minden, még ez a
két milliárd ciklus egy másodpercben is csak egy szerény főhajtás a
lajhárként mászó elektronika kedvéért. Mivel az optikai jeleket még
mindig keresztül kell irányítani a számítógépes elosztókon ahhoz,
hogy eljussanak a céljukig, a kommunikáció most az elektronikus szűk
keresztmetszetként (eletronic bottleneck) ismert dologtól szenved.

 Ez az az elektronikus szűk keresztmetszet, a Shannon és Shockley
által lehetővé tett teljes Bell építmény, amit Paul Green elfújni
tervezett a tiszta optikai hálózatával. Green megcélozta a modern
telekommunikáció titkos botránykövét: az óriási rést a fénykábelek
valódi kapacitása és a telefonos kommunikáció jelenlegi sebessége
között.

 A kommunikációs rendszerekben a másodpercenkénti hullámok száma
(vagy hertz) képviseli a rendszer lehetséges sávszélességének durva
mértékét, vagy a maximális szállítási kapacitást. Például egy rádiós
rendszer sávszélességét meghatározza minden egyes állomás (vagy
csatorna) frekvenciája, és azon állomások száma, amik elférnek abban
a sávban. Az AM rádió például körülbelül 535 ezer hertztől
(kilohertz) 1705 kilohertzig működik, és minden állomás nagyjából 10
kilohertzet használ. Egy ideális vevőkészüléknél az AM átviteli
sáv 117 állomást tartalmazhat.

 Ezzel szemben egy szál sötét kábel belső kapacitása nagyjából 25
ezer gigahertz mind a három frekvencia-csoportban (három átviteli
sáv), amiben a kábel nagy távolságokra tud fényt átvinni.
Terminálonként egy gigahertz-el számolva ez a sávszélesség nagyjából
25'000 szuperszámítógép terminált (vagy 2.5 milliárd AM állomást) tud
befogadni. A "dispersion shifted fiber" módszer használatával
lehetséges a három átviteli sávból egyszerre kettőt használni, aminek
a végösszegeként olyan 40-50 ezer gigahertz jön ki.
Összehasonlításként vegyük az összes jelenleg használt
rádiófrekvenciát, amit a rádiókhoz, tévékhez, mikrohullámú átvitelhez
és a műholdas kommunikációkhoz felhasználnak, és szorozzuk be
kétezerrel. Egy optikai szál sávszélessége több mint kétezerszer
annyi információt képes átvinni, mint ezen összes rádió- és
mikrohullám-frekvenciák, amik jelenleg a levegőben zajlanak. Egyetlen
optikai szál képes több mint a kétszeresét képes elviselni annak a
telefon-forgalomnak, ami amerikában anyák napján, csúcsidőben a
teljes telefonhálózaton zajlik (a legnagyobb leterheltség, amivel a
telefonrendszer eddig megbirkózott).

 De még a pont-pont közötti nagy távolságú összeköttetéseknél is - az
otthonok vonalait figyelembe sem véve - a telefonos és
számítástechnikai hálózati mérnökök hátat fordítanak ennek a hatalmas
kapacitásnak, és ennek talán az egy- vagy két-ötvenezred részét
használják ki. Az elektronikus szűk keresztmetszet kérdését későbbre
halasztva a telefonipar a fénykábelt egyszerűen fejlettebb
csereanyagnak használja a rézkábelek, koaxiális kábelek, műholdas
összeköttetések és mikrohullámú tornyok helyett, amik a központi
elosztókat kapcsolják össze egy-egy nagy távolságú híváshoz.

 Az elmúlt 15 év alatt a Bell Laboratories rekordja a fénykábeles
kommunikációban a kezdeti 10 megabit per másodperc egy kilométer
hosszon átküldött adattól eljutott a nagyjából 10 gigabit
másodpercenkénti adat ezer kilométerre küldéséig. De mindezen hősies
küzdelmek a kirendeltségek közötti pont-pont összeköttetésekben
azóta is lényegében egy frekvenciát használnak egy optikai szálon,
figyelmen kívül hagyva annak belső képességét a többezer használható
frekvencia befogadására.

 A tiszta optikai hálózatok világában ez a stratégia maga a bukás.
Többé nem lehetséges több és több tranzisztorral - legyen az
bármilyen olcsó és gyors, - megoldani az elosztók problémáját. Az
elektronika sebessége áthidalhatatlan szűk keresztmetszetével
akadályozza az előttünk álló sötét kábelek mérhetetlen lehetőségeit.

 A telefon és számítógépes társaságok által tervezett úgynevezett
gigabites hálózatok nem felelnek meg a kívánalmaknak. Amire szükség
van, az nem egy gigabit elosztva sok terminál között, hanem egy nagy
hálózat terminálonként egy gigabit per másodperccel.

 Az EDS követelése tanácsot kínál a legsürgetőbb üzleti
szükségletekre is. Ehhez járulnak még a fogyasztók követelései.
Az igazi nagy felbontású televízió, ami felbontásában a mozifilmekkel
összehasonlítható, közel egy gigabit per másodperces sávszélességet
igényel, különösen ha a program a nézőkhöz pár másodperc
alatt robbanásszerűen (burst mode) egyszerre jut el a kábelen, vagy
ha a nézőnek megvan a lehetősége a kép alakját megváltoztatni,
megválasztani a nézőpontot, egyszerre több képet ablakokban nézni
vagy megtapasztalni a három-dimenziós ábrázolást. Ha az igazán
szélessávú csatornák elérhetővé válnak, új alkalmazások tömege fog
megjelenni, hasonlóan a többezer új IC alkalmazáshoz.

 Nincs olyan előre látható elektronikai fejlődés, ami legyőzhetné a
szűk keresztmetszetét. Hogy ezt megtegyük, teljesen új alapokra kell
helyeznünk a kommunikációt. A tiszta optikai hálózatok formájában ez
az alap most a kezünkbe került.


     A TELEKOZMOSZ TÖRVÉNYE: A HÁLOZATOK OSTOBÁK, MINT EGY TUSKO

 Az új rendszer a fénykábelt nem úgy fogja használni, mint a rézkábel
helyettesítését, hanem mint egy új, sokkalta nagyobb kapacitású és
hibamentes légteret. A hullámhossz szerint osztott multiplexelésnek
nevezett (wavelength division multiplexing and access) módszerrel a
számítógépek és a telefonok hasonlóan ráhangolhatóak lesznek a kívánt
üzenetekre a fénykábeltérben, mint ahogy a rádiók ráhangolhatóak a
jelekre az atmoszférában. A fénykábeltér maga ostoba és sötét lesz,
akár az atmoszféra.

 Az új rendszer leküzdi az elektronikus szűk keresztmetszetet
azáltal, hogy száműzi az elektronikát a hálózatból. De - kérdezhetik
a telefontársaságok kórusban - mi lesz az elosztókkal? Amíg a
hálózatot elosztók vezérlik, részben elektronikusnak kell lennie!
Ha hálózat nem elosztott, addig nem igazából bárkitől-bárkinek
hálózat. Csak egy közvetítő hálózat. Felkínálhat töméntelen
szolgáltatást. De nem működhet közhasznú szállítóként, mint ahogy a
telefonhálózat lehetővé teszi bárkinek, hogy elérje a többieket.

 Intelligens elosztók nélkül nem biztosíthat személyi kommunikációra
alkalmas hálózatot, ami bárhova követ téged. Intelligens elosztás
nélkül a tiszta optikai hálózat - ahogy ők mondják - csak egy
felmagasztalt kábelkupac.

 Ezek a kritikák azonban elfelejtik megragadni a telekozmosz központi
szabályát: a sávszélesség közel tökéletes megoldás az elosztás
helyett. Elegendő fizikai sávszélességgel lehetséges bármilyen
logikai elosztás szimulációja. A sávszélesség lehetővé teszi
virtuális elosztók létrehozását, amik a felhasználó számára ugyanúgy
látszanak, mint ahogy a fizikai elosztók. Bárhová a hálózatban
küldhetsz üzeneteket, beleértve az összes szükséges kódot és
utasítást a javításhoz, visszafejtéshez és elolvasáshoz, és minden
egyes terminál ráhangolható a saját hullámhosszára, mint egy egyszerű
kétirányú rádió. Ha a terminálok elég okosak és a sávszélesség elég
nagy, a tiszta optikai hálózatod buta lehet, akár a tuskó.

 Az utolsó pár évben a tiszta optikai hálózatokkal kapcsolatos
kutatások folynak az egész világon, A New Jersey-i Bellcore-tól a
Japánban, Jusukában levő NTT-ig (telefontársaság). A British Telecom
hullámhossz szerint osztott multiplexelést használt négy központi
telefonkirendeltségének összekötésére Londonban. A columbiai Telecom
Center beindított egy Teranet nevű hálózatot, amelyből ugyan
hiányoztak a hangolható lézerek vagy vevők, de a rendszer logikailag
szimulálta őket. A Bell Laboratóriumok a technológia nagy részét
létrehozták, de mint nagytávolságú specialisták arra a project-re
összpontosítottak, hogy gigabites információkat több ezer mérföld
távolságra erősítés nélkül küldjenek. De teljesen működő rendszert
csak Paul Green készített az IBM-nél: a Rainbow-t (szivárvány).

 Ahogy a napjainkban gyakran történik az önkényesen felosztott,
szétszabdalt technikai tudás világában, a nagy haladás az
integrátoroktól származik. Paul Green se nem laser-fizikus se nem
optikai mérnök, de még csak nem is elméleti telekommunikációs
szakember. Az IBM-nél a feladata a beszédfelismerő rendszerek
fejlesztésétől a Watson Labs-nál a cég stratégiájának alakításáig
terjedt az Armonk-i központban. A legutolsó sikere az APPN (Advanced
Peer to Peer Network) protokol kifejlesztésének vezetése volt. Az IBM
márciusi bejelentése szerint az APPN fel fogja váltani a
tiszteletreméltó SNA-t (systems network architecture), ami több mint
egy évtizeden át szinonimája volt az IBM hálózatoknak.

 Green büszkélkedett egy kicsit ennél a bejelentésnél, de ekkor már a
project hosszú múltra tekinthetett vissza. Befejezte a Fénykábeles
hálózatok (Fiber Optic Networks [published this summer by Prentice
Hall]) c. művét. És egyre újabb és újabb változataira törekednek a
Rainbow-nak, amit ő és csapata mutattak be 1991 decemberében a
genovai Telecom'91 konferencián, és amit a Westchester megyei (New
York) Watson Laboratories több részén is installáltak.

 Ahogy Peter Drucker kimutatta: egy új technológia nem válthatja fel
a régit, ha legalább tízszer nem jobb annál. Egyébként az alapokba
befektetett dollármilliárdok és a régi technológiát fejlesztő
mérnökök ezrei sikeresen meggátolnák az új eljövetelét. Paul
Green-nek és 15 emberes csapatának szembe kellett kerülnie ezzel a
tízszeres követelménnyel.

 Green tiszta optikai hálózata olyan természetes és
passzív fénykábelteret hoz létre, akár az atmoszféra. Ugyanazon a
módon címezhető a számítógépek részéről, akár a TV és a rádió
használta a levegőt az összeköttetéseihez. Teljesen "üres" üveget,
passzív osztókat és erősítőket feltételezve a kábeltér sötét és buta.
Bármilyen fajta terminálok kapcsolatot teremthetnek rajta egy időben,
bármilyen általuk kiválasztott protokollt használva.

 Ahogy a rádiók az atmoszférában, a számítógépes vevők a kábeltérben
sem bitsorozatokat találnak, vagy üzeneteket; rá kell hangolódniuk egy
hullámhosszra vagy frekvenciára. Mivel a manapság elérhető Fabry
Perot hangolható szűrők sávszélessége nagyobb, mint a hangolható
laser-eké, Green úgy döntött, hogy a Rainbow hangolása a vevőnél
történjen, és az adók mind fix hullámhosszal üzemeljenek. De az
eljövendő hálózatok bármilyen kombinációban használhatnak hangolható
egységeket mindkét oldalon.

 Amikor Green 1987-ben a project-et elkezdte, az iparág ugyanabban a
helyzetben volt, mint a rádiózás úttörői a saját iparágukban.
Látszólag végtelen sávszélesség állt rendelkezésükre, de hiányoztak
az elég nagy teljesítményű adók és vevők, amik hatékonyan
kihasználhatták volna azt. A rádióadók osztási veszteségektől
szenvedtek, amikor a jelet nagy területeken kellett szétosztani.
Green optikai üzenetei teljesítményt veszítenek minden egyes esetben,
amikor a jelet leosztják egy másik terminálra küldéshez vagy egy vevő
leolvassa őket.

 A rádiótechnika megoldotta a saját problémáját a triódás erősítő
kifejlesztésével. Green-nek egy tisztán optikai erősítőre volt
szüksége az opto-elektronikus sokszorozók lecseréléséhez, amik a
legszéleskörűbb elektronikus szűk keresztmetszetet jelentették a
fénykábeleknél. A jelenlegi fénykábeles hálózatokban használt
erősítők az optikai jelet elektronikus jelekké alakítják, megnövelik
és visszaalakítják fotonokká.

 Mint a rádiózás úttörőinek, Greennek is hamarosan a kezében volt az
erősítője. A megfelelő háttér kidolgozásának úttörője volt David
Payne az angliai University of Southhampton-ban, aki egy Bell
Laboratories csoportban Emmanuel Desurvire és Randy Giles vezetésével
részt vett egy működő tisztán optikai egység létrehozásában.
Kimutatták, hogy egy kis darab fényszál erbiummal dúsítva (ami egy
ritkaföldfém), és egy olcsó lézerdiódával gerjesztve felhasználható
nagy teljesítményű optikai erősítőként a 25'000 gigahertz-es
rendszer teljes hullámhossz-tartományában. Napjainkban ilyen
foton-erősítők erősítik a jeleket az Olaszország nyugati partján
működő Nápoly környéki összeköttetésben. Ezek a nagyjából 6x6x6 cm-es
darabban gyártott erősítők szinte bárhova behelyezhetőek egy optikai
hálózatba, hogy annak jeleit elektronika nélkül feljavítsák.

 Ez a fejlesztés legyőzte az optikai hálózatok legalapvetőbb hátrányát
az elektronikusakhoz képest. Egy elektronikus hálózathoz bármilyen
gyakran csatlakozhatsz anélkül, hogy annak feszültségét gyengítenéd.
Habár az ellenállások és a kondenzátorok gyengítik az áramot, a
feszültség-osztónál mégsincs osztási veszteség. Ezzel szemben a foton
alapú jelek minden egyes leolvasásnál osztási veszteséget
szenvednek, addig veszítik el sorban fotonjaikat, mígnem egy sem
marad. Az olcsó és kis méretű tiszta optikai erősítők megoldják ezt a
problémát.

 Green és az IBM-es kollégái nem csak működő tiszta optikai hálózatot
készítettek, hanem az opto-elektronikus interface-t is
lecsökkentették egy microchannel-es kártyára, ami behelyezhető
bármely IBM PS/2 tipusú személyi számítógépbe vagy R6000
munkaállomásba. Sorozatgyártott alkatrészeket felhasználva
állomásonként 16'000 dollár költséggel a Rainbow több mint
kilencvenszer akkora kapacitást ért el, mint az FDDI,
kezdeti költségként annál nagyrészt négyszer annyiba kerülve.

 Ahogy Jack Kilby első IC-i nem voltak jobbak az őket megelőző
összeadóknál és oszcillátoroknál, a Rainbow 1 sem mindenben jobb,
mint a rivális elektronikus alapú hálózatok. Jelenleg csak 32
számítógépet köt össze nagyjából 300 megabit per másodperces
sebességgel, teljes sávszélességként 9.5 gigabitet nyújtva. Ez a
sebesség hatalmas a legtöbb hálózattal összehasonlítva, de még mindig
jóval alatta van annak a célnak, ami gigabites sebességeket ígér
minden egyes terminál számára.

 Egy komolyabb akadály a csomagkapcsoltság hiánya. Szemben a két
oldal közötti folyamatos kommunikációval, mint amilyen például a
telefon, a számítógépes hálózatok az adataikat kis csomagokban
küldik, melyek magukban hordozzák a saját célállomásuk címét. Ez a
csomagok közötti több millió másodpercenkénti ide-oda kapcsolást
igényel. Sem a Rainbow jelenlegi laserei, sem a szűrői nem tudnak egy
üzenetről egy másikra áthangolódni ezernél többször másodpercenként.
Ez a korlát komoly probléma azon kapcsolatoknál, ahol mainframe-ek és
szuperszámítógépek több feladatot hajtanak egyszerre végre a
képernyőn levő ablakokban, és egyszerre sok más géppel kell
kapcsolatot tartaniuk.

 Ahogy Green bemutatta, ezen problémák jó úton vannak a
megoldásukhoz. A világ optikai laboratóriumait új érdeklődési hullám
söpri végig a tiszta optikai hálózatok terén. A Pentagon Védelmi
Ügynöksége [Defense Advanced Research Projects Agency, DARPA]
elindított egy tisztán optikai hálózatokkal foglalkozó programot. Az
IEEE kommunikációs társaság új elnökeként beiktatott Green
segítségével a műszaki lapok tele vannak az új hullámhossz osztási
technológiáról szóló cikkekkel. Pár hónaponként kerülnek elő az
újabb és újabb beszámolók nagyobb sávszélességű és gyorsabb
laserekről, vagy gyorsabb hangolhatóságú szűrőkről, vagy egy ötletes
új módszerről a csomagkapcsolás szimulációjáról a sávszélesség
felhasználásával. A mai laserek és vevők már képesek elég gyorsan
kapcsolni, de még mindig hiányzik az a képesség belőlük, hogy az
egész szükséges sávszélességet le tudják fedni.

 A kulcskérdés azonban az, hogy mind Genovában mind Armonkban Green
rendszere megmutatta, hogy az optikai rendszerekben milyen
potenciális hatékonyság van. Még a kezdeti próbálkozásaikban is
sokkal gazdaságosabbak a "sávszélesség dolláronként" viszonylatban
bármilyen más hálózati technológiánál. Az elkövetkezendő két-három
évben tervezett a Rainbow 3 bemutatkozása, ami magában fog foglalni
ezer darab egy gigabit másodpercenkénti sebességgel működő állomást,
egyre növekvő esélyű reménnyel a gyors csomagkapcsolási képességre.
Ennél a pontnál a rendszer kereskedelmi versenytárssá válik, olyanná,
ami legalább százszor gazdaságosabb a konkurrenseinél.

 Mindemellett a sötét kábel elérhetősége nélkül ezek a hálózatok
értéktelenek. Ha a telefontársaságok nem képesek kábelt szolgáltatni,
akkor az üzletük leggyorsabban növekvő ágazatának elvesztését
kockáztatják: az adatforgalmat, ami eddig is majdnem felét adja a
hasznuknak. De az is lehetséges, hogy el fogják veszíteni a
potenciális fogyasztói üzleteiket is: a vetítésenként fizetett
filmeket vagy az elektronikus szaknévsort. Ez volt az üzenete a sötét
kábel másik nagy prófétájának, Will Hicksnek (Southbridge,
Massachusetts).

 Mint az optikai termékek ismert alkotója, Hicks hisz
abban, hogy Green képe a jövőről túl korlátozott. A hullámhossz
osztást használva Hicks szerint 500 megahertzes kétirányú
kapcsolat Amerika összes otthonába otthononként kb. 400 dollárért
kivitelezhető lenne. Ez ötvenszer akkora kapacitás, mint amire a 10
megabites Ethernet képes (ha senki más nem használja rajtad kívül),
nagyrészt az árának 20 százalékáért. Ez a kapacitás minden otthonba
húsz digitális, kétirányú HDTV (High Density TV, nagyfelbontású TV)
csatornát tudna egyszerre elszállítani az új telefon bekötési árának
nagyjából felével. Ezután, amikor megjelenik a nagy fogyasztói piac a
fénykábeles kommunikációra, Hicks hiszi, hogy Green bonyolult
számítógépes szolgálatai természetes módon fogják ezt követni.

 Hicks továbbra is fenntartja, hogy a fogyasztói piac a kulcs az
összetevők árának olyan szintre csökkentéséhez, amelyen azok széles
körben használhatóak lesznek a hivatali hálózatokban is.
Emlékeztetett például a CD laser-diódáira. Egykoron a laserek nagy és
összetett egységek voltak, folyékony nitrogénnel hűtve, és többezer
dollárért; manapság kicsik akár egy sókristály, olcsók mint egy doboz
keksz és több van belőlük, mint a lemezjátszók tűiből. Egy
vezető beosztású hivatalnok a Hitachitól azt mondta Hicksnek, hogy a
Hitachi át tudná hasonlóan alakítani a laser-diódákat és erősítőket a
tiszta optikai hálózatokhoz. Csak mondd meg, milyen árat szeretnél,
és mi megmondjuk, hogy mennyit kell belőle venned.

 Az IBM vezetői és a szabad beruházók nézőpontja közti eltérések
mindenesetre kevésbé jelentősek, mint a közös sötét kábeles koncepciók
a kommunikáció jövőjeként. Az egyre olcsóbb sávszélesség a
teljesítményével az eljövendő információ-kori iparágakat olyan
radikálisan fogja átalakítani, ahogy az olcsóbb tranzisztorok
teljesítménye alakította át a számítógépes kor iparágait.

 A telefontársaságoktól az egyre okosabb terminálok kora kiköveteli
az egyre butább hálózatok elterjedését. Ez egy nagy stratégiai
kihívás; okos emberek kellenek a buta hálózatok építéséhez. De a
társaságoknak vannak a legjobb laboratóriumaik, és már
kifejlesztették szinte az összes kábeltéri összetevőt.

 A telefontársaságok panaszkodhatnak a rendszerük átalakításainak
nagy költségére, pedig a fő költségvetésük akkora, mint a kábelipar
teljes bevétele. A társaságok borzalommal hőkölnek hátra a sötét
kábel ötletétől, pedig a főhálózatuk belőle tízszer nagyobb, mint
bármelyik más iparágnak. Talán az ostoba és sötét hálózatok nem
illenek bele a telefontársaságok magukról alkotott képébe vagy a
reklám-pozitúrájukba. De ezek az ostoba hálózatok nagyobb piacokat
ígérnek, mint a jelenlegi telefontársaságok tervei arra, hogy
belefojtsák a saját jövőjüket az intelligensen elosztott hálózatok
labirintusaiba, amik határideje folyton csúszik és tele vannak
software hibákkal.

 A telefontársaságok nem tudják elfogadni a rájuk kényszerített
egységes hálózatot univerzális protokollokkal. A digitális
protokollok és interface-ek burjánzása a számítógépipar prométeuszi
kreativitásának elkerülhetetlen hatása. Green kifejtette: nem lehet a
protokollok állatkertjét megjavítani. Sávszélességet kell használni
az állatkert elszállásolására.

 Ahogy Robert Pokress, - aki mielőtt a Unifi Corporation vezetője
lett volna a Bell Labs-nál volt elosztó-tervező, - rámutatott: a
telefonos elosztók (ma 80%-ban software) máris túl komplexek ahhoz,
hogy lépést tartsanak a prifériákként használt relatíve egyszerű
számítógépes technika virágzásával. Amíg a számítógépek egyre
soványabbakká és átlagosabbakká válnak, csökkentik utasításkészletük
számát, addig a hálózatoknak el kell fogadniuk a csökkentett
utasításkészletű architektúrákat (Reduced Instruction Set
Computers, RISC). A sötétség és butaság legvégső állapota, a
fénykábeltér most születik a fenséges laboratóriumukban.

 A számítógépipar vállalkozókedvű emberei elégedetten nézhetik ezeket
a kifacsarodott telefontársasági hozzáállásokat. De tény, hogy a
számítástechnikai cégek legalább olyan radikális stratégiai
átszerveződés elé néznek, mint a telefontársaságok. Abban a világban,
ahol az egyre okosabb termináloknak egyre butább hálózatok kellenek,
a hálózatok annyira legalább okosak, mint a jelenlegi
hálózatok, de inkább még jobban. A nemzet legbrilliánsabb nagyfejűi,
akik a 200 MIPS-es Silicon Graphics szupergépeket vagy a Mac Quadra
multimédia erőműveit vezérlik, alázatosan letérdelnek az Internet 50
kilobites vonalai elé és könyörögnek a telefontársaságoknak a 64
kilobites alap-ISDN vonalakért.

 Az eddig a korlátozott sávszélességet tranzisztorokkal megoldó
számítógépiparnak ki kell aknáznia a tranzisztorokkal a szinte
határtalan sávszélesség előnyeit. Amikor az otthoni gépek
nagyfelbontású digitális videoképek nagysebességű manipulálására
lesznek optimalizálva, akkor szükségszerűen el kell érniük a
napjainkban "szuperszámítógépes teljesítménynek" nevezett szintet. Ez
azt jelenti, hogy az uralkodó számítógép-technológia először nem az
irodai alkalmazásokban, hanem a fogyasztói piacon fog megjelenni. A
nagy kihívás a számítógépiparnak az lesz, hogy az eddig középpontban
levő párszázmillió már teljesen számítógépesített iroda helyett a
milliárdnyi számítógépmentes lakásra koncentráljon.

 A kábeltársaságoknak birtokában van az az előny, hogy már
rendelkeznek olyan buta hálózatokkal, melyek a tiszta optikai szórási
és elosztási modell módszerein alapulnak, és olyan üzletfeleket
kereshetnek, akik hullámhosszokat és frekvenciákat keresnek elosztó
áramkörök helyett. A kábeltársaságok már képesek minden programot
szolgáltatni minden terminálra, és lehetővé teszik a kívánt
üzenetekre hangolást. A világon egyedülállóan az amerikai kábeles
cégek már felkínálnak szélessávú csatlakozást az amerikai otthonok
90%-ában. Ezek a koaxiális kábelek egy gigahertz-es sebességgel
üzemelnek párszáz méterre, és ezek jelentik ma a kétirányú szélessávú
szolgáltatások alapjait. De a kábelipar nem lesz a telekommunikáció
teljeskörű szolgáltatója addig, amíg a magáról alkotott képet meg nem
változtatja: az olcsó, egyirányú szórakoztató szolgáltatások
nyújtójáról a kétirányú, közszolgálatú információ nyújtójára. És
mindezek felett a kábelipar nem léphet be sikeresen a digitális
korba, ha a személyi számítógépeket továbbra is idegen és
érdektelen gépezetekként kezeli.

 Ahogy a tiszta optikai hálózatok gazdasági erejükben az integrált
áramkörökkel mutatnak analógiát, úgy a technikai elvükben analógok az
erősen párhuzamos végrehajtású számítógépekkel. A nyolcvanas évek
számítógépeinél az erőfeszítés, hogy az adatok soros folyamát
feldolgozó processzort még gyorsabbá tegyék, egyre kevesebb és
kevesebb eredményt hozott. A superpipeline és superscalar gyorsítások
elérték a határaikat. Dacára a Josephson Csomópontoknak (Josephson
Junctions), a magas elektron-mozgékonyságnak, a kriogéniának, a
felhasználható tranzisztorok egyszerűen nem tudnak pár gigahertz-nél
gyorsabban kapcsolni.

 A számítógép-architektúrák válasza volt erre a problémára a több
processzoros párhuzamos végrehajtás több adatfolyamon egyszerre.
Hiába működik minden egyes processzor lassabban, mint a leggyorsabb
soros processzorok,mégis a több ezer párhuzamos processzor
teljesítménye messze túlszárnyalja a leggyorsabb soros gépekét. A
gazdaságosságot nézve az erősen párhuzamos gépek lealacsonyították a
hagyományos szuperszámítógépeket.

 Hasonló helyzet fog előállni a kommunikációban hasonló okok miatt.
A kilencvenes évek elején az erőfeszítések, hogy növeljék azon bitek
számát, melyeket időosztásos multiplexeléssel el lehet küldeni egy
fénykábelen egy frekvenciasávban, egyre kevesebb és kevesebb sikert
hoznak. Megint a tranzisztorok kapcsolási sebessége volt a műsor
elrontója. A tiszta optikai hálózatos architektúrák válasza volt erre
az olyan rendszerek készítése, ahol nem csak egy hullámhossz vagy
frekvencia használható, hanem potenciálisan több ezer párhuzamosan.

 Ismét előkerül, hogy az új rendszerek nem tudják túlteljesíteni az
időosztásos multiplexelést egy frekvencián. De a tiszta optikai
hálózatok megnyitottak nagyjából 75 ezer gigahertz-nyi frekvenciát,
ami a kommunikációban potenciálisan használható. Ezen párhuzamos
frekvenciák határtalan lehetőségei minden módszert, ami arra
törekszik, hogy mind több és több bitet zsúfoljon be egy
frekvenciakészletbe olyanná teszik, mintha azt ígérgetnék, hogy a
számítógépeiket az űr hidegébe lövik majd ki, hogy sikerüljön eléggé
felgyorsítani azok kapcsolási sebességeit.

 Mint ahogy a mikrokozmosz törvénye minden terminált okossá tett,
szétosztva az intelligenciát középről a hálózat végeihez, úgy a
telekozmosz törvénye elég buta hálózatokat hoz létre, hogy be tudják
fogadni az intelligencia hihetetlen támadását a perifériáikon. Sőt,
az egychipes szuperszámítógépek megjelenésével, amik az évtized
végére akár száz dollár alatti áron is gyárthatóak lesznek, a
mikrokozmosz törvénye még mindig elősegíti a növekedést. A
fénykábeltér kiegészíti a mindenütt ottlevő számítógépes teljesítmény
ígéretét a szintén mindenütt jelenlevő kommunikációval.

 Ámde mi történik, amikor nem csak a tranzisztorok hanem a vezetékek
is szinte ingyenesek? Ahogy Robert Lucky megjegyezte Paul Green
könyvének előszavában: sokunkat arra kondicionáltak, hogy azt
gondoljuk az adatátvitelről, hogy az eredendően drága dolog; és hogy
elosztást és feldolgozást kell használnunk, ahol csak lehetséges,
hogy az átvitel mennyiségét minimalizáljuk. Ez a mikrokozmosz
törvénye. De ahogy Lucky eltűnődött, a fénykábel határtalan
sávszélessége megváltoztathatja ezeket a feltevéseket. Talán úgy
kellene több ezer mérföldre jeleket küldenünk, hogy elkerülnénk akár
a legegyszerűbb feldolgozást is? Ez a telekozmosz törvénye: használj
sávszélességet arra, hogy minden mást egyszerűvé tégy!

 Daniel Hillis a Thinking Machines Corporation-től hasonló képet
kínál, hozzátéve Lucky bepillantásához azokat a további tényeket,
miszerint az erősen párhuzamos számítógép architektúrák olyan
hatékonyak, hogy megdönthetik a személyi számítógépek uralmát. Hillis
egy erőműszerű számítógépes rendszert képzelt el, hatalmas Thinking
Machines gépekkel a központban, és hozzájuk csatlakozó milliónyi
relatíve buta terminált.

 Mindezen spekulációk feltételezik azt, hogy a Telekozmosz Törvénye
legyőzi a Mikrokozmosz Törvényét. De valójában a két koncepció
különböző területeken működik különböző módszerekkel.

 Az elektronikus tranzisztorok elektronokat használnak vezérlésre,
erősítik vagy terelgetik őket. De a fotonika radikálisan különbözik
az elektronikától. Mivel a fotonok mozgatásának nincs hatása a többi
fotonra (nincs ütközés), nem szívesen vezérlik, erősítik vagy
irányítják őket. Az elektronokkal összehasonlítva ezenfelül a fotonok
hatalmasok: az infravörös fotonok 1300-1500 nanométernél nagyobbak,
mint egy mikron. Ellenállnak a mikrokozmosz miniatürizációjának. A
számításokhoz a fotonok messze alárendeltebb helyen vannak az
elektronoknál. Az egyszerű elektronon alapuló elektronikát figyelembe
véve az elektronok meg fogják őrizni vezető helyüket. Az előrelátható
jövőben a számítógépek elektronokkal fognak működni.

 De amik a fotonos számítás bénító hátrányai, azok hatalmas
nyereségek a kommunikációnak. Mivel a fotonok mozgatáskor nem
ütköznek egymással, vagy nem reagálnak elektromos terekre, ezért
ezeket az Isten is két irányú médiumnak teremtette. Védettek a
villámcsapások ellen, az elektromágneses impulzusoktól, vagy az
elektromos teljesítmény hullámzásaitól, amik az elektronikus
készülékeket tönkretehetik. Virtuálisan zajmentes és anyagtalan
sugárimpulzusok, amik olyan gyorsan és halkan mozognak, mint a fény.

 Az új technológiára hallgatva, ahogy Carver Mead, a Caltech
prófétája javasolja, természetes megosztásnak kell létrejönnie
fotonikai és az elektronikai kutatásokban. A fotonika uralni fogja a
kommunikációt, és az elektronika a számítógépeket. A két technológia
nem versenytárs; szépen kiegészítik egymást.

 A mikrokozmosz törvénye az elosztott számítógépeket (az okos
terminálokat) egyre hatékonyabba teszi, nem törődve az összekötésük
költségeivel. A telekozmosz törvénye a buta és sötét hálózatokat
egyre hatékonyabbá teszi, nem törődve azzal, hogy milyen sok és
mennyire okos terminál használja. Azonban együttműködve az elosztók
és vezetékek ezen két törvénye kikényszeríti a még szélesebb körre
elosztott információs rendszereket.

 A jelenlegi telefonkapcsolatok szűk sávszélessége az, ami
megmagyarázza a központosított feldolgozás létét az elosztott gépek
világában. A keskenysávú kapcsolatok okos interface-eket igényelnek
és komplex protokollokat és drága adatot. Ezért tehát az online
információidat csak egy pár adatbázisból tudod megkapni, melyek fel
vannak készítve a telefonvonalakon érkező kérésekre. Ezért vagy
néhány helyi televízió-csatornára korlátozva. A relatíve keskenysávú
telefonhálózat vagy televíziós rendszer használatának ára az, hogy
a memóriát és feldolgozást egy pontba kell sűríteni, és erre a
központi elosztóra kell a távoli helyek ezreinek csatlakozni.

 Szélessávú fénykábeles rendszert használva ezzel ellentétben el kell
osztani a memóriát és a szolgáltatásokat a hálózat összes
végpontjára. A szélessávú kapcsolatok a specializációt táplálják. Ha
a kommunikáció költségei kicsinyek, az adatbázisok, könyvtárak és
információs szolgáltatások specializálódhatnak és a fogyasztók
könnyen el tudják őket bárhonnan érni. El fogják veszíteni a
gazdaságosságukat az olyan vezető on-line szolgáltatások, mint
például a Dialog, ami megpróbálta a világ információinak nagy részét
egy gigantikus adatbázisba koncentrálni.

 A sávszélességet közel ingyenessé téve a fénykábeltér új integrált
áramkörei radikálisan meg fogják változtatni a teljes informatikai
ipart és technológiát. Minden korban a cégek igyekeznek a legolcsóbb
erőforrások legjobb kihasználására. A fénykábeltér korában ki fogják
használni a fénykábel hatalmas belső sávszélességét, mind a 25 ezer
gigahertz-et, vagy még többet, hogy lecseréljék szinte az összes,
dollárok százmilliárdjait érő elosztókat, összekötéseket, vezérlőket,
átalakítókat, kódolókat, tömörítőket, hibajavítókat és egyéb
egységeket, együtt azon programkódok sorainak trillióival, amik
beleivódtak a telefonos és számítógépes hálózatok intelligens
elosztóinak anyagába.

 Mindezen egységek készítői hevesen fognak ellenállni. De nincs arra
esély, hogy a régi rendszer drága és komplex elektronikája és
software-e fennmaradjon egy olcsó és egyszerű optikával vívott
harcban.

 A tiszta optikai hálózat diadalt fog aratni ugyanazért, amiért az
integrált áramkör is győzedelmeskedhetett: összemérhetetlenül
olcsóbb, mint a konkurrensei. Ma, a bevallottan durva MIPS (millió
utasítás másodpercenként, Million Instructions Per Second) per dollár
mértékkel számolva a személyi számítógép több mint ezerszer
gazdaságosabb, mint egy mainframe. Tíz éven belül a tiszta optikai
hálózatok több milliószor gazdaságosabbak lesznek az elektronikus
hálózatoknál. Ahogy az elektron uralja a számítógépeket, úgy a foton
uralni fogja a kommunikáció hullámait.

 A tiszta optikai példakép nem fogja azonnal uralni a többi
technológiát. A vákuumcsövek a hetvenes évek végén érték el a
legnagyobb eladásaikat. De ahogy az IC feltartóztathatatlanul hatást
gyakorolt az összes iparágra, úgy a tiszta optikai technológia is
folyamatos nyomást fog a többi kommunikációs rendszerre gyakorolni.
Minden versenyző rendszernek fel kell vennie az optikai hálózatok
árrendszerét. A végén szinte minden elektromos kommunikációs rendszer
át fog menni a présen és üvegben fog újra megjelenni...

 Ez a valódi előjelzése a sötét kábel esetnek, ami átverekszi magát a
bíróságokon. Az információs kor jövője a buta és sötét hálózatok
felemelkedésén alapul, amik képesek befogadni az egyre okosabb
elektronika rohamát. Végül is a tét nem kevesebb, mint a számítógépes
és kommunikációs infrastruktúra jövője az amerikai gazdaságban,
versenyképessége a világ piacain és az információs kor elindítása.
Habár a telefontársaságok nem akarják elhinni, a jövőjük sötét lesz.


				-=đ=-

A fordító megjegyzései:
========================
  Ezt az írást eredetileg a FidoNews 1993 évi egyik számában
olvastam (19.-23. szám körül). Nagyon megtetszett, és mivel szinte
teljesen egyetértek vele, (sőt, mondhatni az ötlet rabja lettem,) nem
bírtam megállni, hogy bárki is kimaradjon belőle.

  Mindazonáltal az eredeti szöveg eléggé kemény volt. Az író
valószínűleg elég változatosan fogalmaz anyanyelvén, mert igen sokat
kellett szótár után kapkodnom, és így kb. két hét alatt sikerült ezt
a bestiát - legjobb tudásom szerint - áttennem anyanyelvünkre. Tehát
ne csak a fordítást szidd, ha valahol bonyolultnak látszik, mert
nagyon valószínű, hogy eredetiben is olyan volt.

  Szeretném még azt is megjegyezni, hogy a szerző tipikus amerikai,
és az egész számára csak Amerika jövőjét jelenti. De mi tudjuk
persze, hogy téved! Nem minden kijelentésével értettem egyet, de én
csak egy fordító vagyok... :-)

  És még egy: a cikket küldjétek el minél több helyre, terjesszétek,
de változtatás nélkül. Kérem, hogy ha már ennyi munkát beleöltem,
szerepeljen a fordító neve is (a szerzőé is természetesen!).
A fordításon minden jog fenntartva, a fordítást üzleti környezetben
felhasználni, újságban vagy profitorientált elektronikus
médiákon leközölni vagy terjeszteni csak a fordító kizárólagos
engedélyével lehet!  (Különös tekintettel a fizetős BBS-ekre,
valamint azokra a magyar Internetes rendszerekre Budapesten, ahol az
egyszerű fiatalokat tiszta, mélyről fakadó emberi irigységből 
letiltják az Internetről!)


Grin, 1993 Július 23.

				-=đ=-